L. Csépányi Katalinnak
Tüskeerdőn átjut
megszelídít ösvényt
keze gépen rajzol egy
titkos világot
ahol szárnyaló a gondolat
a lég vattapuha
cikázó a gondolat
mosolyából borostyán növekszik
belezuhansz sűrűjébe
kert
fasor visz a tornácig
a ház bizalmas hűse
este kandallómelegre vált
felberreg a motor
esti jövetel
gazdáját visszavezeti
a kert ölelő kapuja
Mitől nem tüske
csak virág itt minden
Tavaszi út
virágot kérdez így
Az a kéz ültetett
ami enni ad este
várakozó alkonyatban
megpihen fejemen
Asztor fut
keresztül minden veszedelmen
szájából fióka visszakerül a fára
bölcső a szíve
okosság szeme
hatalmas ugrással
átéri az éjszakát
…
2020.04.12.
Hozzászólások