Abból az alkalomból, hogy fennállásának háromszázhuszadik évfordulóját ünnepli a párizsi Procope kávéház, tegyünk egy sétát a művészetek fővárosában, és látogassunk el irodalmi kávézóiba. Párizsban egymást érik a nagynevű és nagy múltú kávéházak. Emblematikus helyek, írók, költők, művészek törzshelyei, amelyeket a magyar írók és költők sem mulasztottak el meglátogatni.
Le Café Procope
Le Café Procope
A Procope Párizs legrégibb kávéháza, az épületen szereplő márványtábla szerint pedig a világ első intézménye, ahol kávét szolgáltak fel. A Párizs 6. kerületében, a boulevard Saint-Germaintől néhány lépésre található kávéház megőrizte régi fényét és hangulatát. A Procope-nak köszönhető, hogy az addig csak az utcákon árult kávét az ide betérők asztalok mellett fogyaszthatták. „Fekete, mint az ördög, forró, mint a pokol, tiszta, mint egy angyal, gyöngéd, mint a szerelem” – mondta a kávéról Talleyrand, a francia diplomácia kiemelkedő alakja.
A Procope márványtáblája
A Café Procope 1700-tól létezik ezen a néven. Elődjét 1689-ben alapította az olasz Francesco Procopio dei Coltelli. A kávéház hamarosan a leglátogatottabb irodalmi találkozóhely lesz. A 18. században Voltaire, Diderot és d’Alembert adtak itt találkozót egymásnak.
Mondják, hogy Voltaire naponta negyven csokoládés kávét is megivott. Azóta ez a fajta kávé a Procope egyik specialitása. Voltaire íróasztala a kávéház második emeletén van kiállítva.
Később Musset, Verlaine és Anatole France is törzsvendégek lettek. XVI. Lajos király uralkodása idején az utolsó Procope-örökös is elhunyt. Az új tulajdonos egy Zoppi nevű vendéglős.
A francia forradalom alatt a Procope kávéház a jakobinusok gyülekezőhelye lesz. Robespierre portréja egy vitrinben van kiállítva. Az egyik falon Camille Desmoulins-nek, a francia forradalom egyik jeles alakjának idézete olvasható: „Ezt a kávéházat a többitől eltérően nem tükrök, díszek és mellszobrok díszítik, hanem azon híres emberek emlékei, akik látogatták.” Victor Hugo Kilencvenhárom (1873) című regényében leírja Robespierre, Danton és Marat megérkezését a Procope-ba.
1821-ben François-Georges Delaunay lesz az új tulajdonos, aki a Zoppi helyett újra Prokope-nak nevezi a kávéházat. Az új hírességek, akik látogatják: Musset, Georges Sand, Théophile Gauthier.
Voltaire íróasztala
1890-ben a régi Procope bezárja kapuit. „Sok volt a dicsőség, kevés a pénz” – írta Anatole France. A felújított és kibővített Procope 1957-től modern étteremként működik.
Napóleon kalapja
1988-ban a Procope jelentős felújításon esett át, de megőrizte tizennyolcadik századbeli stílusát. Falain Párizs történetét felidéző, aranyozott keretekben függő portrékat és fotókat látunk. Mindegyik terem egy-egy híresség nevét viseli, akik a kávéház vendégei voltak. Így van Chopin és Franklin terem.
Az egyik falon olvasható Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és számos dokumentum a francia forradalom idejéből. A női mellékhelyiségen a Citoyennes, míg a férfiakén a Citoyen felirat szerepel.
A bejáratnál Napóleon kalapja van kiállítva, amivel egy étkezését fizette ki.
A mai Procope
Café de Flore
Café de Flore
A Floráról, a tavasz és a virágok istennőjéről elnevezett Café de Flore a Saint-Germain-des Prés metróállomás közelében lévő 543-ban alapított templom tőszomszédságában található. A templom mellett először Picasso szobrát vesszük észre, amit egyik szeretőjéről, Dora Maarról mintázott, és amit barátjának, Guillaume Apollinaire-nek ajánlott. A szobor nem véletlenül került a Café de Flore közelébe. 1917-től Apollinaire minden kedden délután öt és hét között a kávéház zsúfolásig megtelt kistermében fogadta rajongóit.
A harmincas években írók, festők, filmrendezők találkozóhelye volt a kávéház. Megfordult itt többek közt Georges Bataille, Robert Desnos, Léon-Paul Fargue, Raymond Queneau, Michel Leiris, André Derain, Alberto Giacometti, Pablo Picasso, Marcel Carné, Serge Reggiani. A neves rendező, Jean-Louis Barrault egy-egy előadás után egész színtársulatát elvitte a kávéházba.
Picasso a Café de Flore-ban
Picasso barátja, Brassaï − eredeti nevén Halász Gyula − fotóművész, képzőművész és író, Párizs utcáinak szenvedélyes fotósa több képet is készített a festőről a Café de Flore-ban.
A német megszállás alatt a szűkös ellátás, a kemény hideg a kávéházakba kényszerítették a párizsiakat. Simone de Beauvoir erről részletesen beszámol A kor hatalma című önéletrajzi regényében: „Jéghideg, nyirkos szobámban nem lehetett dolgozni. A Flore-ban nem volt hideg, az acetilénlámpák olyankor is némi fényt adtak, ha megszűnt az áramszolgáltatás.(…) Azon igyekeztem – főként télen −, hogy a nyitás pillanatában már ott legyek, s a legjobb helyre üljek, oda, ahol a legmelegebb, a kályhacső mellé.”
Sartre és Simone de Beauvoir a Café de Flore-ban
A felszabadulás után a Café de Flore az egzisztencialista értelmiség törzshelye volt. Legnevesebb vendége Jean-Paul Sartre, aki szinte beköltözik a kávéházba, ahol lázas munkával tölti napjait. Többek közt itt születik hatalmas filozófiai műve, A lét és a semmi. A kávéház sokat látott tulajdonosa többször megelégelte, hogy illusztris vendége egyetlen kávé mellett nyitástól a zárásig nem mozdul helyéről, felszedi a földre szórt csikkeket, és azokkal tömi meg pipáját. Sartre élettársa, Simone de Beauvoir is gyakran feltűnik itt az oldalán.
A francia hírességek mellett a magyar írók és költők is gyakori vendégek voltak a neves kávézóban. Vas István verset is írt ezzel a címmel: A Café de Flore teraszán. Faludy György 1972-ben emlékszik vissza arra az időre, amikor ebbe a kávéházba járt:
„Ide vonzódtam elejétől fogva.
És itt tanyáztam egy pohár fine mellett
gőgös diákkoromban, mikor fine-re
mindig futotta, vacsorára nem.
S mikor azt hittem, rakéta vagyok.
A hátsó falnak háttal Picasso ült
a spanyol nővel; köszönőviszonyban
voltam velük s verset próbáltam írni,”
(Café Flore, részlet)
1994-ben irodalmi díjat alapítottak Prix de Flore elnevezéssel azon költők és írók számára, akik kitűntek eredetiségükkel, modernségükkel.
Les Deux Magots
Les Deux Magots
Les Deux Magots a szobrokkal
A Les Deux Magots 1885-től fogadja vendégeit. Két szobor tekint le a kávézókra, a két „Magot”. A magot jelentése szó szerint: távol-keleti köpcös figura. A két szobor 1812-ben a Buci utcában lévő selyemáru bolt cégére volt, ezzel jelezve az áruk kínai eredetét.
Hemingway és Flanner
Megfordult itt Verlaine és Mallarmé, a huszadik században pedig Sartre és Simone de Beauvoir, akinek A mandarinok című regénye címét viseli az egyik terem.
Picasso a Les Deux Magots teraszán lett szerelmes Dora Maarba, 1936-ban, amikor a Guernicát festette.
Hemingway is látogatta a kávéházat. A Janet Flanner amerikai író, újságíró társaságában készült fénykép bejárta a világot.
Flanner párizsi tudósításokat írt, de a nürnbergi peren is ott volt. A képen mindketten egyenruhában ülnek a kávéházban.
1933-ban a kávéház megalapította a Deux Magots irodalmi díjat, amelyet nonkonformista íróknak ítéltek oda. Az első díjazott Raymond Queneau volt. 1916 óta a Deux Magot-ban adják át az 1941-ben alapított Apollinaire-díjat is.
Café de la Paix
Café de la Paix
A kávéház a párizsi Opera Garnier tőszomszédságában működik 1862 óta. A III. Napóleon-korabeli stílusban épült intézmény mennyezetének díszítését az Operaház építője, Charles Garnier készítette. A kávéház leghíresebb látogatói Victor Hugo, Émile Zola, Oscar Wilde, Paul Valéry, André Gide, Marcel Proust és Ernst Hemingway.
Proustnak csak át kellett sétálnia a boulevard Haussmannon lévő lakásából a kávéházba. Nem csoda, hogy Az eltűnt idő nyomában című monumentális regényében a Café de la Paix-t is megörökíti. Itt ebédel például a republikánus érzelmű Robert de Saint-Loup Orléans hercegével.
Hemingway Fiesta. A nap is felkel című regényének több részlete is itt játszódik. Egy mulatságos történetet is feljegyeztek Hemingwayről a Café de la Paix-ben. Egy alkalommal nem tudta kifizetni a számlát, és feleségét hagyta ott „túszként” a bárnál, míg megszerezte a szükséges pénzt.
Closerie des Lilas
Closerie des Lilas
Az 1860-as évek elején a kávéház a későbbi impresszionisták, Renoir, Monet, Sisley, Pissaro találkozóhelye. De ide jártak Zola, Cézanne, Baudelaire és a Goncourt fivérek is. A huszadik század elején Verlaine törzsvendég lesz, csakúgy, mint Apollinaire és Alfred Jarry. Paul Fort pedig Leninnel sakkozik az asztaloknál. Mallarmé keddjeihez hasonlatosan megrendezi a „Closerie keddjeit” ahol a párizsi értelmiségieket gyűjti egybe.
Az amerikai írók is felfedezik a kultikus helyet. Ernest Hemingway, Francis Scott Fitzgerald és Henri Miller töltik itt éjszakáikat. De sorolhatnánk azon hírességek nevét, akik nem mulasztották el, hogy a népszerű kávéházban töltsenek néhány órát, akár naponta: Modigliani, Picasso, Sartre, Gide, Éluard, valamennyien növelték az intézmény reputációját.
Paul Fort és Roger Viollet a Closerie des Lilas teraszán
Emlékirataiban Hemingway azt írja róla, hogy „Párizs egyik legjobb kávéháza”. Itt találkozott a társasági életet kerülő Samuel Beckettel, aki gyakran elvitte feleségét, Suzanne-t meginni egy apéritifet.
A Closerie des Lilas 1925. július 2-án óriási botrány színhelye volt. A költő Saint-Pol-Roux tiszteletére adott vacsorán egy hazafias érzelmektől fűtött idős író kijelentette, hogy egy francia nő nem mehet feleségül egy némethez. Ekkor a fiatal szürrealista költő, Michel Leiris odaugrott az ablakhoz és azt kiabálta, hogy vesszen Franciaország. Az impertinens ifjút alaposan helyben hagyták.
A Closerie des Lilas-nak is megvan a maga irodalmi díja. 2007 óta azok a francia írónők kapják, akiknek regénye az év elején jelenik meg.
Hozzászólások