A hároméves forma kicsi lány kint állt a tanya udvarán, sötétbarna haja kócosan keretezte sápadt arcocskáját, bokáig érő hálóingében fázott kicsit, megborzongott. Kora reggel szökött ki az ágya akol melegéből, hogy barátaival, a kismalacokkal beszélgessen. Napközben nem lehetett, mert mindenkinek megvolt a maga dolga, ő láb alatt volt, elzavarták mindenhonnan.
A tanyán három nő élt, a nagyanyja, Erzsébet, minden dolgok felett álló istenként, a lánya, Erzsi, és Kiserzsi, aki a világból még mindössze annyit értett, hogy a nőket Erzsinek hívják, a lovat Rárónak, a malacoknak nincsen nevük, és a rengeteg csirkének, kacsának, libának sem, de a teheneknek meg éppenséggel van, azon hívogatják őket néha az esti fejéshez.
És ott voltak még a férfiak is, a leginkább rejtélyes lények a kislány számára. Volt, hogy összeszedte a bátorságát, megkérdezte anyját, vagy a nagyanyját, mondják el neki, kicsoda a Lajos, Feri, Béla, Pista, Józsi, Jancsi, meg a Márton. Azt már tudta, hogy a legöregebb Feri bá, a nagyapja, mert ő volt az összes közül a legkedvesebb hozzá. Kicsi onokám: így hívta a kislányt.
A sok megjegyezhetetlen férfinévről kiderült lassacskán a kislány számára, hogy ők mind a nagybátyjai. Erzsébet hét fiút szült, meg a lányát, Erzsit, a kislány anyját. Tizenöt éves volt, amikor a legidősebbet szülte, és aztán jöttek egymás után, két-három évenként a fiúk. Aztán tíz évig nem volt gyermekáldás, pedig az asszony nagyon szeretett volna a fiúk mellé egy kislányt. Az öreg már nagyon beteg volt, semmi hasznát nem vették a tanyán, de még utoljára összefeküdtek, és ebből született Erzsi, az egyetlen lány.
A fiúk úgy-ahogy elvégezték a nyolc általánost, nem volt különösebben eszes egyik sem, ott maradtak mind a tanyán, ahol kellett a dolgos munkásember. Nagy földet műveltek, szőlőjük is volt, meg almáskert, a kukoricás és ott volt a sok állat. Nyáron, aratáskor fel kellett venniük még napszámosokat is, akik közül néha egy-kettő ott maradt náluk egész évben is, kisegítőnek.
Egyik évben egy messziről jött férfi kért náluk munkát, más volt a beszéde, idegen tájszólás érződött rajta, de más volt a kinézete is. Olajos barna bőre, fekete szeme miatt Cigány volt a gúnyneve, de ez őt nem zavarta. Saját bevallása szerint már dolgozott tanyán, értett az állatokhoz, a földhöz, csak ez volt a fontos. Erzsébet felvette, és a férfi aztán, Bertalan, ott maradt élete végéig a tanyán. Végül már szinte családtagnak számított a hallgatag, nagydarab férfi.
Időnként megfordult náluk egy falubeli fiatalember is, Kovács Pista, akit a szürethez vettek fel, mert nagyon jól értett a szüreteléshez, a borhoz. Sajnos nemcsak az elkészítéséhez, hanem az ivásához is. De ez nem volt újdonság, mert a tanyán mindenki kivétel nélkül nagyivó volt. Nem múlt el ünnep lerészegedés nélkül, amikor rengeteg bor, meg házi pálinka fogyott, és a végén a férfiak általában összevesztek valamin, s aztán össze is verekedtek.
Ez a Kovács Pista mondta egyszer, Kiserzsit a kezei között forgatva, fogdosva, az alig négyéves, formás kicsi lányt elnézve, hogy ez a kislány lesz az én feleségem, megvárom, míg felnő nekem! Hozzám adod-e Erzsi? – Kérdezgette a nagyanyját. Az csak nevetett, nem vette komolyan a férfit.
Kiserzsi, amikor már iskolás volt, sokszor kérdezgette az anyját, nagyanyját, hogy hol van az ő apja, hiszen az iskolában minden gyereknek volt apja, csak neki nem. De soha nem kapott egyenes választ egyik nőtől sem.
Nagyanyja azt mondta neki, hogy ő talált gyerek, egy kosárba rakva találták a küszöbön, ezért nincsen neki saját neve, csak az anyja nevét kapta: Dömötör. Elégedjen meg ezzel a tudással.
De a kislány annyira vágyott rá, hogy megismerje a valódi apját, hogy nem állt le a faggatással. Ha az anyját kérdezte, az csak megrándította a vállát, és annyit mondott neki, nem kell mindent tudni!
Nagyapóra nem számíthatott, a gutaütés után, ami érte, már nem tudott beszélni sem. Naphosszat feküdt az ágyon, nézett maga elé, ha enni adtak neki, azt magába lapátolta. Néha, amikor nagy volt a szakálla, valamelyik fia megborotválta. Kiserzsi időnként odaült mellé, megfogták egymás kezét, de nem bírta sokáig a gyerek, mert hiába szerette a nagyapját, undorodott a belőle áradó áporodott, savanyú szagtól.
Nagyanyja szeretetlen haragját, ahogy a férjével bánt, akinek nem vették semmi hasznát, a gyerek ösztönösen félelmetesnek találta. Nemigen beszélgettek egymással, érzelmek kimutatásáról meg aztán szó sem lehetett, de ő valamiképpen együtt érzett kiszolgáltatott nagyapjával, és ha lehetett, próbálta megvédeni a felnőttekkel szemben. Pedig, ahogy lassan megértette, az ő helyzete sem volt a családban sokkal rózsásabb.
Egy napon azzal a hírrel fogadták, amikor az iskolából hazaért, hogy az öreg leesett a pincelépcsőn, és a nyakát szegte. Megsiratta Nagyapót, sokáig még a temetés után is kereste, gondolatban beszélgetett vele.
Évekkel később tudta meg, amikor valamelyik nagybátyja részegen elárulta neki, hogy nagyanyja lökte le az öreget a pincelépcsőn, úgy halt meg. A lány akkor már egy másik életet élt, de olyan életet, amit a nagyanyja erőltetett rá. Élete végéig nem tudott az öregasszonynak megbocsátani.
Kiserzsi tizenkét éves volt, amikor megtudta az igazságot arról, hogy ki az apja? Már nem faggatott senkit, beletörődött, hogy soha nem fogják neki elárulni, és aztán váratlanul mégis hozzájutott a tudáshoz: anyja egy gyenge pillanatában elárulta neki. Mindvégig ott volt a közelében, de titkolni kellett a kilétét nemcsak ő, hanem a külvilág előtt is. Nagyanyja döntött így.
Amikor Bertalant felvette munkásnak, megtetszett neki a jó kiállású, egyenes tartású fiatal férfi. Mivel a férje akkor már öreg és beteg volt, férfiként tehetetlen, nem háltak együtt vele évek óta. De az asszonynak még hiányzott a házasélet, így aztán egy részeg éjszakán befeküdt az istálló melletti melléképületben a bérese ágyába. Szeretett volna még egy kislányt szülni, de ki tudja miért, már nem tudott teherbe esni. Ekkor született meg benne a terv, hogy a tizenöt éves lányát, Erzsit használják fel a gyerekszülésre, hátha neki lánya lesz? Bertalan, a kiszemelt apa, teljesítette a feladatot, soha nem mert ellentmondani az erős akaratú asszonynak, aki a tanyán élet és halál ura volt kezdettől fogva. Meg hát tetszett is neki a kislány, az ő véleményére meg senki sem volt kíváncsi.
Így lett Kiserzsi anyja megesett lány, aki megszülte a kicsi lányt, akit aztán ismeretlen apával az anyja nevén anyakönyveztek.
Erzsi később férjhez ment, gyerekei születtek, de a kis fattyúnak sosem lett igazi családja, az anyja sem szerette, épp, csak elviselte, amíg muszáj volt.
Bertalan pedig megmaradt béresnek, nem mondhatta el a lányának, hogy ő az apja. Ott volt mindvégig a közelében, néha cukrot, kis ajándékot vett neki, bátortalanul, a maga módján igyekezett a szeretetét kifejezni a gyerek iránt.
Nagyapja halála után a kislány még inkább védtelennek érezte magát, kereste a kiutat, a menekülési lehetőséget a tanyáról. Megértette, ha jól tanul, egy középiskola, városi kollégium lehet számára a menedék. Az iskolával voltak kirándulni Kecskeméten, nagyon tetszett neki a város. Egészen addig azt hitte, mindenki úgy él, mint ők, s hirtelen kitágult számára a világ.
De a nagyanyja más sorsot képzelt el neki, és ott volt Kovács Pista, aki kinézte magának négyéves korában a gyereklányt, és aki még mindig, sőt egyre sürgetőbben követelte tőle a jussát.
Az általános iskola hetedik osztályába járó Kiserzsinek néha már menekülnie kellett részeg nagybátyjai rohamai elől, hogy ne erőszakolják meg, mert ő volt az egyetlen nő közel s távol, ő pedig kortársainál hamarabb érett, fejlett szép nagylánnyá cseperedett.
A továbbtanulási tervekről egyedül az osztályfőnöke tudott, de ő nem fogta pártját a kislánynak, nem támogatta. Túlságosan rossz híre volt a családnak, nem hitt benne, hogy a kislánynak sikerül onnan kitörnie.
Így is történt, nyolcadikból kimaradt, ki kellett maradnia, mert Kovács Pista egy demizson pálinkáért megvette őt a nagyanyjától, magával vitte, és gyakorlatilag megerőszakolta a kislányt. Egy következmények nélküli világban mindez megtörténhetett, az alföldi tanyák világában nem volt ritka, kirívó eset még a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben sem, amikor történetünk játszódik.
Kiserzsi tizenöt évesen, akárcsak a nagyanyja, meg az anyja, teherbe esett, gyereket várt. Pista elvette, megtartották a lagzit, odaköltöztette magához újdonsült feleségét.
A kislány boldogtalan gyerekasszony volt, jóformán azt sem tudta, mi történik vele, hiszen minderről, meg ami rá várt, soha senki nem beszélgetett vele.
Kisfiuk született, a baba lett ezután a lány életének értelme. A férjét soha nem tudta megszeretni, a nála húsz évvel idősebb férfi nem is tett sokat ennek érdekében. Időnként maga alá teperte a fiatalasszonyt, részegen megverte, és ez elég gyakran előfordult, mert arrafelé az ivás amolyan férfivirtusnak számított, ahogyan az asszonyverés is a házasélet természetes velejárója volt.
Két év múlva újabb kisfiuk született. Kiserzsi ezután ha lehetett, kitért a férje elől, elment orvoshoz, titokban fogamzásgátlót kezdett szedni. Eldöntötte, hogy nem akar több gyereket. Tizenhét évesen egy háztartással, szeretetlen férjjel, két kicsi gyerek gondozásával kellett megküzdenie. Korán bevonták őt a tanyán mindenféle munkába, tudott sütni, főzni, dolgozott a földeken, az állatokkal. De többre vágyott, jól emlékezett rá, milyen szép tervei voltak kislányként.
A gyes letelte után munkába állt, betanított munkás lett egy gyárban. Esti iskolában befejezte az általánost, de a férje hallani se akart róla, hogy továbbtanuljon.
Teltek az évek, a fiúk már a pályaválasztáson törték a fejüket, végül ugyanazt a szakmát választották, vendéglátóipari szakközépiskolába felvételiztek. Láttak mindent az otthoni életükből, féltették az anyjukat, mi lesz vele, ki védi meg őt rabiátus természetű apjuktól, ha ők kollégiumba mennek?
Akkoriban már nemegyszer előfordult, hogy a testvérek lefogták apjuk kezét, ha az meg akarta ütni részeg őrületében az anyjukat. A férfi húsz évvel volt idősebb Kiserzsinél, erős fizikumú, izmos férfi, aki egész életében fizikai munkát végzett. Az alacsony, törékeny, bár erős, szívós asszony nem mert szembeszállni vele, ám amíg a fiai, Ádám és Dávid otthon voltak, védve érezhette magát.
Megnyugtatta a fiait, hogy nem lesz semmi baj, ha elmennek a kollégiumba. Igaz, ebben ő maga sem hitt, de akkorra már erős gyűlöletté nőtt benne a harag a férfi iránt, aki elvette tőle a gyerekkorát, meg a fiatalságát, és eldöntötte magában, hogy el fog válni tőle. Saját életet akart végre, harmincévesen, nem azt az életet, amit mások ráerőltettek.
Szeptember végén történt, hogy a férje részegen ment haza egy szombat éjszakai ivászat után. Kiserzsi már aludt, kimerítette a napi munka. A férfi vacsorát követelt, ami ott volt a gáztűzhelyen, csak meg kellett volna melegítenie. A hajánál fogva kirángatta az ágyból feleségét, és már lendült az ökle, hogy megüsse, amikor nagy meglepetésére az asszony egy kést szegezett a torkának. – Ha megütsz, elvágom a torkodat! – kiáltotta a nő, és, hogy nyomatékot adjon szavainak, a párnája alatt rejtegetett kést odanyomta a férfi nyakához.
Kovács Pista talán életében először, megdöbbent. Annyira, hogy elengedte a felségét, leengedte az öklét, és eloldalgott.
Kiserzsi beadta a válókeresetet, a fiúk tanúskodtak a válóperben, megerősítették anyjuk szavait. Mindkettőjüket az anyának ítélte a bíróság, és középiskolai tanulmányaik idejére gyerektartás fizetését rótta ki az apjukra.
Az asszony ekkor a városba költözött albérletbe.
Mindössze harmincéves volt, de egy olyan élet állt mögötte, olyan mélységek, ahonnan keveseknek sikerült kiemelkedniük. Felnevelte a fiúkat, érettségizett, szakmát szerzett.
Még nincs ötvenéves, szép, ápolt, okos nő. Számtalan betegséget hordoz magában, keserves, megszenvedett évei rajta hagyták nyomaikat.
Nagy szeretetben élnek, ők hárman, a történet többi szereplője meghalt már.
Kiserzsi megváltoztatta a nevét, feldolgozta élete traumáit, megbocsátott mindenkinek.
Öregségében, halálos betegségében ápolta, eltemettette a férfit is, Kovács Pistát, aki egy demizson pálinkáért megvette egykor a nagyanyjától, őt, a tizenöt éves kislányt.
Néha még álmodik a tanyával, a végtelen kék éggel, a bekötő út végén a nyárfákkal, a névtelen malacokkal, libákkal.
Megértette az életét, összerakta a mozaikokat. Minden hiányzó részlet a helyére került.
De már a saját életét éli. Társtalanul, mégsem magányosan.
Hozzászólások