Hetedhéthatár | Decemberben Neil Simon örökzöld vígjátéka a Centrál Színházban

Színház

Decemberben Neil Simon örökzöld vígjátéka a Centrál Színházban

Tompos Kátya és Stohl András főszereplésével mutatják be a Legénylakást

Hollywood 1961-ben tízre jelölte és négy Oscar-díjjal jutalmazta Billy Wilder filmjét, a Legénylakást, amelyből a nagy sikerre való tekintettel Neil Simon színpadi változatot írt. 2019. december 21-én a romantikus zenés vígjáték Puskás Tamás rendezésében, új dalszövegekkel tér vissza a Centrál Színház színpadára. Az előadás férfi főszerepét, a társulat új tagja, Fehér Tibor alakítja, Papp Jánost orvosként látjuk, régi sikerük, a My Fair Lady dívája, Tompos Kátya pedig a főnökével, Stohl Andrással viszonyt folytató pincérlányt formálja meg. A nevettetés nagymesterének örökzöld darabjában karácsony napján végül mindenre fény derül és az álszent és önző világban egy fiú és egy lány önmagára és egymásra talál.

Chuck Baxter kölcsönadja a lakását cége vezetőinek, hogy félreléphessenek. Ő pedig előbbre szeretne lépni. A nagyfőnök Scheldrake barátnője Fran Kubelik azonban éppen az a lány, akibe ő is szerelmes. Scheldrake házassági ígéretekkel bolondítja, de karácsony napján kiderül: esze ágában sincs válni, ezért Fran öngyilkosságot kísérel meg. Chuck megtalálja, megmenti és egy jobbhorog árán megváltja a jogot egy első kártyapartira.

Billy Wilder filmje, a Legénylakás (The Apartment) 1961-ben tarolt az Oscaron. Négy szobrocskát vitt haza, Amerikában filmtörténeti jelentőségű alkotás, Shirley MacLaine és Jack Lemmon legnagyobb alakításaiként tartják számon. Chuck Baxter és Fran Kubelik történetét ma filmiskolákban tanítják. A színházi siker sem váratott magára sokáig, Neil Simon, az érzelmes komédiák nagymestere a kor ünnepelt slágerszerzőjével, Burt Bacharach-hel szövetkezett a zenés Broadway adaptáció elkészítésére, melyet David Merrick rendezett. A Legénylakás történetében egy fiú és egy lány keresi kétségbeesetten a boldogulás útját. Végül az álszent és önző világban magukra és egymásra találnak.

A darabban nehéz témák: szexizmus, szerelemféltés, pszichés zavarok, sőt az öngyilkosság is megjelennek. Ennek kapcsán Tompos Kátya elmondta: „Komolyan kell vegyük a színpadon való megjelenítésüket, hogy a következő pillanatban humorral oldjuk fel a súlyukat. A humor és irónia önvédelem, a túléléshez, az életigenléshez nélkülözhetetlen tulajdonság. A zene pedig tölti, erősíti az ilyen érzések közti amplitúdókat.”

A társulat új tagja, Fehér Tibor a darabbéli riválisával való munkáról beszélt: „Stohl Andrással rengeteget találkozunk, együtt játsszunk az Őrült nők ketrecében, és most a Centrálban három darabban is, aminek nagyon örülök. Sokat tanultam tőle, mert mindig figyelt rám, tanácsokat adott, egy olyan ember, akire fel lehet nézni, mert amellett, hogy profi színész, nagy szíve van és összetartja a csapatot. Biztonságban érzem magam mellette.”

A Centrál Színház 2019. december 21-én Puskás Tamás rendezésében tűzi műsorára a vígjátékot Tompos Kátya, Stohl András, Fehér Tibor és Papp János főszereplésével. Az előadásban feltűnik még Borbás Gabi, Pokorny Lia, Cserna Antal, Janicsek Péter, Mészáros András, Ódor Kristóf és Endrédy Gábor. További szereplők Bankó Bence, Bányai Mirjam, Bartha László, Berki Szofi, Gats Éva, Heiter Ágnes, Molnár Szilvia, Péter Szilvia, Roszik Fruzsina, Tolner Zsófia, Tóth Mihály, Zsár Melinda ésZsembera Liliána. A dramaturg és az új dalszövegek írója Baráthy György, a jelmeztervező Kárpáti Enikő, a díszlettervező Bagossy Levente, a koreográfus Bakó Gábor, a zenei vezető Dinyés Dániel.

Facebook

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Decemberben Neil Simon örökzöld vígjátéka a Centrál Színházban”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés