Smelka Sándor | Az átrepülés

Szépirodalom - próza

Az átrepülés

 

A sötétben botorkálok ki a kertbe, ahhoz a cseresznyefához igyekszem, amit még apám ültetett húsz évvel ezelőtt. Itt védve vagyok az utcai lámpák fényétől, és persze a hírektől, az idegesítő mémektől. Egyúttal rálátok a nyugati-északnyugati égboltra. Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás ezekben a pillanatokban hagyja el az Atlanti-óceán térségét és éri el Európa nyugati partjait. Bármikor feltűnhet az égen.

Pazar átrepülésre számítok, az űrállomás pontosan telibe fogja kapni Magyarországot, Sopron-Veszprém-Szeged vonalon repül, ami Pécsről nézve annyit tesz, hogy gyakorlatilag a fejem felett fog elrepülni.

Nekitámaszkodok a cseresznyefa törzsének. Apám még akkor ültethette ezt a fát, mikor tőlünk ötven kilométerrel délre, a határ túloldalán lőttek. Esténként hallottuk. Néhányan még a torkolattüzeket is látták.

A tévétorony díszkivilágítása pulzál: így „tapsol” a nővéreknek, és mindenkinek, aki a frontvonalban dolgozik. Lám, még itt, a kertben se tudok szabadulni a jelenből, ebből a rémálomból. Hát igen, az a gyanúm, hogy mi eddig mindent megúsztunk ezen a tájon: forradalmakat, polgárháborúkat, hurrikánt, még egy igazi árvíz se jutott ki nekünk. Most pedig a történelem egy kicsit ránk rúgta az ajtót…

Végre itt van, amire vártam: pont a tévétorony felett tűnik fel az űrállomás fénye, és jön, jön egyre felém. Itt repül már Magyarország felett, ahol az elmúlt évtizedekben legnagyobb trauma egy taxis blokád volt, egy-egy december közepére időzített vasutassztrájk, némi hókáosz, na meg persze az, hogy megszakították a kacsameséket.

Az ISS közeledik, a napelemtábláiról élesen tükröződik a fény, annyira a fejem felett repül, majd kiugrik a nyakam. Szédítő élmény. Hihetetlen, hogy most Veszprém felett van négyszáz kilométer magasan. Figyelem a hangtalanul suhanó fényes pontot az égen, és közben nem tudok nem arra gondolni, hogy ott utazik most a világ három legszerencsésebb embere, akiket nem érint közvetlenül a járvány.

Apám, ha élnél, mennyire röhögnél ezen az egészen, alig bírnálak itthon tartani, azt mondanád, hogy egy somogyi gyerek nem ijed meg semmitől. A lószart nem! Én is az vagyok, mégis itt rettegek a kertben, kapaszkodok az űrállomás fényeibe, mert ez még kiszámítható: bármi is történik itt lent, az ISS kilencven percenként elrepül Európa felett. Most például dél-kelet felé, a Fekete-tenger irányába tart. Néhány pillanat, és eltűnik a horizonton, én meg majd ott maradok egyedül a kiürült égbolttal. Repülőket már hetek óta nem látok.

A nyújtózkodó Orion mellett a Vénusz ragyog a nyugati ég peremén, alatta a hálás tévétorony pulzál a Misinán.

Lassan bemegyek a házba.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az átrepülés”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés