Tóth Sanyi, ez a szőke, huszonkét éves srác, állást változtatott. A szomszédban lakó Kecskés Feri csalta el erre a munkahelyre. Most már együtt jártak dolgozni, minden reggel. Az üzemben, ahová elszegődött ez a szomszéd fiú. a haverjával, jól érezték magukat, Tóth Sanyi olyan anyagmozgató lett ebben az alkatrészeket gyártó üzemben. Teltek a napok, meló volt bőven, néha még túlóráztak is, vagy éppen dupla műszakot vállaltak. Talán már egy éve, hogy itt dolgozott, amikor egy májusi szombaton a cégnél vállalati bulit rendeztek. A főnök azt mondta: – Kiváló vállalat lettünk! Kaptak is egy kis jutalmat, mind a ketten. Volt nagy mulatozás a nagyteremben. Kaja, pia dosztig. Igazán jó kedvel ettek, ittak. De aztán egyszer, már jóval túl az éjfélen, vége szakadt a mulatozásnak, el kellett indulni hazafelé. Na, itt jött a bökkenő, ugyanis Tóth Sanyi barátja, a Kecskés Feri, alaposan felöltött a garatra. Alig tudott járni, nem bírták a lábai, mégis elindultak. Egymásba kapaszkodva rótták a hazafelé vezető utat. Félórai járás után Kecskés Feri lábai felmondták a szolgálatot, leültek az árok partjára. Itt pihengettek, de tovább indulásra Kecskés Feri nem mutatott semmiféle hajlandóságot. Már kezdett úgy kinézni, hogy a pirkadat is itt éri mindkettőjüket, amikor Tóth Sanyinak jött az ötlet, hazaugrik egy talicskáért és azzal tolja majd haza.
Mondta neki: – Nem kelsz fel csak, ha én jövök! Csak Tóth Sanyinak kelsz fel, megértetted?
Erre a válasz: – Csak Tóth Sanyi barátomnak kelek fel!
– Rendben! – nyugtázta és elindul a talicskáért.
Jó háromnegyed óra telt el, mire visszaért. Kecskés Feri aludt, talán még horkolt is a friss májusi füvön. Elkezdte keltegetni, mire a válasz:
– Nem kelek fel csak Tóth Sanyi barátomnak!
– De én vagyok az!
– Akkor sem kelek fel, csak a Tóth Sanyi barátomnak!
Ez a keltegetési folyamat a párbeszéddel eltartott vagy jó félóráig, mire olyan állapotba került, hogy segítséggel, beleülhetett a talicskába.
A hazafelé vezető út sem volt göröngyöktől mentes. Kecskés Feri úgy elterült a talicskában, mint a gyalogbéka. Keze, lába lógott, időnként leért a földre. Néha egy-egy zökkenőnél éles hangon elismételte:
– Nem kelek fel, csak Tóth Sanyi barátomnak!
Tóth Sanyi erre nem szólt egy szót sem, csak tolta a talicskát, benne a tehetetlenségig elázott szomszédját. Arra gondolt, ahogy így elnézte:
– Ebből sem lesz ember, jó pár napig!
Másnap hallotta Tóth Sanyi, hogy a három szomszéddal arrébb lakó Mariska néni újságolta az utcán:
– Meghalt a Kecskés Feri. A szomszéd hozta haza éjjel talicskával. Talán már el is mentek a koporsóért.
A mellettük lakó Rozi néni felkiáltott. – Dehogy halt meg, ott isszák a sört a sarki kocsmában.
Hozzászólások