Hegedüs András | Ha nem adtok ennem

Szépirodalom - próza

Ha nem adtok ennem

 

Még tízéves sem volt, amikor először megtörtént. Kipiruló arc, feszült koncentrálás, a vér dobogása vöröslő fülében. A félhomályos nézőtéren egy pisszenés sem hallatszik, de tudja, minden szem rámered. Ő a főhős. Legjobb tanulóként Anna néni nem merte másra bízni az oroszlánkirály szerepét, csak rá. Bízott benne, hogy a fiú képes megtanulni a sokoldalnyi szöveget. És egyikük sem csalódott. Amint elkezdődött az előadás, minden szorongást elfojtott magában, egészen a legvégéig. Csak a taps alatt engedhette meg magának a luxust, hogy megremegjen a lába, ahogy elöntötte a megkönnyebbülés, ma sem hibázott. De vajon mi lesz legközelebb?

Rövid versekkel kezdte, már ötévesen ki mert állni a gyülekezet elé, karácsony este. De azok egyszerű kis szövegek voltak, néhány versszak hóról, születésről, jászolról, csillagról. Az apró templom fehér falai, a falusiak ismerős kipárolgása, az egyszerű fakereszt biztonságérzettel töltötték el, megnyugtatták. De most a közeli művelődési központ nagy színháztermében állt, félezer ember előtt. Iskolák közötti vetélkedő. Vajon melyik harmadikos osztály lesz a legjobb? Ki nyeri el a dicsőséget a felkészítő tanárok közül, és melyik társulaté lesz a fődíj, a fővárosi színházlátogatás?

Közeledett a finálé. Minden bábu a helyére került, a pártütők, a gepárd, a zebra, a majom már megszervezték a maguk rebellis csapatát, amivel trónjára törtek. Beleélte magát a szerepbe. Dühösen acsargott osztálytársaira, akik ellene szegültek és megkérdőjelezték az ősi rendet. Hát nem az oroszlán az állatok királya? Mit képzelnek ezek, hogy zsarnoknak nevezik? Rávillantotta szemét a rókára, aki még kitartott mellette, és a tücsökre, aki egyetlen zeneiskolásként magától értetődően kapta meg a karaktert. Vajon kinek húzza el majd a nótáját a darab végén, kölcsön-hegedűjén? Ketrecbe zárt vadállatként tett még néhány kört a színpadon, aztán elbömbölte magát a nézők felé.

Ha nem adtok ennem…

Negyedikben is ő kapta a főszerepet. Akkor a falu bíráját alakította, és sikere még nagyobb volt, mint oroszlánként. Vajon miért ő mindig az antihős? A főgonosz. Legalábbis a kívülállók szemében. Pedig csak a rendet és a jólétet őrzi, akár élete árán is. Mit számít, ha bezárat néhány hőbörgőt, akiknek soha semmi nem elég jó? Inkább negyven év diktatúra, mint negyven nap anarchia, nem igaz? Alakítása olyan hiteles volt, hogy az iskolaújságban az egyik nyolcadikos lány, vagy a mögötte álló irodalom-tanárnő azt írta róla, nem lepődne meg, ha felnőttként nagy színészi karriert futna be. Azonban felsőben már nem rendeztek iskolai színjátszóversenyeket, így lehetőségei beszűkültek. Hetedikben elmondhatta Bibó István kiáltványát az 56-os ünnepségen, a nyolcadikos ballagáson saját versét az iskoláról, és ennyi. Gimnáziumban már csak a narrátor szerepét kapta a Két Bolyaiban. Az osztálykirándulásukról készült filmbe már be sem került, mert a főszerepet alakító lány nem kedvelte. Az sem jelentett vigaszt, hogy a forgatás végül eredmény nélkül zárult.

Kivárt, érezte, ahogy mindenki lélegzetvisszafojtva figyel, várja a folytatást. A spotlámpa fénye bearanyozta kartonpapír-sörényét, pontosan olyan színe volt, mint a fiatal rendőr hajának, aki tíz évvel később először letartóztatja majd garázdaságért.

… akkor adjatok innom!

És adtak is neki. A végén kicselezik, belezuhan a kútba, elnyeli a sötétség, és soha többé nem tud a felszínre jutni. Taps, ováció, függöny.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

3 hozzászólás van ehhez: “Ha nem adtok ennem”


  1. András, ez nagyon jó! (ÉS?)

    Hozzászóló: Bandi András | 2020. január 19., 09:04
  2. Bandi András azt irja: nagyon szép, én hozzáteszem, és nagyon kemény! Gratulálok!

    Hozzászóló: Tátrai S. Miklós | 2020. január 19., 14:56
  3. Köszönöm szépen! 🙂

    Hozzászóló: Hegedüs András | 2020. január 19., 19:34

Válasz Bandi András



Archívum

Hirdetés