felnagyítanám minden
apró rezdülésed
üvegfalak mögül nézném
azt ahogyan élsz –
majd talpas fák alá kuporodva
erdős-dombos tájaidba
bújva élnék érted
míg meg nem érted –
felhőanyám bánatában
miért varrta bele az éjszakába
vakító, fehér mosolyod
Hozzászólások