Schell Judit és Kálomista Gábor Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Schell Judit és Kálomista Gábor Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre

A Thália Színház közleménye

„A mai napon tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy megalapítjuk a Színházi Szolidaritási Alapot. Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a lehetőségeihez képest támogatást nyújtson.

Kép forrása: Thália Színház

A részletekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni fogjuk a művésztársadalmat. A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja.

Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják. Az alap támogatásának lehetőségéről később fogunk részletes tájékoztatást adni az érdeklődők számára. Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.

Elérhetőség: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

a Színházi Szolidaritási Alap alapítói:
Schell Judit és Kálomista Gábor.
Budapest, 2020. március 16.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS