Nászta Katalin | Augusztus Oklahomában

Színház

Augusztus Oklahomában

Tracy Letts fekete komédiája a Hevesi Sándor Színházban

„Egy tragikomédia, mely kivételesen augusztusban és Oklahomában játszódik Beverly Weston, egy alkoholista költő házában.
Beverly egy fiatal amerikai indián lányt vesz fel alkalmazásba, mint szakácsot és ápolónőt, a felesége, Violet mellé, aki szájrákban és súlyos gyógyszerfüggőségben szenved. Egy napon Beverly eltűnik. Ez az esemény összehozza a szétszóródott családot. Néhány nap múlva megtalálják a holttestét: öngyilkosság történt. Lányaik Barbara, Karen és Ivy családostól jönnek el a temetésre. Ez a különleges együttlét s a nyári forróság egy megállíthatatlan konfliktushalmazt húz elő a családi szőnyeg alá söpört titkokból. Ezt az élve boncolást senki sem ússza meg szárazon.
Mindezt humorral fűszerezve, egy tragédia árnyékában tálalja föl a színdarab, mint egy forró nyári tökfőzeléket…
A színdarabból nagysikerű film készült Hollywoodban Meryl Streep főszereplésével.” – Funtek Frigyes

Egy színházi előadás mindig hátrányból indul, ha ugyanazt a sztorit már filmen is bemutatták. Kivált, ha olyan hírességek játszanak benne, mint Meryl Streep, Julia Roberts és mások. Nos ez alkalommal büszkék lehetnek a zalaegerszegi színház művészei. Az összehasonlításban ők jönnek ki győztesen, csapatostul.

Az előadás tökéletes. Ha a néző arra vágyik, hogy tartalmasan töltse el az estét, feltétlenül nézze meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház legújabb bemutatóját.

Tökéletes a rendezés, Funtek Frigyes pozitívan láthatatlan, ezért az alakítások testhezállók, nincs egyiken sem olyan ránc, amit fel kellene varrni, talán csak a főhős, Beverly-Farkas Ignác kivételével, akit viszont pont ilyennek írt meg a szerző s aki rögtön az elején el is tűnik – de róla szól az egész történet.

No meg rólunk, mondja a rendező, aki révén annak ékes bizonyítékában is részesülünk, mennyire függ a színész a rendezőtől, mert a szem kihozza belőle azt, amit belé lát, a színész pedig kiteljesedik, kibontakozik, megnyilvánul és kiderül, mindent tud, amit csak akar. Ehhez kell a rendezői képesség, hogy át is tudja adni, amit akarnia kell.

Ha most a hagyományos (értsd Sztanyiszlavszkij) módszerrel felépített színházi előadások világfesztiválján szerepelnének, egyikük sem maradna le a díjazottak listájáról, a forgószínpadot mozgató díszletmunkásokkal együtt, t.i. a rendező őket is berajzolta a keretbe, mint hírhozót, hírvivőt.

Nem csak pontos, hanem rendkívüli profizmussal alakított-átélt szerepeket láthattunk. A történetet mozgató költőfeleségre – Ecsedi Erzsébet -alapjáraton nagyobb hangsúly esik, aki a tőle eddig látottakhoz képest is hatalmas lélegzetű alakítást produkál. Olyan nevek jutnak eszembe, mint a kolozsvári Orosz Lujza, aki persze sosem játszotta el ezt a szerepet, de tragikai nagyságához nem fért kétség, sem vetélytárs, de említhetünk magyarországi nagy neveket is. És épp ez a megdöbbentő, hogy az előadásban senki nem kevesebb nála, persze szerepe terjedelméhez és fontosságához képest.

Sorolom őket, ahogy eszembe jutnak és kibontakoznak az előadás során:

Urházy Gábor László, kollegái játékára végig precíz figyelemmel összpontosító alakítása megragad, kiemelném azt, amikor nincs szövege, s a neki háttal ülők szövegeit lereagálja, holott lazíthatna, mint régi rossz szokás szerint a színész, aki nincs reflektorfényben – de ő ott van minden idegszálával a helyzetben. Fesztelenül, természetesen létezik a színpadon, ami soha nem egyszerű mutatvány.

De a többiek is, Magyar Ceciliát ilyen természetesnek és önazonosnak soha nem láttam, tetszik nyúlánk alakja, színpadi magaviselete, amivel tökéletesen illeszkedik a családi színes térképbe, egy pillanatra sem esik ki szerepéből, láthatólag ő is nagyon otthon érzi magát szerepében – a rendező észrevette benne a normális kamaszt, ő pedig megmutatta, ahogyan Helvaci Ersan David is az agyonfegyelmezett, önértékelési zavarokkal küszködő megfélemlített fiatalembert.

Kicsi Kovács Virág nagy színésznő lesz, már most teljesen egyenértékű alakítása a többiekével.

A legszebb az előadásban, ami a rendező érdeme: olyan olajozottan, pergőn, mégis abszolút érthető, tiszta színpadi beszéddel, világosan elhatárolt jelenetekkel, – amelyek a szerző jóvoltából remekül illeszkednek egymáshoz, – tartja fenn a feszült kíváncsiságot a nézőkben, folyton meglep egy váratlan fordulattal, ami a családtagokról kiderül. A darab nyelvezete, a már nem csak művészberkekben teljesen természetes vulgaritás irodalmi nívóra emelkedik, nyomatékot adni ilyen súlyú közlendőknek más nyelven ennek a közegnek alig lehet. Elfogadtatja velünk, ilyen az egész mai magyar nyelvterületen uralkodó kultúr-szleng (nevezhetném sznobnak is). Itt ráadásul amerikai nagy költőről van szó, gazdag családról, ott azért régóta más szinten zajlik az élet. Ez a csapat pedig idevarázsolta nekünk, hogy kiderüljön, nem is annyira amerikai ez…

Pap Lujza színészi érettségének újabb bizonyítékát adta, olyan magas labdákat csap le a cselekmény sűrűjében, annyira magabiztosan, otthonosan mozog ebben a lehetetlen lelki közegben, amivel épp úgy lehengerel, mint Kovács Olga, aki annak ellenére, hogy már a sokadik felszínes női alakot kell megformálnia, ebben inkább brillírozik, kivált az első jelenetében, bravúros szakmai gyakorlattal öltözteti az eddigiektől eltérő habitusba a középső lány sznob, elkényeztetett, megalkuvó alakját.

Bellus Attila hajlékonyságával lepett meg a „szippantós” jelenetükben Kovács Virággal, és most is precízen jelen volt végig, akár volt szövege, akár nem. És tulajdonképpen ezen áll vagy bukik egy előadás minősége, hogy maradnak-e olyan pontok, ahol „kiereszt” a társulat. Itt nincs, nem marad egy sem, ami ugyancsak a rendezőt dicséri, de nagyon. És az örökösen jó rendezőkre vágyó színész kalapot emel, boldogat sóhajt és elégedetten dől hátra: vannak még olyan fecskék, akik egyedül is tavaszt csinálnak – történjen bár az ország szélén működő színházban.

Lőrincz Nikol. Nála meg kell állnom. Eddig is kitűnt munkabírásával, tehetségével, most viszont olyat alakított, amit szakmabeliként is mindenki elismerhet. Egy tőle idegen figurát kell hoznia, amiből egy pillanatra sem esik ki, remekül kitalálta, hozzá „darabosodott” mozdulataiban, járásában, s lelki megtörése még nyilvánvalóbbá teszi a magára erőltetett páncélt, a feleség húgának szerepében. Ha díjosztásra kerülne sor ő lehetne a legjobb mellékszereplő.

Kiss Ernő végre olyan lehetőséget kapott, amiben megmutathatta mekkora szív, értelem, egyenesség, karakán és szinte a végtelenségig tartó türelem lakozik benne felesége iránt, de mikor minden határt átlép annak eszeveszett támadása saját fia ellen, megszólal belőle az a férfi, akire minden nő vágyik a szíve mélyén, aki tudja mit kell tenni és ereje is van hozzá, szeretettel együtt. Örültem, hogy ezt a szimpatikus tulajdonságát is előbányászhatta magából a rendező kérésére. A „helyretevés” intelligens, úriemberi, méltóságos példáját láthattuk tőle. Jó lenne újra drámai szerepet is rábízni.

Mikita Zsuzsanna Lilla előző, a Zrínyi-ben játszott szerepéhez képest is tudott újat nyújtani, szuggesztív alakítás volt, kitűnt odafigyelő jelenlétével az első jelenetében, ami ugyan természetes lehetne mindenki részéről, de általában nem az, ezért is utaltam fentebb erre.

Hertelendy Attila a seriff szerepében nyújt ugyanilyen pontos és árnyalt alakítást, többet sejtetve, mint amit szövege enged, gazdagítva a szereplők közötti bonyolult kapcsolatrendszert.

Nem véletlen, hogy színészrendező képes igazán kihozni a színészből azt, ami nélkül az előadás lehet ugyan kimagasló, szenzációs, remekmű, de a színészi mozgatórugókat ismerőbb nem valószínű. Ha az előadás nem csak a rendező ilyen-olyan világnézetét akarja a leghatásosabb formában és meghökkentően közölni – elérheti azt, amitől a néző, ha úgy van, és úgy van, gyengéden gyomorszájon ütve megy ki a színházból, egy életre elraktározva magában azokat a tanulságokat, amit az előadás levonat vele. Ez esetben azt, hogy előbb-utóbb mindenkiről minden kiderül.

A színészeknek is, akik egyenként kitűnőek, de Funtek Frigyesnek is gratulálok a darab, színész és szerepek iránti alázattal megrendezett nagyszerű előadásért. Nemkülönben Besenczi Árpád színházigazgatónak kitűnő megérzéséért, amivel Funtek Frigyesre bízta a darab rendezését.

Csík György színpadképe nagyon tetszik, levegős, érezteti a kánikulát, praktikus, könnyen változtatható. Elismerés illeti érte a tervezőt.

 

Ecsedi Erzsébet, Kovács Virág, Kovács Olga, Magyar Cecilia, Lőrinc Nikol, Kiss Ernő, Pap Lujza, Bellus Attila, Urházy Gábor László

 

Szereposztás:

Beverly Weston – Farkas Ignác Jászai-díjas
Violet Weston, Beverly felesége – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Barbara Fordham, Bev és Violet lánya – Pap Lujza Domján Edit-díjas
Bill Fordham, Barbara férje – Urházy Gábor László
Jean Fordham, a lányuk – Kovács Virág
Ivy Weston, Bev és Violet lánya – Magyar Cecília
Karen Weston, Bev és Violet lánya – Kovács Olga
Steve Heidebrecht, Karen vőlegénye – Bellus Attila
Mattie Aiken, Violet húga – Lőrincz Nikol Soós Imre-díjas
Charlie Aiken, Mattie férje – Kiss Ernő Jászai-díjas
Kicsi Charles Aiken, a fiuk – Helvaci Ersan David
Johnna Moneveta – Mikita Zsuzsanna Lilla
Deon Gilbeau, a seriff – Hertelendy Attila

Díszlet-Jelmez: Csík György Jászai-díjas
Dramaturg: Funtek Frigyes
Világítás: Gibárti Tibor
Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla
Rendező: Funtek Frigyes

Bemutató: 2019. december 6.

Képek a színház honlapján, ide kattintva tekinthetők meg.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Augusztus Oklahomában”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés