Végtelentől kápráznak a csillagok.
Nem mérhető a közel, sem a távol .
Nincsen kezdet, sehol a vég, kis sarok.
Egyszervolt semmi örököt varázsol.
Nem vaktában bolyongó, halott kövek,
mert itt mindennek útja és célja van.
Égi képpé sok titokból fon övet,
ami már volt, és ami még hátra van.
A van meglódul, rohan, s végül piheg,
mintha hintázna egyet a nincs-időn.
Múltját nem érti, jövőt nem éri meg.
Csak elmúlik monoton, semmint dicsőn.
Az egyszervolt szivárvány lesz az űrben:
sok kis emlék, szilánkjaiban fagyott.
Tűrve vár évmilliárdokba gyűrten,
ahogy istenét várja az elhagyott.
Hozzászólások