Kő-Szabó Imre | A játékgépező

Szépirodalom - próza

A játékgépező

Betiltották a kocsmákban üzemeltetett játékgépeket, nyerőautomatákat. Ez kis Dezsőnek nagyon rosszul esett. Rosszul esett, mert ez volt a kereseti lehetősége. Ugyanis nagyon jól tudott bánni ezekkel a gépekkel.

Ez a tudomány ott kezdődött, hogy tizenkilenc évesen bejárt a „Kisköcsög” kocsmába, ahol apja, a nagy Dezső volt a pultos. Mivel nagykorú lett, így nem tiltották ki a kocsmából. Először csak megállt a pult végénél, apja adott neki egy kólát egy öblös pohárban. Ezt fogta kézben és rendszerint a sarokba állított Diamond típusú tárcsás nyerőgéphez ment, csak úgy bámulni, kíváncsiságból. Ezen a gépen három körön futottak a jelek, a bedobott pénz után az nyert, aki három Bárt tudott egyvonalban, vízszintesen megfogni. A kis Dezső csak figyelte a játszani szándékozók eszeveszett törekvéseit a nyerés érdekében. Volt, aki bosszúságában püfölte a gépet, nem volt vele kibékülve, pedig már a tizedik kerek százast etette a gépbe. Mindig csak a Harang vagy a gyümölcsök – cseresznye, körte, szilva – párosítások jelentek meg a forgó részen. Vagy úgy alakult, szerencsésebbnek mondható helyzetben, hogy a három forgó dobon sikerült két Bárt fixálni, de a harmadik az istennek sem akart passzolni.

Néha a kocsmában nagy gépező láz ütötte fel a fejét. Ez akkor volt, ha valamelyik italozónak sikerült a három Bárt befogni és ilyenkor a gép hangos csörömpöléssel préselte ki magából a százasokat. Volt, amikor egy kalapra valót okádott ki magából. Ez aztán lázba hozta az asztaloknál üldögélőket. Szinte sorba álltak, hogy egy két körért ők is szerencsét próbáljanak.

A nagy Dezső, az apa, egy negyvenöt éves szőke, középtermetű, vékony srác volt. Itt született ebben a királyi városban. Korábban Szegeden járt egyetemre. Ott ismerte meg Évát, a kicsi Dezső anyját. Még egyetemista volt, amikor a kicsi Dezső megszületett. Szép életről álmodoztak, de a sors fintora belepiszkált az életükbe. Kétévi együttlét után Éva megismerkedett egy bölcsészhallgatóval és közölte nagy Dezsővel, hogy külföldre utaznak a csábítóval.

A nagy Dezső dohogott, mi lesz a kicsi Dezsővel?

– Majd felneveled! – mondta Éva és könnyedén mosolygott.

– A te fiad is! – érvelt a nagy Dezső, de Éva hajthatatlannak bizonyult és két hét múlva Bécsből küldött egy sms-t: – Megérkeztünk, most megyünk Amerikába!

A nagy Dezső összeomlott, az egyetem mellett nem tud gondoskodni a gyerekről. Úgy döntött, abbahagyja tanulmányait, még ha ez nem jó ötlet is.

Hazaköltöztek a szüleihez, pedig már öregek, de mégis nekik van gyakorlatuk a gyereknevelésben.

Az egyetemi álmok szertefoszlottak. Munkát kellett keresnie és egyik barátja ajánlotta ezt a kocsmai munkát.

– Két nap szolgálat, reggeltől estig. Aztán két nap szabad. Ilyenkor bekapcsolódhatsz a gyereknevelésbe – mondta a barátja.

A nagy Dezső mérlegelt, az ígért pénz is elegendőnek bizonyult, mert a „Kisköcsög” kocsma jó forgalmat bonyolított. A közelben két üzem is működött, a hozzá tartozó melósok, egy-egy hörpintésre mindig betértek. Volt forgalom, persze meló is a poharakkal, korsókkal, a tulaj is megértő volt, ezzel a gyereket nevelő apukával, a nagy Dezsővel.

Az öregszülők pedig nevelgették a kis Dezsőt, aki gyerekként az ő öregkorukban még örömet, kedvességet hozott életükbe.

Szóval aztán egyszer mégis felnőtt lett a kicsi Dezső. Elvégezte a gimnáziumot, de nem tudta merre tovább.

– Egyetemre kéne menned! – mondta a nagy Dezső. – Ha már nekem nem sikerült, legalább te végezd el! – tette még hozzá

– Apa, megmondom őszintén, nincs kedvem tanulni! – mondta egyszerűen a kis Dezső és ezzel lezártnak tekintette ezt a kérdést.

A nagy Dezső többször nekiveselkedett, hogy más belátásra bírja fiát, de nem járt sikerrel. Még szakmát is ajánlott neki. – Legyél vízvezeték-szerelő, vagy ha szeretsz utazni, lehetnél kalauz a MÁV-nál.

– Apa! Ezek olyan sületlen ötletek. Jobbat nem tudsz mondani? – vonta kérdőre. – Inkább adjál egy kis időt, majd kitalálok valamit! – fejezte be a kis Dezső a kettőjük között folyó magas szintű eszmefuttatást.

Aztán teltek a napok, nagy Dezső dolgozott, rendületlenül, egy napot sem hagyott ki. Ez a kocsmárosság a pénzkeresési lehetőségen túl arra volt jó, hogy sok embert ismert meg. Végighallgatta élettörténetüket, bújukat, bajukat, néha átélt örömeiket.

A kis Dezsőről itt a „Kisköcsög” kocsmában derült ki, hogy jó érzéke van a játékgépekhez. Ezzel aztán lehet kezdeni valamit. Ez felvillanyozta. Úgy kezdődött, mint arról már szó esett, hogy apját látogatva, bámulta a gépezőket, aztán megfigyelte a mozdulatokat, hogyan lehet megfogni azt a bizonyos harmadik Bárt a nyeréshez. Este mikor apja bezárt, volt egy kis idő, hogy a géphez lépjen. A nagy Dezsőnek ilyenkor, vendéglátói nyelven mondva, standolni kellett. Megnézte, kiszámította, hogy az nap mennyi fogyott a sörből, borból, a különféle szeszes italokból és ezután tudta kiszámítani, mennyi a  befolyt pénzből a tulajé. Ami maradt, az volt az ő „jattja”. Ez sokszor változó meglepetéseket okozott, akkor is, ha sok volt, akkor is, ha kevés.

Szóval még a nagy Dezső a számok és az ivó emberek napi „teljesítményét” latolgatta, számolgatta, addig a kicsi Dezső a játékgépen gyakorolt. Apja kikapcsolta, így már pénz bedobása nélkül is lehetett játszani, persze csak az eredményt mutatta. Ez a gyakorlási idő pár hónapig tartott. Apja csodálkozott is, hogy fiát nem a felajánlott vízvezeték szerelő szakma, meg a vonatos kalauzság érdekli, inkább a játékgépezés, természetesen így üres járatban, ingyen. A végeredményen ő maga is meglepődött. Be is mutatta apjának tudományát, úgynevezett „szakmai gyakorlatát”.

– Nézd, akkor fogom meg a három Bárt, amikor csak akarom! – mondta és mindjárt be is mutatta. Hirtelen ötször is megfogta a gépen a három Bárt. Mivel a gép hidegre volt állítva, így nem tudta kiadni a százasokat, a feltételezett nyereményt. Ez a tény felvillanyozta a kicsi Dezsőt. A tényleges bevetésre pár nap múlva került sor. Erről még apjának sem beszélt. Csak úgy, délkörül bejött a „Kisköcsögbe”. Apja letette a kólát, felemelte, majd a géphez ment. Ott éppen hárman játszottak, próbálták a masinát jobb belátásra bírni, adja ki a bedobált százasokat. A játék jó darabig eredménytelenül folyt. Egyszer csak egy sildes sapkás fickó, már vagy ezer forintot beetetett a gépbe, megfogta a két Bárt, de a harmadikat elvétette. Újból belökte a működéshez szükséges forintot és újból szerencsésen megfogta a két Bárt. Most jönne a harmadik, ehhez elkezdtek felkészülni. Ittak a sörükből, dörzsölték a kezüket, még az ujjaikat is megtornásztatták. Mély levegőt vettek a kibicek is.

