Kaleidoszkóp – 11. • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Kaleidoszkóp – 11.

 

Katonásdi

 

Talán egyetlen játékunk sem volt, amit annyira komolyan vettünk volna, mint a katonásdi. Ehhez nagyszerű, természetes helyszínünk adódott Csetényben: az Anglia. Hegyes-völgyes terepe, fás-bokros részei kiváló búvóhelyül szolgáltak. A megmaradt második világháborús lövészárkokról nem is beszélve, amelyek történelmi hitelességet adtak játékunk hátteréhez. Amihez szorosan hozzátartozott a talált lőszerek, kézigránátok és aknák időnkénti felrobbantása, ami az egész játékunk csúcspontját jelentette.

Amit a csetényi moziban háborús filmet láttunk (mindegyiket többször is megnéztük), még aznap eljátszottuk az Angliában, előre kijelölt szereposztás szerint. Egyenruhánk ugyan nem volt, de egy kopottabb kiskabátra fölvarrtuk a váll-lapot, rá a csillagokat. A ruszki tisztektől kapott temérdek kitüntetést (szinte kilószámra kaptuk tőlük) elosztottuk egymás között. (Majdnem úgy néztünk ki, mint Brezsnyev elvtárs, akinek a vicc szerint a végén már csak két kitüntetés hiányzott: a hős szovjet anya és a tiszta udvar, rendes ház.)

Mindezekhez jött még a rohamsisak, a kézifegyverek, az övünkbe gránátok, amiket fából faragtunk. Szóval elég félelmetesen néztünk ki. A rohamsisak többnyire csak lötyögött a fejünkön, mert egyrészt eleve más volt a méret, másrészt már hiányzott belőle az eredeti bélés. De nagyon büszkén viseltük, mert messziről valódi katonai külsőt kölcsönzött.

Nem fukarkodtunk a rendfokozatokkal sem. Kaufman Gyuri volt a vezérezredes, Reiber András a helyettese. A többiek is jól álltak a rendfokozattal. Alig volt közlegény. Hogy stílusos legyen, én orvos ezredes voltam. Ebbéli hivatásomhoz otthonról, a rendelőből hoztam az utánpótlást: kötszert, jódot, leukoplasztot, csipeszt, szikét stb., amelyek sebesüléseink ellátásához kellettek. Mivel mezítláb jártunk, naponta 5–6 tüskét, kisebb-nagyobb vágásokat és komoly horzsolásokat szedtünk össze. Volt dolgom bőven. Praxisomat időnként fogászattal is bővítettem, aminek gyakorlása egyenes arányban állt apám orvosi rendelőtől mért távolságával. A fogászatomat csak a húzásra korlátoztam, de azt teljes lelkesedéssel műveltem. Többször volt úgy, hogy áldásos tevékenységemet kiterjesztettem a felnőttekre is.

A katonásdi játékunk során vasfegyelem uralkodott. A legnagyobb büntetés az volt, ha valakit szabadságra küldött a vezérkar, mert annak leteltéig az illető nem jöhetett közénk játszani.

 

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS