A Pécsi Harmadik Színház decemberi műsora • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Harmadik Színház decemberi műsora

A Pécsi Harmadik Színház az évad első saját bemutatójára készül, Vincze János rendezésében tűzi műsorra Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon című művét Ottlik Ádámmal a főszerepben. Az első modern, magyar egzisztencialista drámaként számon tartott alkotás telitalálatos példázat egy ország, s benne egy tragikus történelmi, illetve értelmiségi nemzedék válságállapotáról. Nem egy hagyományos értelemben vett, jól elmesélhető történet, sokkal inkább egy (ön)pusztító belső cselekvéssor áll a középpontjában. A december 17-i bemutatót követően még két alkalommal lesz műsoron az év utolsó hónapjában.

A teátrum korábban bemutatott produkciói közül láthatják a nézők a többszörösen díjnyertes Piszkavas-előadást; Émile Ajar: Előttem az élet című regényének színpadi adaptációját (ez az Anda Kft. zárt körű előadása lesz); s természetesen nagy sikerű tavalyi bemutatójukat, Schwajda György: A szent család című komédiáját is a Kossuth-díjas Vári Éva főszereplésével – a közönség kérésének eleget téve hétvégén, délutáni időpontban. Székely Csaba fekete komédiája, a Bányavirág születésnapi előadásához érkezik, a 2013-as premier után napra pontosan 6 évvel, december 10-én látható újra. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint ez a darab eddigi legszenvedélyesebb színpadi feldolgozása.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS