Cseke Gábor: Kóválygások a Hyde Parkban – Gergely Tamás: Vadmalac meg én (2019)
2019 őszén jelent meg az Üveghegy kiadó gondozásában Cseke Gábor és Gergely Tamás közös kötete, ami Cseke Kóválygások a Hyde Parkban c. (2010, MEK) verskötetét valamint Gergely Tamás Vadmalac 222 c. MEK-en megjelent félpercesei keletkezésének körülményeiről írt alkotói vallomásait tartalmazza, melyek stílusukban szinte megegyeznek a félpercesekkel. Az ötlet Cseke Gábortól (Kolozsvár, 1941. július 29. – F: Wikipédia) származott, rendeznék sorba Vadmalac évek alatt összegyűlt félperceseit. Gergely Tamás (Brassó, 1952. augusztus 19. – F: Wikipédia) össze is szedte őket, vagy 500-at, amiből a szerkesztő kiválogatott 222-t. Hogy miért pont ennyit, arról ezt írja G.T.: „A Vadmalac 222-t olvasván végig kerestem a nyitját Cseke Gabi válogatásának. Egyik vonala ennek a tematikus rokonság, attól állnak egymás mellé a szövegek. … Tulajdonképpen a legtöbb félpercesben összegez Vadmalac, úgy értem, egy élet summája minden kinyilatkozása.”
Arról pedig, hogyan született a Vadmalac 222 itt a szerkesztő-válogató vallomása.
Közös kötetük előhangjában Gergely Tamás így vall:
Gergely Tamás
„Két romániai magyar szerző közös kis könyve ez a mostani: két megrögzött igazságkeresőé, aki az összegzés idejére látja be, hogy hangja nemcsak hogy megfakult, hanem sose volt elég erős ahhoz, hogy a világ igazságtalanságait túlharsogja. Cseke Gábor Hyde-Park-látogatójáról, az egyikről, mert ugye többen vannak, ez a summázó jellemzés: „mikor még szólt ő volt a minden/a lelkes igazság maga/ de lassan-lassan belefáradt/ így lett a csöndnek bajnoka”. Az én félperceseim Vadmalaca pedig gyakran elhallgatja a véleményét, bár tudja, mit lehetne komája kérdésére válaszolni. Ám jobb a bécsiszeletes, „pájinkás” vacsorába fojtani a meggyőződését. „Hogy Vadmalac sörtéje őszülni kezdett, komája felszólította: ’Foglald össze, mi volt az életed.’ Hogy stimulálja, egy mikrofont nyújtott a szája elé. Amitől Vadmalac hangja megremegett: ’Hát nem is tudom…’” Más szóval: akár a Hyde Parkba be, akár onnan ki, egy irányba indulnak el szerzőink.”
Jelen recenzióm mottójául emeltem ki az alábbi egypercest:
3/ÁLLOMÁS
Különös érzése támadt: kontúrja van a testének. Annak a „belsőnek”: ahogyan elképzelte, ahogyan látta magát. A képnek, ami benne önmagáról élt. Amit behunyt szemmel érzett.
Mintha egy vonat húzna be az állomásra, s a szerelvény ő maga. Azért volt furcsa, mert addig ő volt az állomás. Beléje érkeztek a vonatok, benne járkáltak az utasok, ő volt a nagy egység, s nem annak egy része.
„Idegen lennék? – tépelődött. – Idegen önmagam számára?”
*
Hogy milyen alapon választ olvasnivalót az ember, rejtély. Arról beszélek, akinek már nem kötelező, nem büntetik, nem jutalmazzák érte. Érdekelnie kell, kíváncsinak kell lennem, hogy kézbe vegyem, rá kell tudjak hangolódni lehetőleg könnyedén, különben leteszem és porosodhat a polcon. Még azok is így jártak, amiket úgy tettem félre elolvasás után, hogy majd még egyszer el kell olvasnom.
Cseke Gábor Kóválygások a Hyde Parkban és Gergely Tamás Vadmalac meg én közös kötetét olvasom, az első részt egyhuzamban. Cs. G. verseinél elsőre az ötlik szemembe, slam poetry vagy rap ez, milyen érdekes, ahogy a ritmusra mondott verset fiatal, borzos hajú gyerek szájából is el tudom képzelni. A Déli harangra csak hangulatában hajaz, annál sokkal fiatalosabban cseng, ha mélabús is időnként. Sajátos ritmusa, lüktetése van, a sorok tördelése zenei fülről beszél. Karcosabb korai hangjához képest, nem fél közönséges kifejezéseket használni, mégsem viszi le a verset vele. Bár kiemelt idézetként, mint tette ezt G.T. egyik hírmondójában a facebookon, elriasztja vele a széplelkűeket… Cseke Gábor líráján gondolkozva arra jutok, inkább szerepöltő módszert választ kifejezni saját létérzéseit, hangulatait, tapasztalatát. Kiválaszt egy-egy figurát és szájukba adja saját szavait, általuk mondva el, amit akar. Fabulai fogás, az így eltartott témát világosabban lehet szemügyre venni, azzal hasonulni, vagy nem.
Cseke Gábor
Gergely Tamás. Minimalista – ez jut eszembe egyperces Vadmalacairól. Közel áll hozzám ez a tömör próza, titkát is megfejteni vélem, maga írja magáról, ha hármasban vannak, ő inkább hallgatni szokott. Szemlélődő típus, a dolgok mélyét nézi, miközben „fecseg a felszín” – ismerős attitűd. Érdekes e kettős-kötetben alkotói módszerének leleplezése. Sosem gondoltam volna, hogy ez képezheti egy könyv anyagát. És lám. Rövidek, mint az egypercesek, visszahat önmagára vállalt vagy kikényszerült stílusa. Azok beszélnek-írnak így, akik tudják, a többiek nem hagynak nekik sok időt, a hosszú lére eresztett szövegek pedig elfolynak. Persze, az egypercesek kellően élesek kell legyenek, hogy beleálljanak abba, ami elfolyik. Ki kell emelkedjenek belőle, mint bólyák a tengerből, tóból: eddig lehet veszélytelenül belemenni, innen mélyül. Szájbarágósnak hathatna saját írásait magyarázva, de pontos sebészi érzékkel teszi, csak annyit vág ki, amennyire szükség van. Azt is azért, hogy megvizsgálja.
Két igazságkereső ember – olvasható a fülszövegben. Nem tudom, lesz-e ebből nagyvilági siker, megértés, mert kell ehhez az a Bükkös-ismeret meg az idegenül kóválygó lélek a nagy Hyde Parkban, hogy rezonálni tudjunk az olvasottakra. Ami azért a mi rezonálásunk nélkül is megáll a lábán. A két írót összeköti – még ha Cseke versben, Gergely prózában is alkotott – az elidegenedő együttérzés. Mert a Hyde Parkban is úgy versel a költő, mintha idegen ismerős lenne a nagyvilág különböző léthelyzeteiben és a Vadmalac szerzője, Gergely is az oda nem illés, környezetből kilógás érzetét közli velős prózai jelenetekbe burkolt költői lelkülettel. Mert aki el tud emelkedni a közegtől, amiben alkotni kényszerül, az rendelkezik a repdesés képességével és időnként minket is szárnyaira vehet. Mint pld. a rokonlelkűségüket bizonyítandó alábbi Cseke Gábor vers is:
Olvasó (napló)
kezemben könyv bennem meg szívszorongás
körülölel a bágyadt nyári zsongás
túl minden szándékon és reményen
hogy eldadoghatom a véleményem
méghozzá szabadon és hamar:
mért taszít és vonz a Torokcsavar
melynek szerzője Gergely Tamás
és stílusa ugyancsak disszonáns;
faltam betűjét lélekszakadva
hol szügyig szennybe rántott hol a magasba
szállt velem és nem gondoltam másra
csak a jó öreg köznapi logikára
melynek fogai egytől egyik rendre
beletörnek a rejtett történelembe
és csorbaságán át rámzúdul a szenny a vér
a féligfőtt gondolat az erőszak a tér-
görbület a glóbusz minden jaja-baja
torzult lelkek se éjjele-se nappala
gyilkos bosszúja nemtelen halála
nemi gyötrődés prédájára várva
agyonszecskázott valóság örvénye szédít
keresem benne az újat s az elvesztett régit
és nem találom magam az értelem kihagy
bomlik az ideg zúg a halánték loccsan az agy
miért ilyen ócska mit sem érő ez az élet
miért hogy a világ mindegyre mocsárba téved
ki távirányítja lelkünkben a jóval elzagyvált rosszat
fulladozó torkunkon még egyet ki szorongat
mért sír a gyermek bennünk hisz olyan rég halott már
mért makog szélütötten bár fejében egy szótár
s fölötte áldás suhanó szárnyak óvó csapása
minden hiába mondod mint kinek ez az utolsó dobása
s halk nyüszítéssel a felsebzett torokból
virágot szagolva temet míg az örömre gondol
2010. július 16-17.
Gergely Tamás (többnyire félperces) magyarázatai is felérnek az eredetivel. Íme egy példa:
38/JÉZUS
Vadmalac munkanélküli volt idestova fél éve, ám hazulról eljárt, mintha továbbra is a telepre buszozna, hogy megváltozott státuszát a szomszédok és rokonok ne vegyék észre. Viszont a születésnapját meg kellett ülni, főként hogy kerek évforduló, s hogy neki, ellentétben a Makkos nem egy lakójával… megmaradt, ugye, a munkája.
– Kitettél magadért – dicsérték a vendégek, mikor már a desszertet is felszolgálták.
„Hát ha ti tudnátok – bosszankodott Vadmalac, de csak magában – ha ti tudnátok, hogy a semmiből… Mint ahogy Jézus öt hallal jóllakatott egy vendégsereget.”
Akkor megvilágosodása támadt. Félrevonult vendégeitől, hogy megteremtődjék a kontaktus önmagával, s talán a Fennvalóval is. Így folytatta:
„Lehet, hogy én vagyok Jézus!”
Eső közeledett, megdördült az ég. Vadmalac ezt válasznak vette. Nyakát behúzva sandított fel az égre:
„Bocsánat!”
*
… És a magyarázat:
„Engem is meglep a viszonylag gyakori szereplése Jézusnak meg a Jóistennek a „222”-ben. Hiszen lehet, hogy Vadmalac vallásos (erről sokat, azaz semmit sem köt az orrunkra), de a szerzője nem az. Én ezt úgy magyarázom, hogy a Jóistennel való találkozásokban a saját magával való totális vagyis zavaró tényezők nélküli együttlétről van szó. Jézus pedig önmaga jobbik éneként szerepel, a példakép, amit a közösség magának kiemel, legalábbis formálisan, hogy úgy kell élni. Például a Jézus című darabban. Tehát semmi konkrétum, semmi megvilágosodás, utazásaink során egy-egy műemlék templomba betévedtünk, ennyi.”
*
A félpercesek olyanok, hogy ha nem vagyunk nyitottak, ha nem tudunk félretenni minden zavaró, előregyártott gondolatot – nem leszünk képesek meghallani azt, amit közölnek. Ez mindenkor érvényes, ha bárkitől olvasunk, de itt különösen. Olyan ez, mint amikor viccet mesélnek egy társaságban, és te kívül maradsz, nem érted, mint nevetnek a többiek. Nem von le az írás értékéből ez, inkább nemesebb lelkű ráhangolódást, terítéket kíván – amin nyilvánvalóbban pompázik. Beleszagolást a levegőjébe.
De miért érezte úgy a szerző, hogy magyarázattal tartozik félpercesei ügyében?
Attól félt, nehezen értik meg? A félpercesekhez kellő empátiára is szükség van, kellő érzékenységre, ami lehet nem mindenkiben van meg, és így akar rásegíteni? Mi vezeti a szerzőt? A szándék, hogy értse meg az is, aki elsőre nem tudja. Mert fontosnak érzi. Mert fáj neki, ami másoknak fáj, és fáj, hogy nem sokaknak fáj az, ami másoknak. Félti ezt a világot és benne az embert.
Ez az elfogadható érv amellett, hogy saját írásához ad fogódzókat. Nem bízza rá csak az olvasóra, ahogy általában szokás. Érzékenyebb, jobban érzi, hogy körmünkre ég a gyertya – hát tenni akar ellene. Azzal, amije van: humorával, a groteszk iránti érzékenységgel.
A két szerző együttes jelentkezése demonstrálja nemcsak közös látásuk a világ dolgairól, de barátságuk is, ami megmaradt a földrajzi életterek távolsága ellenére is. Rokonítja őket az időnkénti közönséges lét bemutatása is. Mert hogy azt sem lehet kivonni az életből. De abban is megérezni a felemelkedés, elemelkedés vágyát, ha megfelelő lelkiállapotban nyúlunk a művekhez. Talán a legvilágosabban ez a nagyon rövid – negyedperces – érteti meg velünk ezt:
10/GOLYÓ
– Egy golyó van a fejemben – mondta Vadmalac.
Malacka azt hitte, tréfál a társa, de azért magához húzta a fejét, és meg-vizsgálta.
– Hol van, semmit sem látok.
– A gondolataim közt – válaszolja erre Vadmalac, s néznek egymásra, nem tudják, kacagjanak-e vagy sírjanak.
*
Cseke Gábor szabadság-igazságkeresésére, csalódására álljon itt két vers a Kóválygásokból.
1. A Park megközelítése
A Hyde Parkba örökké vágytam de még
soha se láttam be se tettem a lábam
kivártam hátha csoda
történik egyszer és amit elhallgattam százszor,
ezerszer az most hamvasan szabadon
kibukhat a számból ilyesmi
nem is történhet máshol csak a Park
védőszárnya alatt mely beborít akár egy sátor…
Mekkora úr a képzelet meg se moccansz
s elképzeled hogy máris az aranyozott cifra
kapu előtt ácsorogsz és élvezed hogy végig a rácsok
akár homlokodon a ráncok vagy fegyencruhán
a sávok pontosak, egyenletesek egy
csöppet sem félelmesek…
Belépek talpam alatt felsír a kő mint bárhol
a földön ha sétányhoz érek s várom hogy bennem
vídáman fölnyerítsen a jólnevelt igásló viháncos
kedve elszabaduljon a rétek bomlott ámokfutása megszálljon
a szabadság ittas szelleme legyek egy kiebrudalt
szent földi mása…
Ág nem rezdül ég se zendül lelkemen
az égő stigma a Park éjjel-nappal nyitva
s hogyha kedvünk százzal nyargal
ki vigyáz a lovainkra?
A kaputól tova egy más világ másként
hajlik a fű és szabadon nyújtózik az ág
köpködni szabad de nem köpködni is vígan lehet
ha akarod kenyeret falsz ha nem hát
ürülékedet tömöd magadba vissza
mintha lelkedet mentenéd más meg
poshadt sörét böfögi fel
vagy saját vizeletét issza ha éppen szomjas
de koplalni sem tilos sőt büszke lehetsz
ha szemed napok óta úgy kopog mint zárt kapun
a kóválygó zarándokok…
Ha szembe jő anyád s miért ne? valagon rúghatod
vagy éppen elnézel felette hűvösen s ő veled ugyanígy
bánhat semmi sem feltűnő hol kisüt odafent
a nap hol viharos lesz az idő
vagy ködbe fúl a táj és elfedi azt
ki éppen macskát nyúz elevenen dúlt pofával
netán a szemem káprázik s vetít elém sokféle
förtelmes látomást mindig ugyanazt és mindig
valami mást…
Magam bolyongok Hyde parkja
hívogató mélye felé szép ez a magány akár
egy unatkozó istené kinek senki se fogja le
a kezét áldhat és sújthat szüntelen sok ilyen
hozzám hasonló kicsi isten nyüzsög a Parkban
szanaszét…
2010. május 21.
8. A tisztasági ügynökség embere csalódott
mikor a parkba vezényelték
azt hitte megfogta az isten lábát
mely bütykös szőrös és meleg
remélte hogy a korlátlan
szabadság törvénye
az ő munkáját is beragyogja
és nem lesz mindent elnyelő örvénye
mert ami odakint muszáj
az bent csupán: lehet
ahogy tetszik / meglátjuk / talán
hogy a mundér csak dísz
nem kötelez
hiába fémlik kard az oldalán
a megbízástól annyira elkanyarodhat
amennyi beléfér és még azon túl is
hitek és remények között vergődve
érte a felismerés villámcsapása
hogy ez a park micsoda átverés
egy vágyott valóság hitvány földi mása
melyben a tisztaság szabad akaratból
lelkesen okádja le magát
a törvény tisztelője pedig nevetséges
tétova báb
a becsület megbízható szobráról kiderül:
ember és gyönge volt
s a felhő mögül kibújva poros
kis lampion a hold
hát akkor az ember saját magának foglya kívül belül
s amit künn eltitkol az idebent mind kiderül
vagy fordítva és e játék oly harsány féktelen
mint a rejtező jóság: keresed szüntelen
2010. június 18.
*
Szép példája ez a közös kötet a felelős irodalmárok barátságának. Meg annak is, hogyan ölelkezhet a vers a félperces prózai művek magyarázataival. Nincsenek korlátai az emberségért megnyilvánuló formáknak. Lehet karöltve járni a költészetnek az abszurdizálódott világ abszurd képeivel. A széttört dolgok egymás mellé illesztése felismeréseket generál. Van esély a tovább-töredezettségmentesítésre.
Hozzászólások