Tavasz első napja.
Fent, a Mecseken unatkozó egyetemisták lepik el a Szabadság-szobrot. Szelfiznek, andalognak, napoznak, sőt spontán pikniket rendeznek: egyikük pizzát rendel fel a hegyre. Kicsit odébb, a füves lankán apuka ereget óriásbuborékokat a két kisfiával. A házilag készült eszköz (két farúd zsinórral összekötve) kézről kézre jár. Szállnak körülöttük a buborékok, némelyikük kimondottan hatalmas (apuka műve), de vannak kisebbek is (a nagyobb fiú). Önfeledten játszanak, mint ahogy buborékok is szabadon lebegnek a kék ég alatt és a város felett, már amelyiket a kisebbik fiú nem pukkasztja ki. Az élet már csak ilyen: ahol buborékokat ereget valaki, ott feltétlen kell olyan valakinek is lennie, aki buborékokat pukkaszt ki. Ez a kettő nincs meg egymás nélkül.
A kép olyan szinten giccses, hogy leírni is nehéz: szállnak a buborékok, virágoznak a bokrok, szépek a fények, néha egy gerle repül el felettük. Lent a völgyben fényfürdőt vesz a város: mézszínűen fénylenek a homlokzatok. Idefent Szárnyas Niké szobra lobog.
Tavasz és a koronavírus vészhelyzet első napja.
Hozzászólások