Vörös Viktória | "Mert a műveltség valóban hősiesség" – Márai Sándor

Kultúra, művészet

„Mert a műveltség valóban hősiesség” – Márai Sándor

 

Márai Sándor

Márai Sándor születésének 120. évfordulóján verssorai és aforizmatikus mondatai idéződnek fel az olvasóban. Fényképeiről fáradt tekintete, petyhüdt – ahogy ő írta, szász őseitől örökölt – szemei néznek ránk. És felmerül egy hely: a mindig nagybetűs Város, Kassa, annak helyszínei, ahonnan elindult a magyar polgári irodalom nagy vándora napnyugati őrjáratára 1900. április 11-én, egy szeles tavaszi estén.

A gyermek Márai

A terek, amit bejár az olvasó Márai Sándor regényeiben, olyan erőteljes atmoszférát árasztanak, hogy történések nélkül is beszélnek hozzánk, megszólítanak bennünket. Az Egy polgár vallomásaiban a gyerekkor kiindulási helyszíne az „alkóv”, egy bizarr szobácska. „A lakás nagy volt, tágas, magas szobák, sűrű sor ablakkal, s valahogy mégis úgy él emlékemben, mintha homályos lett volna. Talán, mert gyermekkoromban testvéreimmel s a nevelővel naphosszat legtöbbször az „alkóv”-ban szorongtam, e bolthajtásos, ablaktalan helyiségben, ahol a rácsos gyermekágyak és tanulópadok teljesen kitöltötték a szobát… Ebben a szobában aludtunk, itt készítettük iskolai feladatainkat, s rossz időben, vagy ha „büntetés”-ből tilos volt elhagynunk a lakás területét, itt játszottunk is. … Az „alkóv”, ez a sötét, levegőtlen, jó meleg kis ól, ez volt hát igazi otthonunk; senki sem tűnődött ezen, a „nevelők” is természetesnek találták, hogy villanyfény mellett kellett tanulni, amikor a lakás egyébként nappali világosságban úszik.”

Ez a világ kitágul a bérház, az udvaron felállított sátorban a pászka ünnepét ülő szomszéd család körével. Aztán a bankkal, ami a család garaskovács őseinek (eredeti nevükön a Grosschmidek) szorgalmas munkájából épül meg, s amelybe a lakásból egyenesen vezet egy átjáró. A körök szélesednek a rokonság, az ifjúkor színtereivel, majd az első világháborúval új utakat kezd a vándor: Európába ér.

Az 1934-es kétkötetes regény történetének vezérfonala „confessió”-nak tűnik, személyes megnyilatkozások sora, tele reflektálással. De ez csak a mű egyik rétege. A hét éven át érlelt főmű a századelő és a modernitás találkozópontját rögzíti egy irodalmi szociográfia pontosságával, egyben mítoszt is teremt. A polgárság mítoszát, ahonnan el kell egyszer szökni, ki kell majd szakadni annak, aki az írást választja.

Márai Sándor: Istenek nyomában

„Minden utazás frivol, hidd el nekem… Olyan kis fazekakban fő az élet mindenfelé. Le kell ülni valahol és kifejezni magadat teljesen: egy könyvvel, kötelességgel, melyet elismersz, egy tettel, nemrég jöttem rá, hogy az élet milyen irtózatosan bonyolult: akár egy gaztettel…” – írja az Istenek nyomában című útirajzában 1927-ben.

Krúdy Gyula

Az írás útjain, az utak legfőbbjén járva megtalálja a nagy elődöt, Krúdyt.

A Szindbád hazamegy (1940) arra a helyre és időbe vezet el, ahol „még úgy tisztelték a magyar betűt a szakmában, mint az Oltáriszentséget a hívők. Az írók néha elzüllöttek, de az irodalom szent volt, mint a haza és a férfierény.” A hely színei itt a Tabán, a kiskocsmák, a gyógyfürdők világával gazdagodik.

A „mélyáramú és nemes mondatok” szerzői itt összegyűlnek, a régi és új irodalom nagyjai, az ő sorsukon tűnődik Szindbád, a nagy mesélő. Megidézi a kávéházak világát, miközben egy éjszaka alatt elmulatja a hatvan pengős tiszteletdíját, melyből kislánya ruháját kellett volna kifizetnie. A vörös postakocsi végül hazaérkezik. „A világ pedig elmaradt a batár mögött, és Szindbád mosolygott, mert tudta, hogy idejében kell elmenni egy világból, melyhez nincs már igazi közünk.”

A történet legtöbbször egyetlen csomópont köré szerveződik Márainál. Kevés a cselekményesség, a jellemek kerülnek a fókuszba, általában egy nagy fordulatot követően.

A Tabán 1910-ben

Legfőbb szövegtípusa monológ. Ilyen műve a Vendégjáték Bolzanóban (1940), melynek hatalmasan hömpölygő, majd szikárrá lényegülő szövege olvasásakor egyszer csak előbukkan Casanova szökésének története: „…szállt a hír, hogy megjött, megszökött az ólomkamrákból, világos nappal elcsónakázott szülővárosából, orrot mutatott a kegyelmes uraknak, az inkvizíció félelmes urainak, felültette Lőrincet, a porkolábot, megszöktette a kicsapott barátot, kisétált a dózsék fellegvárából, látták Mestrében, amint a postakocsissal alkudott, látták Trevisóban, amint ürmöst ivott egy kávéházban, s egy paraszt megesküdött, hogy látta a határban, amint elvarázsolta a teheneket. … örültek, mert velencei volt, és túljárt a hatalom eszén, örültek, mert valaki erősebb volt, mint a zsarnokság, mint a kövek és láncok, mint az ólomtető.”

Az elbeszélő próza stílusa indázóan szecessziós, majd Márai szótárának alapfogalmainál leegyszerűsödik, amikor filozófiai témára tér át.

Az érzelmi-nosztalgikus beállítódást („Mikor egy verssor fölött sírni kezdtem”) az emigráció évei alatt felváltja egy másik értelmiségi alapállás: a filozófiai és történelmi tanulságok keresése, az erkölcs alapkérdéseinek vizsgálata („Gyászoljon jól, ki világot temet”).

Giotto: Júdás csókja

A harminc ezüstpénz (1983) a bibliai árulás kérdését a Jézus-korabeli értelmiségi mozgalmak elemzésével közelíti meg. Máté, az evangélium szerzője, Seneca és Saulus – gondolkodók, akik egyazon úton járnak, valamint a gyenge jellemű Júdás, aki megveti az írástudatlanokat. „Júdás szimatolt a tavaszi éjszakába. A város szagát szimatolta, ezt a fanyar-ingerlő, eleven szagokból, a kövek hideg, dohos kipárolgásából és az emberi élet sokféle párájából sűrűsödött szagot. A halál szaga is érzett az éjszakában. Az emberek akkor is, ha nem írnak, nem olvasnak tudják azt, ami a személyes sorsukon túl időtlen esemény, tehát „történelem”. És a város ezen az éjszakán együtt lélegzett a történelemmel.”  Márai Sándor regényhez fűzött jegyzetében az árulást történelmi kontextusba helyezi: a második világháborút követően napihír szintű árulásról lehetett az újságokban olvasni.

Márai és felesége, Lola

„Az írástudó, aki elárulja a szellem szabadságát, beáll bértollnoknak a Párthoz, mert így szeretné pótolni, ami tehetségéből és jelleméből hiányzik. És képmutató fejcsóválással vágja zsebre a dédelgetés hulladékait, kézdörzsölve fogadja el a privilégiumokat. … Az áruló mindig nyájas. … Néha Keriótból való, néha máshonnan. Mint ezer év előtt. Mint ma. Mint holnap, ha lesz még holnap.”

A 18 évesen költőként induló újság- és prózaírónak Naplói a legterjedelmesebb műve. Kosztolányi a lírikus indulását üdvözölte, aztán „híd”-szerepet jelölt ki számára az irodalomtörténet-írás a Nyugat második és harmadik nemzedéke között. 1948-as végső emigrációját követően az USA-ban telepedett le feleségével, Lolával véglegesen, teljesen elzárkózva az irodalmi nyilvánosságtól. Tervezte hazatérését, de azzal a kikötéssel, hogy Magyarországon idegen megszállók addigra ne tartózkodjanak. A sirály szigorú szabályok szerinti röpülése nem engedte, hogy leszálljon. Maradt megfigyelő, távoli rokon, akinek mondatai ott dobbannak a szív titkos mélyében.

 

Kassa, 1910

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “„Mert a műveltség valóban hősiesség” – Márai Sándor”



Szóljon hozzá!



Facebook

Archívum

Hirdetés