Bandi András | Emlék-szilánkok

Emberi tényező

Emlék-szilánkok

Ima

Csíksomlyó. Kegytemplom. A keleti nap betűz az ablakon. Glóriát tesz a szentek fejére. A hívők sorban állnak a Mária-szobor felé. Mindenki magában imádkozik. Magam is. „Hiszek egy Istenben..” kezdek bele a Hiszekegybe, és folytatom. Odaérek az „Isten legjobb fiába, a mi igaz tanítómesterünkbe” Közben várok. Várom, hogy a szentek, Szűz Mária, vagy netalán-tán maga az Isten lesújtson rám, hiszen én… befejezem, felemelem a tekintetem. A hívek magukba imákat mormolva ülnek körülöttem. Mintha egy kéz érintette volna meg a vállamat: „Sebaj, fiam, jó ez így is!” Megnyugszom.

 

Huszár

Jóska bácsi, a huszár. Öreg korára ismertem meg. Nagyapám bátyja. Hetvenen túl is egyenes, merev gerinccel. Ő ott járt Isonzónál. Huszár volt. Ott van a képe a szobámban, a fejem fölött. Kirántott karddal ugrat a Lánchíd előtt. Nem tudott írni, olvasni sem, és túlélte a világháborút. Sértetlenül tért haza. A leveleit tollba mondta, volt egy társa, aki írástudó volt. Mindenki tudja, hogy három lovat lőttek ki alóla. És ő megúszta egy karcolás nélkül. Gyermekkoromban naivan megkérdeztem, hogy ő hány taljánt vágott le? A távolba tekintett. Sosem válaszolt.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Emlék-szilánkok”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés