E tájat szavakkal szinte átkarolnám,
zsong bennem az érzés, forr akár a katlan,
langyos a hajnal, zajtalan ér hozzám,
vörös nyalábok nyújtóznak a Napban.
Dombok alján felszállni kész a pára,
gomolyog, pózol, elleng felhőalakba,
árnyjátékba kezd egy virág karcsú szára
de fordul a fény, s magára hagyja.
Egy semmiség most óriássá nőhet
amíg a csend zenéjét hallgatom,
szavaim fénnyel, színekkel kergetőznek,
festmény a táj, bársony és szirom.
- július 9.
Hozzászólások