Nászta Katalin | VÉGSZÓ – Michael McKeever darabjának magyarországi bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban

Színház

VÉGSZÓ – Michael McKeever darabjának magyarországi bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban

2019. december 12.

Gálvölgyi János, Györgyi Anna

Az előadást akkor látni, amikor az egész színházi világ felbolydult – különös élmény. Mikor a színház létét érzi veszélyben a színész (s mikor nem?), nem tudni melyik színész mit gondol a kialakult helyzetről, a nézők között is csak pár szó hangzik kommentárként az eseményekről, érthető módon, hiszen rá kell hangolódni az előadásra, ahhoz pedig nyugalom kell – legalábbis józan feltételezésem szerint -, ami a lehetetlenséggel határos. Maga a darab sem enged elvonatkoztatni a valóságtól – beúsztatja az életedbe, amit a színfalakon kívül tapasztalsz nap mint nap. Békére, nyugalomra vágysz, amit nem kapsz sehol, szeretetre, amit nem árulnak a sarkon, otthonról már rég kifogyott. Szabadságért tüntetnek, amivel nem tudnak mit kezdeni.

Színész vagyok, a munkánkat kötelességem védeni – csak mostanában egyre lehetetlenebb. A darab épp azt ábrázolja, ami ellen támadva érzi magát a társadalmat aktuálisan vezető kormány részéről. Ugye hogy! – mondhatja joggal a kormány. Ugye hogy! – állítja-ábrázolja az író, rendező, színész. És ebből az élhetetlen színházi világból kimenekül a jövő…

Kovács Máté e.h., Györgyi Anna

Ennél világosabb üzenet, ami egyetnemértést fejez ki a színházi anomáliákkal kapcsolatban – nem kell. A színészi-művészi szabadság nem juthat odáig, hogy ellensége legyen az életnek, amiért lényegében létezik. De ha már eljutott, gyorsan vissza kell térnie azok közé a (rugalmas) korlátok közé, ami nem engedi meg ezt az önfelszámoló, saját jogosultságát, létét, is megkérdőjelező hozzáállást. Már nem csak játszik a tűzzel – már felgyújtotta a házat.

Györgyi Anna olyan intenzitással lép már első pillanatban a színre, amihez általában az előadás végén jut el a színész. Majd egy hirtelen váltással kilép a szerepéből és lemegy a közönség közé, kikapja a csörgő telefont egyik néző kezéből, belebeszél, pillantásával megsemmisíti a szerencsétlent, majd visszamegy és folytatja a nagymonológot. Tudhatjuk, rendkívüli előadásban lesz részünk. És valóban.

Györgyi Anna, Csiby Gergely

Nem fogom elmesélni, mert nem vagyok sem előadás-, sem színházgyilkos – tessék elmenni, megnézni. És azután tessék eldönteni: miért járunk színházba, van-e felelősségünk abban, amit látunk, elítélhetjük-e azt, amit látunk, s tehetünk-e valamit másként annál, amit látunk. Ebben profi művészek segítenek nekünk. Györgyi Anna számomra eddigi képzeleteket felülugró (nem véletlen a szóösszetétel), rendkívül rugalmas, merész, szinte lehetetlenül éles hangulat- és alakváltásaival a színészlét ijesztő-dermesztő-élhetetlen oldalát láttatja velünk. Gálvölgyi János „méltó társát” bemutató ebben az önfelemésztő játékban, aminek áldozata is van: a fiú, az unokája. Csiby Gergely a mai fiataloktól szokatlan érzékenységgel, empátiával, türelemmel szenvedi sorsát, amíg sarkára nem áll és visszamenekül a normális, még élhető(!) életbe.

Itt egy válasz a tüntetésekre. Nézzétek meg egymás előadásait, kollegák.

 

A Rózsavölgyi Szalon az előadásról:

„A színház éppen olyan, mint az élet – csak jobbak a fények!” – mondja a szórakoztató és elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, és pontosan erről szól Michael McKeever színműve, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak. Ezt a világot elég jól ismeri a szerző, aki sokat díjazott színész, rendező is, számos művét játsszák szerte a világban – Amerikától Európán át Ausztráliáig.

Gálvölgyi János, Csiby Gergely

Edward, Mallory és Christian – egy család, három generáció, két és fél színész. Edward már mindent eljátszott. Egyszer még színpadra lépne saját lányával, Malloryvel, a Broadway-sztárral, aki éppen azt fontolgatja, vissza kellene vonulnia, a zeniten abbahagynia. A színészdinasztia harmadik tagja Mallory fia, Christian, az egykori gyerekszínész, akit végül nem vonzott a színház, sem a film, és a kulisszához csak a családi házban kerül a legközelebb anyja személyi titkáraként.

Voltaképpen egy család sorstörténete a Végszó – szellemes színházi helyzetek, „végszavak” közé téve öröklött generációs kérdéseket, kételyeket, az elődök hibáit, az utódok győzelmeit. Vajon úgy élünk, úgy szeretünk, úgy gondolkodunk, ahogyan az ősök? Persze egy olyan családban, ahol a színház az első, ahol a vitriolos megjegyzés előbbre való, mint az őszinte szó, ahol soha senki nem érezheti magát érzelmi biztonságban, nem könnyű boldognak lenni.

Michael McKeever darabjának szereplői harcolnak egymással, a véleményekkel, a kritikákkal, az intrikákkal, de főként az érzelmekért, a szeretetért küzdenek, hogy végre megtudják egymástól: szüksége van-e még rájuk a családnak. Aztán a valós életből hirtelen belekerülünk a Lear király közepébe…

 

És ezt mondja a három főszereplő a darabról:

Gálvölgyi János: Az ember a pálya elején még azt gondolja, húsz év múlva már olyan rutinja lesz, hogy csak úgy beröppen a színpadra. Nem így van. A röppenéshez mindig komoly felkészülés kell. A Végszóban is előkerül mindez. Egy színészdinasztia hétköznapjait látjuk, amelyek persze mégsem egészen hétköznapiak az ő esetükben. Az általam játszott Edward elismert színész, minden nagy szerepet eljátszott már, csakhogy a privát életét kevésbé vette komolyan. Egy nap beállít a lányához, a Broadway-sztár Malloryhez – akit Györgyi Anna játszik –, és bevallja neki, hogy elfogyott a pénze, hozzá költözne. Edward szerint egyébként „a színház olyan, mint az élet, csak jobbak a fények…”

Györgyi Anna: A családi viszonyok, akár az egymásra figyelés hiánya, a szeretetvágyak, a domináns anya és az árnyékába szorított gyereke, egy papa, aki elmulasztott törődni a lányával, miközben azért szereti őt, és ebben a családban voltaképp mindenki szereti a másikat, csak „felülvisel(ked)ik” a szeretetet – mindezek talán ismerős helyzetek lehetnek sokaknak. De mert itt egy színészdinasztiáról van szó, sarkított az egész poénokkal, szellemes végszavakkal, nagy játszmákkal. Imádjuk játszani a darabot.

Csiby Gergely: Szerintem a darab kulcsszava, vagyis az igazi „végszó” – az a szeretet. Erre vár mindenki. Nem is gondoljuk sokszor, milyen nehéz erről beszélni. Az előadás végén elgondolkodik a néző, mikor mondta utoljára a másiknak, hogy szereti, mikor éreztette vele legutóbb. Valahogy ezt soha nem kellene elfelejtenünk.

* 

Szereplők: Györgyi Anna, Gálvölgyi János, Csiby Gergely, Bajor Lili, Kovács Máté e.h.
Fordító: Makai Luca, Hárs Anna
Dramaturg: Hárs Anna
Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Veréb Dia
Rendezőasszisztens: Kis-Kádi Judit
Rendező: Dicső Dániel
Shakespeare, Lear király fordítás: Nádasdy Ádám
Euripidész, Médeia fordítás: Rakovszky Zsuzsa

Michael McKeever örököseinek engedélyét az Ahn&Simrock Bühnen- und Musikverlag GmbH és a Hofra Kft. közvetítette.

(Fotók: Szokodi Bea)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “VÉGSZÓ – Michael McKeever darabjának magyarországi bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés