Magyar Miklósnak, az irodalom- és kultúratudományok doktorának megjelent új könyve: Az akasztófa árnyékában – François Villon című mű. Az Európa Könyvkiadó gondozásában kiadott könyv ajánlása szerint Az akasztófa árnyékában hiánypótló kötet. Villon verseinek Magyarországon ugyanis számtalan kiadása van, önálló monográfia azonban mindeddig nem jelent meg a költőről. A mű a legújabb kutatási eredményekre: levéltárakból előkerült okiratokra, bírósági végzésekre, kegyelmi levelekre támaszkodva göngyölíti fel Villon élettörténetét és elemzi verseit. A legfrissebb szakirodalom alapján rekonstruál. A középkor történelmi, társadalmi környezetébe helyezve igyekszik teljes képet adni élet és mű lehetséges kapcsolódásairól. Kételyeket is megfogalmaz, hiszen annyi ebben a dokumentumhalmazban az ismeretlen elem, hogy Villon életének még a kronológiáját is nehéz megnyugtatóan összeállítani. A kutatók számára jól használható, az irodalomkedvelők érdeklődésére is számot tartó kismonográfia korabeli illusztrációkkal idézi meg az első „elátkozott költő” világát, életterét és költészetét.
Az alábbiakban a kötet Bevezetéséből idézünk:
François Villon már életében legendává vált. Az akasztottak balladájá-nak költője egyike a modern költészet előfutárainak, és ő az első „elátkozott költő”. Mindössze ennyiben ért egyet a Villonnal foglalkozó szakirodalom. Sem a Kis és Nagy Testamentum vagy a balladák költőjének személyisége, sem életének viszontagságai, sem az életrajz és az életmű kapcsolata, sem verseinek értelmezése körül nem alakult ki konszenzus.
François Villon a párizsi utca első nagy költője. Az udvari költészetnek − csakúgy, mint a legismertebb középkori verses regénynek, a Rózsaregény-nek − hátat fordítva, új lírát teremt meg. Ugyanakkor természetszerűleg merít elődei, Rutebeuf, Jean de Meung, Alain Chartier vagy Eustache Deschamps műveiből. Költészetébe bevezeti az utca nyelvét, egyes sorai, mint a Hol van már a tavalyi hó?, szállóigékké váltak, ami a népszerűség csalhatatlan jele.
Magyar Miklós előadás közben
Villon költészetének témája ő maga. Ugyanakkor nem szabad abba a hibába esni, hogy verseit egyfajta költői életrajznak tekintsük. Ezt mégis sokan megtették. Egyes kritikusok Villon életét pontosan követhetőnek vélik versei alapján, mások ezeket a költeményeket puszta fikciónak tartják. Az igazság valahol a kettő között van, ami szándékom szerint könyvemből ki fog derülni.
Villon verseit elsőként Pierre Levet adta ki 1489-ben. Ezt a kiadást még a tizenötödik században további kilenc követte. A tizenhatodik század első felében újabb huszonöt jelent meg. Ezek közül a legfontosabb Clément Marot változata, amelyet 1533-ban Galiot du Pré nyomtatott ki. 1542-ig tíz reprint jelzi Villon népszerűségét. Clément Marot Villon nyelvezetében kívánja helyreállítani a megelőző kiadások hibás szövegeit, továbbá az olvasást segítő jegyzetekkel látja el a verseket. Övé az egyetlen annotált kiadás. Clément Marot nem csupán az 1532-ben megjelent Villon-kötet hibáinak kijavítása miatt fogott vállalkozásába, de az is felháborította, hogy az említett kiadásba felvettek olyan novellákat is, amelyeknek semmi közük nem volt Villonhoz, mégis azt a látszatot keltették, mintha az ő művei lettek volna. Marot érdeme, hogy autentikus Villon-szövegek kerültek az olvasók elé. A villoni életmű könnyebb követhetősége kedvéért pedig címeket adott a balladáknak.
Villon életét és költészetét a tizenkilencedik századtól kezdték el tudományosan feldolgozni a kritikai történetírás módszereivel. Ekkor kerültek elő azok a dokumentumok, amelyek segítségével a kutatók rekonstruálták Villon életének addig teljes homályban lévő eseményeit. A korban modernnek számító pozitivista megközelítéssel elemezték a levéltárakból előkerülő okiratokat. Ezek elsősorban bírósági ítéletek, kegyelmi levelek, adminisztratív feljegyzések voltak, mint például a Sorbonne regiszterei Villon egyetemi éveiről.
A kötet már kapható a könyvesboltokban.
Hozzászólások