Dr. Vargha Dezső | Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 2.

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 2.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

A Pécsi Nemzeti Színház az 1910-es években
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye).

 

A Pécsi Nemzeti Színház megnyitása 1895-ben – „Thália Ünnepe”

Az első részben a Pécsi Figyelő (1874-1902) politikai napilap 1895. október 4.-én kelt, 5.-én megjelent számának „Thália Ünnepe” című, első oldalas vezércikkének első részét idéztem. Most folytatom ott, ahol abbahagytam:

„…Egy évtizede annak, hogy a magyar Tháliának nem volt oltára Pécs városában. Egy évtized óta nem járhatott áldozni ez oltárhoz Pécs város közönsége, s egy évtizedig nélkülözte azt, hogy ez oltárról állandóan hallhatta volna a magyar színművészet apostolainak szavát. S egy évtized nagy idő. Változnak alatta emberek, szokások: királyok léptek trónra, királyok szállnak sírba, s ezredév hagyományai kerülhetnek közben lomtárba, és semmisülhetnek meg örökre. Csak egy, mi él, mi ki nem hal, de sőt százszor erősebb hatalommal terjed tovább, és törekszik előre, s ez a magyar ember szívében a magyar érzés, a szeretet és ragaszkodás mindahhoz, ami a magyart naggyá. hatalmassá és erőteljessé teheti. S mert mi volna erre jobban képes, inkább hivatott, mint a magyar színművészet –, a mi polgáraink szívében sem aludt ki soha ama vágy tüze, hogy a magyar színművészetnek állandó templomot emeljenek városunkban.

És áll a fényes, díszes épület. És holnap megcsendül benne a magyar szó, a magyar ige, s megrezegteti mindenható erejével a szíveket, s a büszkeség lángját lopja a lelkekbe, s a megelégedés sugarát jelenteti meg az örömtől ragyogó arcokon. Ezért öltözik ma lobogó-díszbe, ünnepi díszbe Pécs városa. Ezért fogadja büszke önérzettel, ünnepi örömmel azokat a kedves vendégeket, kik a magyar kormány, kik a magyar sajtó, kik a magyar kultúra nevében jönnek hozzánk, hogy részt vegyenek ünnepünkben, s hogy részt kérjenek örömünkből. Mert hisz’ Pécs város ünnepe: ünnepe lesz a magyar Tháliának, Pécs város büszkesége: büszkesége egész Magyarországnak, s a mi haladásunk, a mi kultúránk virágzása záloga annak a szebb jövőnek, mely az új ezredévvel az egész magyar hazára, az egész magyar kultúrára vár…”

(Folytatjuk!)

 

Peterdi Sándor színigazgatói pályázata 1895-ből

A pécsi színház-avatás után sem mindenki szeretett volna Pécsett maradni, mert éppen ebben az időben járt le az akkori országos színházi konstrukcióban összevont székesfehérvári és soproni színház igazgatójának szerződése, és – ahogy ma is szokás – pályázatot írtak ki az igazgatói állásra. Peterdi (Marianovich) Sándor (1855-1917) most érezte a szükségét annak, hogy előbbre lépjen, megpályázza ezt a lehetőséget, és már a tervezett társulatát is összeállította.

Debreceni színházi plakát 1891 Peterdi Sándor Zrínyi szerepében

Mivel akkor az volt a „reglama”, hogy különböző szerepkörök szerint sorolták be az aktorokat – amely szerepkörök persze az életkor változásával átalakultak, változtak –, a végső elbírálásánál fontos szempontként estek latba. Érdemes a mai szemlélődőknek külön is megörökíteni a pécsi pályázó által összeállított szerepkör-összességet.

Női színészek: operett- és népszínmű primadonna, koloratúr énekesnő, két operett énekesnő, hősnő, drámai szende, naiva-szubrett, segédénekesnő, vígjátéki anya, drámai anya, operett komika, emellett nem kevesebb, mint 10 kar- és segédszínésznő egészítette ki a tervezett társulat-létszámot.

Férfi színészek: hős-tragikus-rendező, jellemszínész, operett buffó, operett tenor, tenor buffó, bonviván, lírai szerelmes, vígjátéki szerelmes, apa-jellemszínész, operett bariton, paraszt komikus, és még 8 segédszínész.

Most pedig idézzük a Pécsi Napló (1892-1944) 1895. december 14.-i számában megjelent híradást: „Peterdi Sándor, ez a régi szorgalmas színész, aki szép nevet vívott ki magának a vidéki színészet terén, rövidesen megválik társulatunktól, mert színtársulatot szervez ő maga is, és nagyon valószínű, hogy a sopron-székesfehérvári színházakat nyeri el. Peterdiről a következőket írja az ottani laptársunk: ’Ma érkezett be az ötödik pályázat a sopron-székesfehérvári színházra. Peterdi Sándor, Somogyi pécsi társulatának tagja nyújtotta be pályázatát. Az újdonsült direktor 22 éves praxisára hivatkozik, amelyet az ország első műintézeténél, mint rendező és művezető szerzett. Szeretetreméltó bókot is csap kérvényében Sopronnak és Székesfehérvárnak, amiket az elnevez az ország legintelligesebb városainak. Nem akar – írja – teljesíthetetlen ígéreteket, elhangzó frázisokat tenni, de jó társulatról, fegyelmezett, korrekt, a modern ízlésnek megfelelő előadásokról, változatos műsorról jót áll.

Nos, mi – ezzel is megelégednénk! Beterjeszti társulatának névsorát is. Csupa ismeretlen nagyság. Hozzáfűzi azonban, hogy ez a társulat csak a nyári, a szükséghez képest azonban a téli idényre is kiegészíti.

A társulat bő tagjai: Inkey Gizella operette és népszínmű primadonna, Benitzky Etel koloratúr énekesnő, Fodor Ilona és Peterdyné Anna operette énekesnők, Daróczy Ilka hősnő, Miklósy Ilona drámai szende, Nagyfalusy Júlia naiva, szubrette, Vertán Anna segédénekesnő, Csügényi Vilma vígjátéki anya, Bérczy Mari drámai anya, Árpási Katicza operette komika, s 10 kar- és segédszínésznő.

A férfi színészek: Peterdy Sándor hős, tragikus, rendező, Deréky Antal jellemszínész, Borbély Sándor operette buffó, Sólyom Lajos operette tenor, Leővey Leó tenor buffó, Sarlai Kornél bonviván, Szabó Ferencz lírai szerelmes, Katry Ferencz vígjátéki szerelmes, Sárdy Károly apa, jellemszínész, Bombay Gusztáv operette bariton, Újvárosi Albert paraszt komikus, s 8 segédszínész. A társulatnak van 16 tagú zenekara is, amely Delin Henrik vezetése alatt áll. Újabban Halmay és Radocsay színigazgatók is pályáztak a sopron-fejérváry színházért, míg a fejérváriak azon buzgólkodnak, hogy Dobó Sándor, ki most működik társulatával Fejérváron, kapja meg a soproni színházat is. Íly körülmények között nehéz küzdelme lesz Peterdinek Sopronban is.”

Első ránézésre is látszik, hogy az operett és a vígjátékok iránt érdeklődő közönség igényeit akarják kiszolgálni. Külön kell persze venni Peterdi Sándor személyét, aki a rendezőség mellett a tragédiák főszerepeit is játszani akarta. S ha már itt tartunk: akkor szintén előnynek számított az a tény, hogy akire több szerepkörben is számítani lehetett – például az operett- és népszínmű primadonna esetében –, az a színész(nő) mindig előnyben volt azoknál a társainál, aki egy szerepkörre szakosodtak.

(A vetélytársak közül Halmay /Halmai/ Imre /1848-1940/ és Dobó Sándor /Scheiber Sándor, 1855-1923/ színigazgatók-színészek nevét érdemes föltüntetni.)

Most már elmondhatjuk az „eredményt”: Peterdi Sándor végül nem nyerte el a pályázatával az igazgatói állást – azt Dobó Sándor kapta meg –, azonban 1897-ben egy másikét már igen, ő lett a Délvidéki Színi kerület színigazgatója 1900-ig. Ekkor fölhagyott a „direktoroskodással”, és visszatért szeretett hivatásához, a színészethez. Nevével a pécsi színtársulat tagjai között, szerepeivel a „világot jelentő deszkákon” sűrűn találkozhatunk később is. Színész-társai nevének, szerepkörének nagyobb nyilvánosságra hozásával pedig az szerettem volna elérni, hogy aki elolvassa, emlékezzen rájuk tisztelettel…

 

Az 1896/1897-es évad századik előadásának summázata

Mint tudvalévő, a színházi szezon már akkor is ősztől tavaszig, nyár elejéig tartott, ezért a Pécsi Figyelő elnevezésű politikai napilap 1897. január 17. számában mérleget vont a századik előadás alkalmából az évad addigi bemutatóiból. Azt hiszem, az az időszaki számvetés a mai kor olvasóinak is több érdekességgel szolgál.

Nézzük tehát magát a cikket:
„Folyószám: 100. A tegnapi színlapon van ez a nevezetes szám, jelezve, hogy a századik előadás esik mára. A száz előadásra vonatkozólag érdekesnek tartjuk az alábbi statisztikát közölni: Drámai előadás volt 19, premier köztük 1. a ’Becstelenek’- é. Legtöbbször (ötször) került színre az ’Ember tragédiája’ s érdemes volt a ’Pálinka’ és a ’Lear király’. Népszínmű előadás volt 8, premier 1: a ’Gyerekasszony’. Operette előadás volt 25, premier 1, a ’Királyasszony dragonyosa’, érdekesebb reprise (fölújítás) a „Koldusdiák’ és a „Fatinica’. Színművet láttunk 19-et, premier volt 2, a ’Századvégi lányok’ és a ’Honthy háza’. Bohózat előadás volt 19, premier köztük hat, úgymint a ’Vigécek’ , a ’Béni bácsi’ , ’Durand és Durand’ , ’Három Kázmér’ , ’Primadonna’ és a ’Blitzweis Kóbi’ . Vígjáték ment 10, premier volt kettő, az ’Öreg’ és a ’Garasdi alispán’.

E statisztikából látható, hogy színtársulatunk legnagyobb előszeretettel az operette-t kultiválta, a dráma, a színmű és a bohózat egyenlő számban találtak helyet a színpadon, vígjáték csak tízszer ment, a legkevesebb volt a népszínmű előadás.”

Hahnel Aranka
(Forrás: Wikipédia)

Ez a sajtó-forrás azért értékes-érdekes, mert egyrészt az akkori- és az utókor is képet kap a nagyon fontos műsor-struktúra adatairól – bár a fölsorolt darab-címek legtöbbje mára már ismeretlen a mai idők olvasóinak –, másrészt pedig a századvég színházi ízlését tükrözi. Az persze nem újdonság, hogy akkor is, most is a színházba járók zöme az operettet (akkori írásmódban operette-t) kívánta látni a legtöbbször, de a városias ízlés erős voltát bizonyította a kisebb helyeken még akkor népszerű népszínművek nálunk előadott csökkenő száma. A drámai művek közül pozitív volt az „Ember tragédiája” lista-vezetése, azonban (csak) az ötszöri színre vitele már kevésbé. Minden esetre az érdekes „párosítás” a „Lear király” – és a „Pálinka”…
Hahnel Aranka „búcsú föllépte”, és a színtársulat nyári szezonja 1906-ban

A polgári irányultságú Pécsi Napló nagy teret engedett lapszámaiban a kulturális-, ezen belül a színházi életnek. A közkedvelt „Színház és művészet” rovat első helyén jelentették meg a „Hahnel Aranka búcsú föllépte” című írást 1906. április 8.-án.

De adjuk át a teret magának a tudósításnak, mert az mindennél többet mondott az akkori színházkedvelő olvasónak, de a mai szemlésznek is mindent elmond arról, milyen becsben tartották akkor Hahnel (Hannel) Arankát (1873-1942) a mecsekalji városban, nemcsak hosszú pályája későbbi állomásain. Ő a mára már elfeledett „Hübscher Katalin” című drámában játszott ebből a kitüntetett alkalomból, megmutatván „komoly arcát.”

„…Hübscher Katalint ma negyedszer játszotta el ebben a színi idényben Hahnel Aranka, a legbájosabb vígjátéki subrett színésznő, akit azonban a drámában is meg kellett tanulnunk nagyon is komolyan venni. Mai föllépését búcsú fellépésnek hirdette a színlap, hivatalos címet adva ezzel a virág adomány és babér fölnyújtására, de a búcsú föllépés nélkülözte a melancholikus vonást, mert a közönség tudta, hogy ez csak olyan kasírozott búcsú föllépés, mivel az igazgató saját érdekében ma az idény legelején jövő évre is biztosította magának ezt a kitűnő színésznőt.

Kövessy Albert (Forrás: Csorba Győző Könyvtár gyűjteménye)

Hogy helyesen tette azt, mutatta a mai ház. Amikor szépen megteltek a páholysorok, földszint, és ahol csak lehetett, ahol erre Hübscher Kata, majd a dancigi hercegnő alkalmat adott, lelkesen szólt a taps, kihívás. De minden szomorúság nélkül telt el ez az est, és őszre ismét itt látjuk majd Hahnel Arankát, vidáman mosolyogva, komoly művészi törekvésével, mint azt a színésznőt, aki még most se tekinti magát kiforrottnak, hanem minden egyes alakításában sokoldalú talentumának új és új apró vonásaival ismertetett meg.”

Ugyanezen lap ugyanezen rovatában ugyanezen év július 20-án ismertette a pécsi színészek „nyári programját” a következő címmel és szöveggel: „A pécsi színtársulat. A Kövessy (Kövesi Albert igazgató, 1860-1924) színtársulat(a) ismét szedi a sátorfáját. A nyári szezon legnagyobb átka, a vándorlás nem hagyja pihenni. A nagykanizsai 12 napos előszezon befejezést nyert, bemutatkozott ez alatt a társulat a kanizsai közönségnek, mely előtt csak augusztus-szeptemberben fogják bemutatni a repertoir (repertoár) legerősebb darabjait, az újdonságok egész sorozatát, és már utaznak is tovább Siófokra. Itt szerepel a társulat vagy három hétig, majd utána ismét Kanizsára megy, ahol legutóbb a János vitéz került színre. Feledi Boriska, Galgóczy Emma, Érczkövi (Érczkövy Károly), Magyary (Magyari Lajos) egyaránt szép sikert arattak, és a kanizsai közönség szívesen várja vissza Kövessy Színtársulatát.” Ebből is látszik, a színész már akkor is, nyáron is színész maradt…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 2.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés