B. Tomos Hajnal | Segítség, hívjatok pszichológust!

Szépirodalom - próza

Segítség, hívjatok pszichológust!

 

Tibit azzal hozták a rendelőmbe, hogy reggeli közben rumlit rendezett a menzán. Követelte, hogy ismét Botival ehessen, mármint reggel, délben és este is csak ő, a legjobb – és egyetlen – barátja üljön az asztal túloldalán, úgy ahogy azt két éve minden nap változatlanul tette. Az történt ugyanis, hogy Boti előző nap kérte, hogy más asztalhoz ülhessen, más srácokkal ehessen, szóval ki szeretett volna bújni a „vakvezető kutya” szerepéből, aki mindig ott liheg gazdája előtt és készségesen rendelkezésére áll mindenben. Szeretne végre normális tinikkel ülni asztalhoz, zaftos „titkokról” dumálni velük, egészséges poéneken vihogni, mint minden hozzá hasonló srác. Neki is vannak gondjai-ötletei, melyeket csak a magakorabeli NORMÁLIS társaival oszthat meg. Szeretné, ha végre ő is normális életet élhetne, és ne kelljen folyton az autista Tibinek bólogatnia. Na persze, azért szereti őt és talán sajnálja is kicsit, megpróbált belátni a koponyájába is, hozzá hasonlóan gondolkodni, hogy minél jobban megérthesse és közelebb kerülhessen hozzá, de érzi, hogy itt meg kell állnia. Ő mégis csak egy normális ember és az is szeretne maradni.

Előbb az osztihoz fordult, aztán mindketten hozzám, a pszichológushoz, tennék valamit érte, anélkül, hogy Tibi megtudná, az ő ötlete volt.

Szóval ott ülök kettesben Tibivel a „társalgóban” és nyújtom feléje a pralinés dobozt:

– Hallom rumli volt ma reggel a menzán…

– Nem volt semmiféle rumli. Csak, hogy én nem ismerem azt a tagot, aki mellém ült. Én csak Botit ismerem. Miért ült Boti más asztalhoz?

– Nézd, én ezt nem tudhatom, mert Botit nem ismerem. Nem kérhetem tőle, hogy olyat tegyen, amit ő nem akar. Szóval azt sem mondhatom neki, hogy ülj ide vagy oda és arra sem kényszeríthetem, hogy mindig csak melletted üljön a reggelinél. Te ugye Botival szeretnél lenni minden nap, de neki is lehetnek saját óhajai. Most épp az volt, hogy más srácok asztalánál reggelizzen. Holnap talán ismét visszatér a ti közös asztalotokhoz.

– De Boti az én barátom! Mindig kedves hozzám! Boti csak velem eszik!

Aztán felém repült a virágváza, falhoz csapódott a monitor, s a teleírt lapok úgy röpködtek a rendelőmben, mint valami megkergült, hatalmas pillangók.

Megnyomtam a segélyhívó gombot. Két vasgyúró jelent meg és lefogták a tomboló gyereket. Most már én vagyok némileg a Tibi helyzetében: pszichológusra van szükségem. Mondaná meg, hogyan tegyek igazságot a két tini között. Az egyik körömszakadtáig küzd, hogy ne kerüljön megint víz alá, a másik meg azért, hogy hosszú fuldoklás után levegőhöz juthasson.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Segítség, hívjatok pszichológust!”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés