Vörös Viktória | Ünnep

Szépirodalom - vers

Ünnep

 

Léptek koppanása
simul a kőhöz, göröngyhöz
Mozdulatlanságból
alvásba billen a fej
A testet tejfehér ködbe vonja a bódulat

Álomjáró lélek tölti ki az
alkony refektóriumát
vattázott angyalköpeny a fogason
odabenn ötszólamú csend ül vacsorára

Kehelyért nyúlik a kéz
a sima abroszon megpihen a másik
Barázdát vet az asztalkendő
tál peremén csengőszóra vár a kanál

A hang társul hívja a csendet
együtt töltenek meg tányért, poharat
A gyertyatartó felemelkedik
hogy egy csillagtól vegye át sugaras fénypalástját

Álom
égbe ragadó
elégiát rejt himnuszod
A szemhatár asztalnyi mindenség
étele az örökké betelő ünnep
Vacsorák genézise és
reggelt harmatozó kávéscsészék
Teljesség részévé így válhatunk
A reggel estébe tér be
Álomból kifejlik angyali valónk

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ünnep”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés