Börzsönyi Erika | Kispesti capriccio

Szépirodalom - vers

Kispesti capriccio

 

Régi emléket keltett életre a kép: egy magas kémény, olyanforma,
mint amelyre felmászott egy gyönyörű nő, hogy szőke hajzuhatagát
felkínálja a Napnak és a szélnek. Történt mindez a filmvásznon,
én a nézőtéren, megbabonázva néztem a jelenést.
Mindez reggel futott át képzeletem vetítővásznán, miközben szokásos
reggeli kerti sétámon a kertben a filmbéli kémény kistestvérére felfigyeltem.
Nem a sörgyár, csupán a régi kazánház tartozékaként magasodik a kert
végében, ahova már csak a kóbor macskák látogatnak el. Eljátszottam
a gondolattal, mi lenne, ha én ide felmászva megmutatnám rövid vöröses
hajamat a Napnak és a szélnek? Visszatérve a jelenbe és a valóságba,
rögtön tudtam, hogy nem fogok én már soha felmászni sehova, rég
elmúlt a csodák és nagy kalandok ideje. Nem az a tér és idő, ahol élek,
amelyben mindezek megtörténnek, a Sörgyári capriccio már csak
emlék, álom, és varázslatos történet. Az én jelenem Kispesti
capriccio lehetne, megértettem, itt semmi romantika, csak ketten
vagyunk az őszi levelekkel borított kertben: a régi kémény és én.

 

2019-10-25

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Kispesti capriccio”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés