Nincs az az embör, aki késsel a kezibe gyün a világra, nincs-nincs!
Az én apám mindig aztat mondta, Isten nyugtassa, hogy jó kést nem tanál csak úgy az árok szélibe senki, azt ki kő érdemeeeni! Mi nem hétszivafás, csak hétkéses család vótunk, ugye? Mindenki tudta. Szépapám is ezt a mesterséget örökűte, aztán mi mind, ahogy kő! Hát, én is megpróbátam, tudja jól, papa! Most figyelje csak meg, hogyan is vágom ezt a húst: mindig szálirányba! Csak szálirányba, mer másképp erontaná az embör, no, csak figyelje a mestert!
Jó kis pörkűtt lesz ez!
Hogy szavamat ne feledjem, maga egyszer má jó rég evitt egy kalandra, azt mondta, ez lesz a tűzkeresztségem, ha jó, jó, ha nem, nem. Meglássuk, hogyan szuperálok! Utcahosszat óbégatta, hogy dróóó-toz-ni, fóóó-toz-ni, emlékszik-e? Aztán gyüttek is a népek. Na, nézze, má rotyog is a hús, nem olyan ördögtő való ez a főzés! Szóval, maga erősen kiabát, én meg efogtam a késeket, amiket kihordtak a népek az utcára. Olyan magatehetetlenü fogtam e mindet, hogy fél óra se telt belé, számtalan sebet ejtettem magamon. Úgy néztem ki, mint aki csatábúl szabadút, tudja! Még az a szerencse, hogy ott lakott a doktor is, az lekezete a vágásokat. Maga meg csak köszörűt, nemigen törődött velem, mer, ugye, használat közbe csak kopik a kés éle és ezen segíteni kő. Nem vót ám még flexing korong, azzal könnyű lett vóna, csak a köszörükő forgott. Nem is kérdem: jó lesz-e a disznóhús? A nokedli tegnapi. Uborka?
No, én ríttam, maga meg kiabát, hogy minek is hozott magáva egy ilyen sükebókát! Meg azt is mondta, hogy nem is tudja eképzeni, mit csinátam vóna ha egyedü vagyok. Biztos rivok, mint a kódismalac. Ilyen szégyent, egy ilyen jó késes nemzedékbe hogy kerűhettem? Egy ilyen onoka! Nagy próba ez a Jóistentü…
Attó kezdve nem nagyon beszétem, mintha kivágták vóna a nyelvemet.
Ezután az apám is megpróbákozott velem, hátha beválok, emlékszik, de mind a kétszer befuccsótam. Akkó má nem köllött kiabáni a drótozni-fótoznit, mer neki má fővitte az Isten a dógát és üzlete lett itt a főutcába, tudja, ugye? Ott meg elkaszabóta a kezemet a köszörü. Tán még emlékszik, itt e a nyoma!
Hát, csak a Jóisten tudja, mi mér van. De Ő tudja! Mikó apámat etemettük, ugye, emlékszik, megörökűtem a bótot, a késeket, mindent. Amíg még tudok menni. Szépen viszik, mer ugye, rendes kés, az mindig kő az embereknek! Aztán hóttomba majd örökli a gyerek. Ha nem, eladja és csinál, amit szeret! Új világ ez má!
Milyen jó ez a pörkűtt, a kedvencét főztem, no, egyék öregapám! Nagyra nyissa, áááá…!
Jó lett vóna, ha kitanulok szakácsnak, az tetszett is vóna.
Ott is vannak jó kések.
*Ez a szöveg a Lackfi Kreatív Írás online kurzus „Tetovált konyha”, című feladata volt. (2020. 05. 16.)
Hozzászólások