Smelka Sándor | Chaplin-hétfő

Szépirodalom - próza

Chaplin-hétfő

 

Apám szíves közlése szerint éppen azokban a napokban fogantam, amikor svájci otthonában meghalt Charlie Chaplin: 1977 karácsonyán. Anyám szerint viszont ő akkor már réges-rég terhes volt velem, és ha figyelembe vesszük, mikor születtem, egy kis matekkal arra a következtetésre juthatunk, hogy anyámnak van igaza.

Amikor hatéves voltam, hétfőnként nem volt adás a tévében. Ilyenkor nyomasztónak éreztem a ránk szakadt csendet otthon, főleg télen, mikor hamar sötétedett. Apám mindig megpróbálta befogni a jugó adót. Tekergette a tévénk gombjait, én azalatt az antennavezetéket vittem ide-oda a félhomályos szobában, reménykedve, hogy talán ezen az estén is tévézni fogunk. Ha be is jött valami, akkor is csíkos, mákos kép hullámzott a képernyőn. Néha hang is volt. Általában Chaplin-filmeket adtak. Ültünk a fotelben és nagyokat kacagtunk apámmal azon, hogy a csavargó hasra esik, ahogy behúz egy rendőrnek és elfut, ahogy repkednek a torták és az efféle burleszk tréfákon. Apám mesélni szokott arról, hogy milyen gazdag és népszerű volt Chaplin annakidején, csak úgy sóvárogtak a nők utána, ahogy végig utazta a világot. Sőt még Oscart is kapott, mondta apám, majd a hűtőből előszedett egy üveg Szalon sört és meghúzta. Bizony, sóhajtotta, Chaplin mindent elért, amit az életben el lehetett érni.

Akkor még nem tudtam, talán apám se, hogy Chaplin a gyerekkorát nyomorban töltötte: a családja fázott és gyakorta éhezett. Egyszer az apja egy elveszett pénztárcára akadt a villamoson. Miután nem találtak benne semmilyen címet, megtartották. Talán ez volt gyerekkora legszebb emléke.

Akkor még azt se tudtam, hogy filmjeinek a humora éppen azért működik, mert van mögötte egyfajta tragikum, szomorúság, sőt félelem. Ő a gyerekkora banális melódrámáit néhány zseniális húzással komédiává változtatta, hogy tudjunk nevetni rajta. Igaza volt apámnak: Chaplin mindent elért, amit ebben az életben el lehetett érni. Ebben az értelemben is.

Amikor meguntuk a jugó tévét, Rádiókabarét hallgattunk. Ekkor már az ágyban feküdtem, a szobában sötét volt. Hol értettem a poénokat, hol meg nem, mindenesetre mikor apám nevetett, én is nagyokat kacagtam. Közben féltem az éjszakától, és főleg attól, hogy egyszer csak véget ér a műsor és nincs apelláta: aludnom kell. Kétségbeesetten próbáltam megjegyezni néhány poént, hogy mikor rám tör az éjszaka, legyen mit felidéznem, hogy legalább el tudjak mosolyodni valamin a szobám félelmetes sötétjében.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Chaplin-hétfő”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés