Mint színházi fény,
komótosan kúszik a kacér hajnal.
A szemközt páváskodó platán
– mint Ofélia,
szemérmesen csusszan ki a sötétség ágyából.
Az éj,
ajkán hangtalan sikollyal elinal.
A nap pengéje
szaggatja csillagsujtásos pelerinjét.
Alóla
bíborral pettyegetve bukkan fel
a pucér valóság szürreális antagonizmusa.
Moccanatlan bérkaszárnyák okádta,
ásítozó zombihadat nyel el
a lestrapált busz feneketlen gyomra.
Dinamikusra karakírozott pillanat
egy stagnáló világban.
Pécs, 2020. február 25.
Hozzászólások