Ekkor szólalt meg a kis Dezső, aki eddig csak szemlélte a sildes sapkás kifogyhatatlan igyekezetét.

– Megfogom a harmadikat! – mondta egyszerűen, természetes hangon.

Most hirtelen mindenki feléje fordult és csodálkozó arccal néztek kis Dezsőre. Nem szóltak, aztán a sildes sapkástól várták a választ.

– Megfogod, megfogod, könnyű azt mondani! – legyintett a sildes sapkás. – Mi erre a biztosíték? Mi van akkor, ha mégsem sikerül? – nézett körül kissé fellengzősen.

– Hagyd, hadd próbálja meg a gyerek! – szólt közbe egy bajszos fickó.

– Eddig kettőt elvesztettél – folytatta a bajszos. – És nem történt semmi. Ha ez sem sikerül, meglesz a harmadik veszteség. Úgy is három a magyar igazság! – foglalta össze a látottakat.

Ez valóban az igazság! Így gondolták a többiek is, bólogattak és felvillanyozódtak a kis Dezső magabiztos válaszától.

A sildes sapkás elkezdett gondolkodni, kezével megfogta az állát, mintha nyomatékot akarna adni, ő tényleg megfontolja a döntést.

– Na, rendben! – mondta. – Ha megfogod, akkor kapsz tőlem kétszázat!

– Felezünk! – szögezte le a legkomolyabban kis Dezső és közelebb lépett a géphez.

A sildes sapkás a kissé vakmerő válasz hallatán olyan arcot vágott, mintha két fogát most húzták volna ki valamelyik SZTK rendelőben.

– Hagyd, gyerek még, neki is el kell kezdeni valahol! – mondta a bajszos.

A sildes bólintott, több is veszett már, mondjuk Mohácsnál és félreállt a géptől.

A kis Dezső elfoglalta helyét, nyugodt arccal nézte a harmadik, körbe forgó dobot, rajta az áhított Bár felirattal. Néma csend ülte meg a kiskocsmát.

Aztán egy csattanás, a kis Dezső kezétől, ahogy megállította a gépet. A sorban ott virított a harmadik Bár. A gép beindult és hangos csörömpöléssel, hosszan okádta ki magából a fém százasokat.

A sildes nevetett és kitörő örömmel veregette a kis Dezső vállát. – Ez jó fogás volt! Ügyes fickó vagy! – tette még hozzá.

Ez az eset példaértékű volt a „Kisköcsög” kocsmában. Mindenki tudta, hogy a nagy Dezső fia, a kis Dezső, akkor fogja meg a harmadik Bárt, amikor csak akarja. Többször odahívták a kritikus esetekhez és kis Dezső teljesítette, amit vállalt. Persze ez jövedelmező formát is jelentett számára. A kiskocsmai begyakorlás arra bőszítette, hogy ezt a megszerzett tudást máshol fellelhető, ilyen gépeken kamatoztassa. Portya utakra indult. Felszállt a vonatra és elurazott a Balatonra. Körbejárta a felelhető Diamond gépeket és amit lehetett, kiszedett belőlük. Járt vonattal Veszprémben, sőt még Vácon is megfordult. A gépek tulajdonosai, ha meglátták a kis Dezsőt, tudták, a gép hamarosan üres lesz. Arra is volt példa, hogy amikor megérkezett egy városba, az első helyről értesítettek a többi Diamond tulajdonost. – Itt van a három Báros! Aztán mikor belépett a következő helyre, a gépen tábla fogadta: – Rossz!

Ezek az állapotok eléggé elkeserítették a kis Dezsőt. Gondolkodni kezdett: – Mással kellene foglalkozni! Aztán a kaput véglegesen az tette be, amikor betiltották a játékgépeket. Üressé vált számára minden. Csak tengett, lengett a nagy semmibe. Az utazások jutottak eszébe, sokat vonatozott az utóbbi időben.

Egyik este, amikor a nagy Dezső hazajött a kiskocsmából, azt mondta az apjának: – Apa döntöttem! Elmegyek kalauznak a vasúthoz!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A játékgépező”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés