Hajnal Éva | nyom nélkül

Szépirodalom - vers

nyom nélkül

 

 

komótosan kúszott be a szorongás
apró cseppekben jelent meg
először a kabátján kutakodott
lassan
bizonytalanul csordult végig a gombok mentén
nem csapott zajt
parányi részecskéit nyom nélkül felszárította az esti szellő
mintha nem is lett volna jelen

a következő alkalommal nagyobb helyet áhított magának
erőteljesen folyt végig a hajtóka alatt
elöntve a vállpántokat
egészen a mellkason lévő díszvarrás közepéig
épp hazaért
így egyből levette a kabátját
nem fedezte föl a foltot

legközelebb seregestül lepte meg a rémület
magával hozva a frusztrációt
az alkalmatlanságérzést
az arroganciát
ez utóbbi volt a legerőteljesebb
együtt
elárasztották a kabát minden ízét
beömlöttek a bélés alá
elérték a pulóvert a pólót a melltartót
míg végül a bőréig hatoltak
innen már
pár másodpercen belül elfoglalták vágyott helyüket a bőr alatt
kitaszigálva onnan a nevetést
az öröm minden porcikáját

reggel vette észre a cserét
besötétítette szobáját és visszafeküdt
átaludta a tavaszi hónapokat
át a nyarat
mindössze egy alig érzékelhető
erőtlen őszi sóhaj hallatszott amikor rátaláltak
parányi részecskéit nyom nélkül felszárította az esti szellő

 

(5 évnyi arrogancia lenyomata.)

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “nyom nélkül”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés