Éjszaka madara, költő
álmatlanság-söréttől sebes,
felnégyelt világra tárul ablakod,
sorstalanok szemei világítanak
vissza, rád;
legszentebb mécsesek.

lázító némaság,
tettleges csönd,
őrült percvérebek
ördögi köre rémiszt,
hát kitörsz,

nyesed magad, kifosztod,
láthatnak gyökereidig,
lüktetnek igéid a teljesség igézetében,
gondolataid földlökései között,

a vers lázadásod,
minden időkben titkos elindulásod,
űz gyönyörű szenvedélyed,
névre keresztelni az ismeretlent,

néma riportalany a mindenség,
az ismételhetetlen benne küzd,
bevérzi látomásaid színes kelyhét,
megfordíthatatlan, kiszabott időd.

honnan ez az őrült kényszer,
hogy a gyűlölet méregfogát ki kell tépned?
honnan a reményed, hogy e világvégi huzatban
vészharangszavaktól
nemessé döbben az emberi lélek?

fölvállalod sorsod,
mindenki földjén senki voltod,
de felbukkansz
szárnyas hajók között hajóvontató, vagy
mint őslelet a hűvös civilizációban.

Megosztás

Tweet