(Voszhod-2)
Az Urál hegység egy eldugott völgyében éppen alkonyodott. A hatalmas fenyőfák között szél fújta a havat, ágak ropogtak, lombok suhogtak, az erdő jéghideg sóhaja elnyelt minden más zajt.
Itt – a vadon közepén – két borostás fickó ücsörgött egy tábortűznél. Melengették fáradt, sajgó tagjaikat: egész nap fát vágtak. Mivel csak egy kezdetleges balta állt a rendelkezésükre, a munka igen lassan és keservesen ment, de a nap végére mégiscsak sikerült egy kis tisztást vágni a rengetegben. Éppen falatoztak. A konzerv rossz ízű volt és nyomorúságosan kevés, mégis két pofára zabálták.
– Te, Alekszej – szólalt meg az egyik –, mit fogunk csinálni holnap?
Alekszej megállt az evéssel, belebámult a tűzbe, mintha onnan olvasná a választ.
– Hát, Pavel, úgy nézem, fát fogunk vágni.
– És holnapután?
– Akkor is.
Jeges szél kapott bele a tábortűz lángjába. Felettük összekoccantak az ágak.
– Gondolod, hogy akkor is?
– Ahogy ezt az országot ismerem.
– Kivághatnánk azokat a fákat, amiken fent akadtak a meleg ruhák.
– Ilyen kis baltával?!
– Igaz. Egyébként találtál valami kaját?
– Azt nem, de egy üveg konyakot igen. Egy hóbuckában volt. Épp jó helyre dobták.
– Gondolod, hogy ha még körbenéznék itt a közelben, akkor esetleg… a hóbuckák alatt…
A szélbömbölésbe – kényelmetlenül közelről – farkasvonyítás vegyült. A két ember összerezzent, az egyikük önkéntelenül is a baltához, míg a másik a konyakhoz nyúlt.
– Ma már ne menjünk sehova.
– Szerintem se. A tűznél biztonságban vagyunk. Ugye?
– Tudja a fene. Ahogy ezt az országot ismerem…
– De legalább van konyakunk. Azzal elleszünk, úgy… fél napot…
Dideregve, elgémberedett tagokkal nagyokat kortyoltak a konyakosüvegből.
Hirtelen fénycsóvák tűntek fel a fák között, néhány percen belül fél tucat ember nyüzsgött a kis tisztáson. Egy usánkás katona széles mosollyal állt meg a borostás fickók előtt.
– Huronov vagyok, a mentési parancsnok. Ne haragudjanak, hogy csak most sikerült ideérnünk, nem számítottunk arra, hogy kétezer kilométerrel odébb landolnak.
Az egyik férfi, akinek balta volt a kezében, fáradtan sandított a tisztás felé:
– Azt mondták, helikopterrel jönnek. Még leszállóhelyet is csináltunk…
– Itt mégsem volt biztonságos a landolásuk – mondta a tiszt. – Tíz kilométerrel odébb várnak ránk a gépek, addig gyalog megyünk. Hoztunk meleg ruhát és némi harapnivalót is. Egyébként, nagyon szép volt az űrsétája, Leonov elvtárs! Én mondom, maguk igazi hősök! Most már az egész világ tudja, hogy mekkora a technikai fölényünk az amerikaiakkal szemben!
Valahol farkas vonyított fel. A férfiak botladozva indultak el a hóban.
Hozzászólások