Kő-Szabó Imre | Nyúltenyésztés

Szépirodalom - próza

Nyúltenyésztés

A pályázati felhívást az após hozta munkahelyéről. Mutatta a lányának, Piroskának, nézzék meg a férjével, mert lakást is ajánlanak. Zöldi Sándor, a férj, aki eléggé későn nősült, két évvel ezelőtt, huszonnyolc éves korában, felesége, Piroska pedig huszonöt éves volt, amikor kimondta Sanyinak az igent. Nekivágtak az életnek, a nehézségek ebben a korban nem is számítottak. Albérletben kezdték, lakásról csak álmodoztak. Most kapóra jött az após által hozott pályázati felhívás. Piroska tanítónői képesítést szerzett, és a felhívásban pont őt keresték, legalább is ezt hitte. Remélte, hogy megfelel a benne foglaltaknak. Aztán az még csábítóan hatott, hogy lakás lehetőség is van mellékelve, még ha az éppen most szolgálati lakás és mégsem albérlet.

Beadta pályázatát, már bele is élte magát, hogy elköltözik Pestről vidékre. Lesz lakása, taníthat, mert ez volt minden vágya. Már elképzelte, milyen is az a lakás, mert vágyott egy saját otthonra, még akkor is, ha az csak a szolgálattal együtt jár. Három hét múlva megjött az értesítés, a pályázatát elfogadták. Nagy volt az öröm, meg a kíváncsiság is, milyen lehet abban a faluban az iskola, meg persze a lakás is. Egyik nap telefonált az igazgatónak, úgymond bejelentkezett. Most még dolgozik itt a városban, de ha nem lenne akadálya, egyik hétvégén szeretne körülnézni. Az igazgató készséges volt, nem gördített akadályt kérelmének teljesítésére. Így a következő szombaton férjével leutaztak abba a kis faluba. A fogadtatás jól sikerült, megmutatták az iskolát, alsó tagozatban kell majd tanítania. A lakásra is kíváncsiak voltak. Ott volt mindjárt az iskolában, ugyanis az iskola egy régi kastély épületének átalakításában működött. A lakás is ebben az épületben volt, egyik szárny leválasztásával alakították ki. Nem volt valami nagy palota, két szoba, konyha és fürdőszoba. Az ablakok a kastély régi parkjára néztek. Kint szép fenyőfák, nemes bokrok sorakoztak. Még ki lehetett venni, hogy merre mentek a sétautak, de nagy részét felverte a gaz és a növényzet elburjánzott. Mégis megnyugtató volt.

Aztán megegyeztek, mikor költöznek, mikortól lesz itt tanítónő. Az események felgyorsultak, munkahelyükről kiléptek, aztán költöztek. Zöldi Sándor megkérte a haverját, neki volt egy kis Barkas minibusz-szerű kocsija, azzal vitték azt a pár holmit, amit eddig összegyűjtöttek. Nem volt az más, egy széles heverő, két szék, egy kis asztal. Ez fért el a pesti albérletben. Meg két bőrönd, benne ruhák, pár edény, mert az albérletben Piroska hétvégeken főzött is. Mondhatjuk azt, a legszükségesebb kellékek megvoltak.

Egy pénteki napon költöztek, már délben az új lakásban volt minden. A szobában a fal mellett a heverő, középen a kis asztal és ők a székeken foglaltak helyet. A szoba mégis üres volt, visszhangzott a beszédtől.

– Most aztán elférünk! – szögezte le Zöldi Sándor feleségének. Piroska aprókat pislogott és késve válaszolt.

– Majd belakjuk! – mondta meggyőződéssel. – Veszünk bútorokat! Aztán jó lesz minden!

Ezzel látszatra megnyugtatták magukat és elkezdődött a falusi élet. Piroska tanított az iskolában, Sándor meg reggelente buszra ült és a közeli kisvárosban kapott munkát, ott dolgozott. A falusi élet nem járt nagy kiadásokkal, a városban jobban elforgácsolódott a pénzük. Erre egy idő után jöttek rá, elkezdtek takarékoskodni. Persze nem ment ez olyan egyszerűen, de mindig vettek valamit. Egyik alkalommal egy nagy ruhásszekrényt, két kényelmes fotelt, meg az öreg heverő helyett két modernebb, kinyithatót. Hozzá egy ágyneműtartót. Ezt Pesten nézték ki egy bútoráruházban, ahonnan haza is szállították. Természetesen OTP kölcsönre. Mondta Sanyi, a részleteket, majd szépen kifizetjük havonta. Észre sem vesszük, és már túl is vagyunk rajta.

Teltek a hónapok, jött a tél. Sajnos a fűtéssel sok gond volt, mert egy régi vaskályha volt csak a szobában. Fát vettek az erdészettől, azzal nem volt baj. A szomszéd, motoros fűrésszel, egyik hétvégén fel is darabolta, Sanyi pedig szinte sportolásból, felhasogatta és a fáskamrába szépen összerakta. Aztán szokták mondani, aki fával fűt, az kétszer melegszik.

Az itt töltött első év azonban kihozta azokat a rejtett hibákat, melyekkel az indulásnál nem számoltak. Ilyen volt ez a vaskályha esete is. Piroska, a Varsagi Pál nevezetű igazgató közvetítésével, tárgyalásokat folytatott az akkori helyi tanáccsal, annak elnökével, Kiss Mihállyal, hogy a lakást bizonyos fokig jó lenne korszerűsíteni. Ebbe beletartozott a vaskályha kiváltása egy cserépkályhával, melyet beépítenének a két szoba közös falába, hogy mindkét oldalon adja majd a meleget. Ez azért is lenne célszerű, mert a környéket körbeveszi az erdő, tehát van fa bőven. Igaz, hogy erdő mellett nem jó lakni, mert a kályhába sok fát kell hasogatni, de telenként ezt Sanyi kibírja. A tanáccsal a tárgyalások sokáig folytak, hiszen ez a tanács, mint a többi, a szegény tanácsok közé tartozott, és az állami bugyelláris nem volt jól kitömve. Aztán megvalósult, igaz legalább fél évet kellett várni a kályhásra, de végül mégis elkészült. De a gond nem jár egyedül, így felvetődött, hogy az egyik szobában gombásodik a padló, azt is jó lenne kicserélni. Meg is ígérte Kiss Mihály elnök. Fájt a feje legalább egy hétig, mert valóban kicsi volt, hatalomban, pénzben is. Míg végül igent bökkentett rá. Biztosan többször átszámolta az elnöki kasszát, honnan csípjen le valamennyit, hogy erre is fussa. Azt azért hozzátette, idő kérdése a megoldás, erre számítsanak. – Majd meglesz az a padló csere is. Addig takarják le valamivel, hogy ne látszodjon – mondta ötletszerűen a legegyszerűbb megoldást.

Telt, múlt az idő, Zöldi Sándor és felesége Piroska, jól érezték magukat a vidéki életben. Még nyúlhúst is ettek, mert a Varsagi Pál, igazgató úr, foglalkozott házi nyulakkal.

Egyik alkalommal, a házaspár nagy elhatározásra jutott, már vagy öt évet töltöttek ebben a kis faluban, jó lenne világot is látni. Ez tetszett mindkettőjüknek, úti célként Opatiját, a régi nevén elhíresült előkelő üdülőhelyet, Abbáziát vették célpontnak. Csupán az anyagiakkal volt gond, mert kellő mennyiségű tartalék ez idő alatt sem gyűlt össze.

Zöldi Sanyi már beleélte magát az utazásba és gondjait egy sörözés során elkotyogta Zoli barátjának. Zoli kapott az alkalmon és vázolta a járható utat.

– Megismertetlek egy Mészáros nevű sráccal. Ő az OTP-ben kölcsön ügyekkel foglalkozik. Vidékre olyan kölcsönt támogatnak szívesen, amely a mezőgazdasággal függ össze, ilyen jellegűt. Az egyik haverom nyúltenyésztésre vett fel kölcsönt. Simán megkapta, erre te is benevezhetsz.

