Dr. Vargha Dezső | A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 7. rész

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 7. rész

A kiegyezés évének dalos-eseményei, és a Debreceni Országos Dalosverseny diadala, az országos szövetségbe történt belépés 1868-ban

 

Az 1867-es kiegyezés I. Ferenc József budai magyar királlyá történt megkoronázása alkalmából „országos örömünnep” lett, ez alkalomból a mi Pécsi Dalárdánk – mint oly sokan a hazában – nagy hangversenyt rendezett a Czindery-kert átalakított addigi cirkusz-termében. A Villányi Dalos Egyesület-, a Pécsi Tanítóképző Intézet-, a Ciszterci rend Főgimnáziuma-, a Pécsi Reáliskola énekkarai, a Pécsbányatelepi Zenekar kíséretével, jeles taguk, Bedő Károly indítványára, a Honvéd Alap javára zajlott le a hangverseny. (A helyi vértes ezred zenekara közreműködését a parancsnokuk az utolsó pillanatban visszamondta. A „nemes bosszú”: ezt követően ezt a katonai zenekart nem hívták meg többé, helyettük a helyi cigányzenekarral (!) tartották a kapcsolatot.)

Ferenc József megkoronázása Budán, 1867-ben

A „Dalos Gmk” már ebben az időben is ismert volt. Dalárdánk a Czindery-kertben hetente kétszer zenés-táncos estet rendezett. Az egyiken ének, a másikon ének és zene mellett tánc is volt, s a jövedelem az ének-együttesünk „pénztárcáját” gyarapította. Ezt a vállalkozást – már annak idején is így hívták – külön bizottság kezelte. Ezek a kerti esti ünnepélyek nagy népszerűségre tettek szert annak idején a pécsiek körében. A katonazenekar zenészei – különösen a rézfúvósok – hiánya miatt azonban Puks Ferenc tagjuk állandó helyi zenekar szervezésébe kezdett polgári zenészekből – eredménnyel olyannyira, hogy nyáron is rendeztek „sétazenéket.” Ebben az időben Pécsi Dalkör is alakult Bubregh Mihály elnökletével, Wospiel János karmesterségével – ez is mutatja a városunk akkori dalos életének gazdagságát.

Az 1868. év tavaszán „robbant a dalos bomba”: a debreceni dalos testvérek szeptember 18.-ára országos dalos versenyre hívták ki a történelmi Magyarország dalos egyesületeit. A fölkészülés azonban a pécsieknek nagyon rosszul indult. A már említett kerti rendezvények és az egyesületi énekes-fegyelem „nagy kívánni valót hagyott maga után”, a Bánffay Simont váltó Radenich János elnök először le is mondott, úgy kellett „visszakönyörögnie” Spies János alelnöknek. A választmányi ülés szigorú belső szabályokat hozott, így kényszerítvén rá a részvevő tagokat a fegyelmezett munkára. A fölmerült költségeket is csak ennek fejében fizették ki a részvevő dalosoknak. A ”dalos előrehaladás” ellenőrzésére Likl János, Preuss Adolf, Szigriszt József, Linczáb Henrik, Hoffer Károly tagok alkotta „dalos ellenőrző bizottságot” küldtek ki Hölzl Ferenc elnökletével. S ha már „bizottságosdit” szerveztek, egy újabbat is alakítottak a ”végső vizsga” lebonyolítására szeptember 9.-én, mert csak ennek letételekor adták meg nékik a megszavazott debreceni egyéni költségeket. Egy örömhír volt a pécsieknek: a kötelező versenymű a pécsi verseny-pályázat nyertese – amely az óta országos hírnévre tett szert -, Rieger György: „Ki a gonddal” című dalműve volt.

A hivatalos „verseny-dalosok” 13-an voltak – nem voltak babonásak –, egy fő volt pluszban, a zászlótartó (Sziklay Gusztáv), aki viszont nem énekelni jött, mert kellő erővel rendelkezett ahhoz, hogy a nem kis súlyú lobogót a fölvonuláskor és az ünnepélyeken vigye-meglobogtassa. A negatív hírek tovább dagadtak, amikor kiderült, hogy először nem is a Pécsi Dalárdát, hanem az előző évben (!) alakult Pécsi Dalkört hívták – mert azt hitték idősebbnek! A megérkezéskor „nagy parádé” volt: mindegyik férfikórus végigvonult a főúton, este pedig a már akkor is híres Aranybikában nagy vigadalom támadt, amelynek keretében a pécsi dalosok úgy berekedtek, hogy csak tátogtak reggelre kelvén. (Még szerencse, hogy a verseny harmadnap zajlott.) A versenyben a sorrendet sorshúzással döntötték el, a pécsiek a 13-as számot húzták…

A Debreceni Nagytemplom anno

Ennyi rossz hír után csak a jó jöhetett. Amikor a szeptember 20.-i versenyre került a sor, a mecsekaljaiak annyira összeszedték magukat, hogy mindenki ámulva hallgatta őket, pedig volt 40 fős dalegylet is a versenyben. Itt adjuk át a szót rangos krónikásunknak, Haksch Lajosnak: „…Versenybírák, dalosok, a közönség már ott a helyszínén, a , öntudatosság hírlapok pedig másnapon megegyezetten elismerték, hogy a Pécsi Dalárda az énekművészet olyan magaslatán áll, ahova a többi dalos egyesületek ez idő szerint még nem követhették. Az a tizenhárom e néhány nap alatt extázisba ragadta a Debrecenben egybegyűlteket…”

Az akkori kor szakmai szaktekintélyeiből álló, Erkel Ferencet, Ábrányi Kornélt, Engeszer Mátyást, Huber Károlyt is magában foglaló szigorú zsűri a pécsieknek ítélte az első díjat, a debreceni hölgyek ezüst serlegét. Most a szakmai-művészi értékelésből idézünk: (műsoruk) „…sokoldalú nehézségeket tartalmazván, melyek főleg az egyes ritmikai képleteiben, a hangnemeknek változásában, az időmértéki fokozatok hullámzásában, s ezek folytán az előadási árnyalatok különféle kiemelésében összpontosultak, mindeme művészeti nehézségek megoldását kellő biztonság, tisztaság, öntudatosság, egyenletes hangfokozás, árnyalás, egyöntetűség s végre a kifejezési jellemzéshez szükségelt melegséggel eszközölte.”

A délelőtti eredményhirdetés megkoronázásaként a pécsi férfi énekesek fölkérték gróf Bethlennét, hogy avassa föl a megnyert serleget, amelyet meg is tett: nagy éljenzés közepette ivott belőle „hegy márkás levét”, a pécsiek további sikereire koccintván. Lelkes „pécsi-baráttá” lett helybéli gyógyszerész, Szunyogh Bertalan pedig mecénásukká fölcsapván a déli, estébe hajló lakomára 160 (!) palack pezsgőt tett le asztalukra, hogy abból kínálják meg magukat és dalos testvéreiket. Gondolhatják a mai olvasók, milyen mulatság zajlott le a „cívis városban”, ha a pécsiek elkezdtek vigadni…

És most örökítsük meg azon híreseket, akik ezt a fényes országos győzelmet aratták: I. Tenor: Hoffer Károly (a Vezér), Kozáry József, Zsák Hugó, II. Tenor: Szigriszt József, Reberics Imre, Horváth Antal, I. Basszus: Linczab Henrik, Dulcz István, Thaller Gusztáv, II. Basszus: Pernstein Ottó, Buzagits Béla, Heindlhofer József, Schneider István.

Mondanunk sem kell, nagy országos dicsőséget hozott a dalárdának ez a diadal. Nyomában levelek özöne árasztotta el postájukat gratulációval, és kérvén Rieger György: „Ki a gonddal” című kórusművének kottáját. A Pécsi Dalárda kinyomatta, és áruba bocsájtotta a kottát (hogy azért az anyagiakra is gondoljanak).

Az országos szervezkedés szintén nyert az országos összejövetelen. Az 1864. évi pécsi országos dalárünnepen indítványozták országos dalosszövetség alakítását, az 1866. évi aradi országos dalosversenyen meg is alakították a szövetséget 40 taggal. Debrecenben a pécsieknek ugyan nem volt fölhatalmazásuk a belépésre, de hazajőve mindjárt választmányi ülést hívtak össze, és határoztak: értesítették a központot, hogy határozatuk értelmében a Pécsi Dalárda belép a Magyar Daláregyletek Országos Szövetségébe!…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 7. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés