Ha lenne egy darab fonalam, biztos tűm és egy 10 dkg-os fémsúlyom, amit a piacokon szoktak használni a billenős mérlegekhez, előttem állna a világ.
A fonal egyik végét a biztosító tűhöz kötözném, a másikat pedig a súly gombafeje alá. Persze arra mindenképp figyelnék, hogy a fonal ne legyen túl vékony, mert könnyen elszakad, se ne legyen otrombán vastag, hisz így esztétikai szépségét tipornám meg hármuk egyesülésének. Nekem egy amolyan közepes vastagságú fonal kell, amin szépen és mégis biztosan ellógicsálhat egy 10 dkg súlyú fémnehezék.
Alkotásomat akár az asztalra tehetem, nézegethetem forró tea, vagy esetleg egy finom félszáraz bor társaságában míg csak kedvem tartja, magasztos gondolatokat fűzve hozzá. Őhozzá! A művemhez!
Vendégeket hívhatok és nekik is elmondhatom magasröptű elveimet, miközben tátott szájjal bámulják az asztalon lévő csodát.
Esetleg a biztos tűt a Petőfi szabású zakóm bal gallérjába tűzhetem, és ha felállok az asztaltól, máris érezhetem műalkotásom súlyát. Vigyázva, nem a vállam felett átlógatva a hátamra helyezném, mert úgy fojtó lehet, hanem előre, a mellkasomnál lógatnám. Ha az utcán járnék, kihúznám magam, és peckesen forgolódnék mindenkinek megmutatva Őt.
Az emberek intenének, odalépnének hozzám egy kézfogással párosított gratulációra. A boltokban szívélyesen előre köszönnének, kivéve a hentest, mert ő büszke ember.
Hozzászólások