Még sosem jártam Ottóéknál.
Általánosban végig padtársak voltunk. A gimit mindketten a város egy-egy elit gimnáziumában végeztük: ő a Leőweyben, én a Nagy Lajosban. Ettől kezdve ritkásan találkoztunk. Egyetemen egyáltalán nem. Később elmentünk egymás esküvőjére, majd a gyerekek születésénél láttuk egymást újra, azóta csak most.
Ottó hívott fel.
Izgatottan készülődtem. A zöld ruhámat választottam, mert az kiemeli a szemem kékjét. Szerettem volna szép lenni, hisz, hosszú idő után először fogunk beszélgetni egy igazit végre!
A család nem akart jönni: a férjem előre viszi a három gyerkőcöt az anyósékhoz, mert épp ma érkeznek a rokonok Londonból. A nagy járvány óta most jöhetnek először. Én majd innen csatlakozom, így beszéltük meg Andrissal. Nem maradok soká, csak egy kis órácskát.
Miután bezártam az autót, csak ámultam, micsoda hatalmas kertjük van: amerre a szem ellát, mindenütt lila orgona!
És ez az illat…!
Igen, holnap anyák napja, a virágok is készülődnek!
Ottóék kedvesen fogadtak.
Sári, a felesége szép, ápolt, illatos, csinos nő! Mennyire illik erre a pompázatos helyre!
A ház óriási és kifogástalan, minden drága és ragyogó! Most jöttem rá, ezért hívtak! Szerették volna, ha együtt örvendezem velük, fél éve vásárolt új otthonuknak! Hála Istennek, az öröm belém van kódolva!
Itt még a padlóról is meg lehetne enni ezt a finom mézeskrémest, oly nagy a tisztaság! – gondoltam, amikor az órámra pillantva döbbenten láttam, úgy elbeszélgettük az időt, hogy ideje indulnom! Megköszönve a kellemes együttlétet, kihörpöltem a maradék kávét és elrohantam a mellékhelyiségbe: biztos, ami biztos, mert még vagy húsz perc, mire átgurulok a városon.
Ott álmélkodtam el csak igazán!
Amint beléptem, a legfojtóbb budiszag csapta meg az orrom, ivódott a hajamba, ruhámba, csípte a szememet, költözött a bőröm alá… Ilyen áthatót még abban a falusi vasúti klozetben sem éreztem, ahol téli túránk során, átszállásnál a középsőnek pisilni kellett. A falu neve most nem jut eszembe.
Csak álltam és öklendeztem.
Az ülőke fölcsapva, a perem alatt szilárd régi kosz, olyan, ami már szinte odagyökeredzett, amiről az jut az ember eszébe, hogy ez bizony, okááádééék…!
Gyorsan fölhúztam a táskámból előkapott gumikesztyűt – a járvány óta mindig van nálam fertőtlenítő és egy pár original kesztyű. Most milyen jól jött…! –, majd óvatosan lehajtottam és saját fertőtlenítőmmel áttöröltem a deszkát. Tömegnyi papírt tettem rá, de így se ültem le.
Ezt annyira utálom, … még egy jót pisilni sem lehet!
Dolgom végeztével bedobáltam az összes papírt, amit az imént az ülőkére tettem és lehúztam a vécét. Egy kis zacskóba alaposan bekötöttem a gumikesztyűt és ideiglenesen a táskámba rejtettem. Majd eldobom, amint kiszabadulok innen!
Ahogy ömlött a víz, azon tűnődtem, mi minden lehet még Ottóéknál a perem alatt…
Nem emlékszem, hogyan köszöntünk el.
Sápadtan, szédelegve tántorogtam ki a házból.
Hozzászólások