Ahol lak
Márton fiam lehetett úgy hároméves. A konyhaablak mellett katonásdit játszott a teraszon. A feleségemmel a konyhában voltunk, készítettük elő az aznapi ebédet. Egyszer csak halljuk ám Marci tisztán csengő gyermeki hangját:
– Parancs az egész szovjet hadseregnek!
Menjen a saját hazájába, ahol lak, és maradjon ott egész nap.
– Á, Marcikám gratulálok. Megvan az első zsengéd?
– Igen, megvan az első zsemlém – mondta komoly arccal Márton, mivelhogy a zsengének nem volt semmi értelme.
Orosz katonai dzsip
A 67-es villamos utolsó kocsijának utolsó két ülésén utaztunk Mártonnal az Erzsébet királyné útján. Ott jó darabon nincs a villamosmegállónak járdaszigete. Ha megáll a villamos, a gépjárműveknek is meg kell állniuk. Az egyik megállónál hallom ám Mártontól, hogy katonai rendőrség. Odanéztem, tényleg egy dzsip állt meg a villamos mögött.
– Marcikám, közel sem biztos, hogy katonai rendőrség, meg ahogy elnézem, a rendszámán cirill betűk vannak.
Marci azonnal kapcsolt, és cérnavékony hangon megkérdezte:
– Papa, az oroszok magyarok? – Erre már mindenki mosolygott a környékünkön. De folytatódott a párbeszéd.
– Nem, Marcikám, az oroszok nem magyarok.
– Hát akkor az orosz az ellenség!
Marci csaknem nyíltszíni tapsot kapott, az emberek hangosan nevettek, én meg alig győztem magyarázni az összefüggéseket.
Hozzászólások