Ez az írás eredetileg művészettörténet házi dolgozatnak készült. Az órán annyit tudtam meg Artemisiáról, hogy ő volt az első ismert festőművésznő, aki megkínzott férfiakat festett bosszúból azért, mert megerőszakolták. Utánajártam, miről szól valójában Artemisia Gentileschi története.
Artemisia Gentileschi: Önarckép – Mártírnő (1620 körül)
Artemisia Gentileschi valóban a legismertebb festőművésznő volt a korai barokk korszakban. Egyedül neki sikerült az, ami akkoriban szinte egyetlen (művész) nőnek sem a csúcsra járatott patriarchátusban: még életében elismertté és híressé vált. Élete második felében a firenzei művészeti akadémia (Accademia dell’Arte del Disegno) első női tagjává is megválasztották.
Miért fontos ez a tény?
A középkori Európában – is – a nők az apjuk és férjük gazdasági, jogi és szellemi függőségében éltek. A közéleti színterek – művészet, politika, tudomány – zárva voltak előttük, sorsukat, társadalmi szerepüket nem tudták befolyásolni. Átlagosan kétévente szültek, szerepük az anyaságra korlátozódott, a gyerekek és a háztartás ellátása volt a feladatuk. A nők és a gyerekek védtelenül, tulajdonként ki voltak szolgáltatva a családfőnek, és előfordult, hogy állandó bántalmazástól, erőszaktól szenvedtek. Ebből a jogfosztottságból azok a nők, akik menekülni próbáltak, csak úgy tudtak, ha megözvegyültek, apácák vagy prostituáltak lettek. Az első önállósodni vágyó nők épp ezért tanultak, bár ez továbbra is elzártságot jelentett számukra zárdákban vagy házitanítóként.
Artemisia élete ugyanúgy indult, mint szinte minden nőé akkoriban, ám a folytatása korántsem volt átlagos. Írásommal arra szeretnék rávilágítani, hogy miért lenne fontos az első európai hírű, ismert festőnő – és általában a történelemben kiemelkedő nők – életét részletesen tanítani.
Artemisia, az áldozat
Artemisia a neves festő, Orazio Gentileschi és Prudentia Montone első gyermekeként Rómában született, 1593-ban. Apja, a Caravaggio által teremtett festészeti iskola egyik népszerű követője és Caravaggio ivócimborája is volt. Artemisia a műhelyében tanulta a rajzolást, a színkeverést, a festészetet, és nagyobb tehetséget árult el, mint az öccse. Az apja nemcsak festeni tanította, aktmodellként is pózolnia kellett neki és festő barátainak.
Zsuzsanna és a vének
Valószínű, hogy ennek az élménynek a hatására festette meg 17 éves korában első festményét. Címe: Zsuzsanna és a vének. A festményen egy meztelen fiatal nő undorodó arccal próbál megszabadulni két öregember tolakodó tekintete elől.
Artemisia is tanulni szeretett volna, ezért kérte felvételét a római művészeti akadémiára, ám vitathatatlan tehetsége ellenére elutasították. Apja festőtanítót keresett a lánya számára és választása régi barátjára, Agostino Tassi-ra esett. A festő a harmincas éveiben járó neves művész volt, befolyásos emberek kegyeltje. Tanítóként és barátként szabad bejárást kapott a Gentileschi-házba. Az egyik látogatásakor megerőszakolta a tizenhét éves lányt. Artemisia azonban nem mert szólni az apjának, emiatt a „viszony” még hónapokig folytatódott, közben Tassi – hogy mentse a menthetőt – megígérte a lánynak, hogy elveszi feleségül, annak ellenére, hogy már nős volt. Végül Orazio tudomást szerzett a lánya megerőszakolásáról. Felháborodásában levelet írt a pápának és beperelte Tassi-t. Azt gondolnánk, hogy a levél a lányával történt szörnyűség miatt megtört édesapa levele, de szó sem esik benne Artemisia szenvedéseiről, a panasz azé az apáé, akinek megrongálták a tulajdonát. Igazságtételt követel, amiért megbecstelenítették a lányát, lehetetlenné téve, hogy rendesen férjhez adja. A vád nem a nemi erőszak volt, ugyanis ezt a bűncselekményt a kor igazságszolgáltatása a mai formájában nem ismerte. Az egyetlen bűn, amit Tassi elkövetett, az volt, hogy a megerőszakolása után nem volt hajlandó feleségül venni a lányát.
Judit lefejezi Holofernészt (1620)
Artemisia ebben az időszakban – 1620 – festette a Judit lefejezi Holofernészt című művét, melyet később elkészített nagyobb méretben is. Élete során többször megfestette, összesen 6 változata ismert.
Több festményén visszatérő motívum a tehetetlen férfiak meggyilkolása. Az egyik közülük Magyarországon a Szépművészeti Múzeumban látható, címe Jáhel és Sisera.
A nemi erőszak és az azt követő per történetének ismeretében pontosan érthetővé válik, hogy miért festett bosszúálló képeket férfiak szenvedéséről.
A peres eljárás hónapokig elhúzódott, mert a vádlott mindent tagadott, sőt prostitúcióval vádolta Artemisiá-t. A lányt a per közben durván meghurcolták. Nagy nyilvánosság előtt mondatták el vele a vallomását, a bíró jelenlétében nőgyógyászati vizsgálatoknak vetették alá, és az ítéletet az akkori törvényeknek megfelelően, kínvallatás után hozták meg. Artemisiának kellett bizonyítani az igazát, őt fogták vallatóra. Zsinórt tekertek az ujjai köré, és addig feszítették, amíg úgy gondolták, hogy most már biztos igazat mond. Tassi-t nem vallatták, mert nem lehetett megnyomorítani, hisz neves festő volt, akinek nem akarták tönkretenni az értékes kezét. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy Artemisia igazat mond és az is, hogy Tassi nemcsak a nemi erőszak elkövetésében bűnös. A festő már eltervezte felesége megölését és sógornőjével is vérfertőző viszonyt folytatott, valamint Orazio Gentileschi-től festményeket is lopott.
Jáhel és Sisera (1620)
Tassi büntetésképp pár hónapot töltött egy római börtönben és öt évre kitiltották a városból, amit persze nem tartott be, hiszen befolyásos hatalmasságokat ismert. Ezzel szemben Artemisiának a nemi erőszak és a peres eljárás tönkretette a hírnevét, így nem maradhatott Rómában. Apja gyorsan feleségül adta egy szerény képességű firenzei festőhöz, Pietro Vincenzo Stiattesihez, akivel Firenzébe költözött.
Festményein ezért ábrázolt erős, bosszúálló nőket és legyőzött, megalázott férfiakat, mert a per során nemcsak Tassi, hanem minden férfi, az egész római társadalom megalázta és cserben hagyta. A képek művészetté szublimált leszámolások a mély sebekért, amiket ejtettek rajta.
Artemisia kilép az áldozat szerepből: Firenze és az újjászületés
A sokat szenvedett festőnőt azonban nem sikerült megtörni, Firenzében új életet kezdett. Nemcsak lélegzetelállítóan szép volt, hanem megdöbbentően okos és tehetséges és ezeket az adottságait többé nem titkolta. Nem törődve a társadalmi elvárásokkal, Rómával együtt hátra hagyta a nőknek szánt áldozat szerepet is.
Akárcsak a férfi festők akkoriban, gazdag, befolyásos mecénásokat keresett. Okos asszonyként felismerte, hogy a gazdag apáknak egy női művész kéjsóvár tekintetétől nem kell félteniük lányaikat, asszonyaikat. Sorra kapva a megbízásokat, női portrék sokaságát festette meg. Hamarosan elismert udvari festő lett, aki élvezte a Medici-család támogatását és bejáratos volt a legfelsőbb körökbe. A firenzei művészeti akadémia is a tagjai közé fogadta és ennek köszönhetően jó kapcsolatot ápolt Galileo Galileivel is. Rajongói közé tartozott Michelangelo unokaöccse is, aki megbízta a Buonarroti ház festménygalériájának díszítésével.
Különböző források szerint a firenzei években kettő, de lehet, hogy négy gyermeke született házasságából, akik közül lánya, Prudenzia érte meg egyedül a felnőttkort. Artemisianak sikerei ellenére, férje és költséges életmódjuk miatt, pénzügyi problémái adódtak. Ezért férjét és a várost is elhagyva 1621-ben visszatért Rómába. Azonban tehetsége, erős személyisége és számos hasznos kapcsolata ellenére a szülővárosa nem váltotta be reményeit, nem kapott jelentős megrendeléseket. Ebben az időszakban, 1627-ben házasságon kívül született még egy lánya.
Artemisia az elismert festőnő
Rómából először Velencébe majd Nápolyba költözött, ahol a második otthonára lelt, mindkét lánya itt ment férjhez és utazásai után is mindig ide tért vissza.
Nápolyban először a Pozzuol-i katedrális belső terén kezdett el dolgozni. Képes volt megújulni és olyan vallási témájú képeket festett, amik eltértek a korábbi közkedvelt témáitól és alakjaitól. Ezek közül a festmények közül több, más festőkkel való együttműködésből született. Ilyen a Bathsheba című képe is amit Viviano Codazzi olasz festővel közösen festett.
Betsabé (1645-50 között)
1638-ban követte apját Angliába, ahol Orazio, I. Károly angol király udvari festője lett. Apa és lánya ismét együtt dolgozott, a legfontosabb munkájuk Mária Henrietta királyné greenwichi palotája mennyezetének a festése volt. Angliában is saját, senkiével össze nem téveszthető stílusban festette a képeit. Az akkoriban szinte unalomig ismételt bibliai jeleneteket új tartalommal töltötte meg.
Apja halála után Artemisia önállóan folytatta a munkát az angol királyi udvarban, majd az angol polgárháború kezdetén, 1642-ben elhagyta az országot. 1649-ben visszatért Nápolyba, a közbeeső évekről nincs adat arról, hogy hol élt.
Ahogy Artemisia idősödött, munkái egyre kecsesebbek lettek, nőiesebbé váltak. A változás része volt az ízlés és az érzékenység általános változásának, de annak is, hogy a művész egyre kiteljesedettebb és öntudatosabb nőfestővé vált. Második nápolyi időszakában a szicíliai Don Antonio Ruffo volt a mentora. A neki írt legutolsó ismert leveléből kiderül, hogy Artemisia 1650-ben még igen aktívan festett.
Sokáig azt hitték, hogy 1652-53 körül meghalt, ma már azonban tudni lehet, hogy 1654-ben még mindig fogadott el megbízásokat, bár egyre inkább az asszisztensétől, Onofrio Palumbo-tól függött.
Valószínűsíthető, hogy egy pusztító pestisjárványban halt meg 1656-ban, amely egész Nápolyon végigsöpört és megsemmisítette a nápolyi művészek egy generációját.
*
Ma – a 21. században – Európában, minden harmadik nő él át az élete során szexuális zaklatást, nemi és/vagy fizikai erőszakot. Sokuk ennek hatására mentális beteg lesz és akad, aki öngyilkos lesz, vagy lassan belehal a depresszióba. A legszomorúbb példája ennek az a 17 éves holland lány, aki miután 14 éves korában két fiú megerőszakolta, súlyos depresszióba esett, nem evett, majd euthanáziát kért és meghalt 2019-ben. A muszlim országokban élő nők helyzete pedig ijesztően hasonló a középkori Európában élő nőkéhez. Ebben a világban Artemisia története reményt ad az áldozatoknak. Egészen rendkívüli, hogy a személyisége a tragédiában nem tört meg, hanem kilépett az áldozat szerepéből és újjászületett, akárcsak egy főnixmadár. Úgy gondolom, hogy az élettörténetét – így a festőművészetben betöltött szerepét is – pontosan e miatt az egészen kivételes életút és személyiségfejlődés miatt lenne különösen fontos részletesen tanítani.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Artemisia_Gentileschi
https://www.nationalgallery.org.uk/artists/artemisia-gentileschi
https://www.instyle.hu/megkesett-elismeres-a-reneszansz-festonoknek-121402
https://kepmas.hu/az-elfojthatatlan-tehetseg-tortenete-artemisia-gentileschi
https://she.life.hu/kultur-mi/20170914-artemisia-gentileschi-festono-muveszettortenet-weber-krisztina.html
Hozzászólások