A presszóban két nap múlva megittak egy-egy felest, sörrel elkísérve azzal a bizonyos OTP-s Mészárossal, aki bizonyságot mutatott, hogy kaphat mezőgazdasági kölcsönt, csak el kell dönteni, mire kérik.

– Szántóföldem nincs, de telek sincs, hogy legalább takarmány vásárlására kérhetnék kölcsönt – vázolta Zöldi Sanyi kissé elkeseredve, látva az esetleges kilátástalan helyzetet. Talán még Abbáziának is lőttek.

– Mostanában menő a nyúltenyésztés. Kell egy kis nyúlfarmot létesíteni, ketrecekkel, fából. Pár anyanyulat vásárolni, meg egy kis táp és már indulhat is a tenyésztés. Füvet kaszálhatsz az országút padkáján – mondta összegzésként a Mészáros nevű pénzügyi szakember.

Így már egyszerűnek tűnt, Zöldi Sanyi bele is vágott, mármint a kölcsön igénylésébe. Annak rendje és módja szerint folyósították a kölcsönt. Mikor felvette a pénzt, távozóban Mészáros még hozzátette:

– Eredményes nyúltenyésztést. A kölcsönt arra költsék, amire felvették, mert a felhasználást esetleg ellenőriztetjük.

Hát ezt nem kellett volna mondani, Zöldi Sanyi belebetegedett, ha rájönnek, hogy ő a feleségével Abbáziába utazott és a nyulak sehol sincsenek, ebből nagy baj lehet. Aggodalmát elmondta a haverjának, Zolinak, aki jót nevetett az egészen.

– Ha tudnád, hogy hányan vettek fel így kölcsönt, el sem hinnéd. Ne aggódj, a visszafizetés a lényeg, az otp-s srácnak ezt kellett mondania.

Nehezen belenyugodott, hogy talán nem lesz baj. Megnyugtatásként Piroska be is fizette az abbáziai út részvételi díját. Aztán várták az indulást.

Az após úgy döntött, hogy Pesti, levegőtlen lakásából, egy-két hétre leutazik a lányához, amíg ők az Adriai-tenger partján nyaralnak majd. Addig ő levegőzik a falusi környezetben és őrzi a házat viszonzásul.

Közben egyik nap meghozták a szoba padlójához, cseréjéhez beígért deszkákat. A folyosón rakták le, szépen egymásra illesztve a fenyő padlókat.

Rá két napra csöngettek és az ajtóban, megjelent egy ősz hajú, táskás úriember és Zöldi Sándort kereste.

– Mezőgazdasági kölcsönt vett fel nyúltenyésztésre. Azt jöttem ellenőrizni, hol tartanak az ügyben? Én az OTP megbízottja vagyok! – mondta és mutatta az igazolványát.

Az após nagyon meglepődött, mit mondjon most? Még szerencse, hogy a gyerekek tettek említést erről a „görbe” akcióról. Meg aztán megjárta ő már Szibériát is, úgy szokták mondani, nem most jött le a falvédőről. Gyorsan kapcsolt és azt mondta:

– Említette a vejem, majd hazajön külföldről, nyúlketreceket akar csinálni – és a felhalmozott padlóra mutatott. Az ellenőr nézegette, forgatta papírjait. Csóválta a fejét. Befejezésül annyit mondott:

– Ebből elég sok ketrec lesz, úgy látszik, nagyban akar vele foglalkozni! – összecsomagolt és elment.

Zöldi Sanyi és felesége, amikor megérkeztek a nyaralásból, az Adriai-tengeri kalandokból, az após elmondása után, első útja Varsagi Pál igazgató úrhoz vezetett. Vett egy szép nagy nyulat, Piroska pedig főzött belőle egy nagy tál nyúlpaprikást és megünnepelték a nyúltenyésztés körüli bonyodalmakat, egy jóízű falatozással.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nyúltenyésztés”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés