Aki szabad, az állhat talpra,
ha földre is lökte kényszer,
bátran nézve a gőgös napra,
nem vakítja pénz, meg ékszer.
Feláll újra, és elégszer,
mélyen él benne az ősi vágy,
amit lelke kapott készen,
mert nélküle esendő-sivár.
Aki szabad, az fakad dalra,
hangja harsány, és nem félszeg,
nem csorda idomított barma,
tisztán ereszti azt szélnek.
Kórusdalok összeérnek,
ez március, nem kell félni már.
Egyszer vége minden télnek,
csak a gyáva esendő-sivár.
Aki szabad, jut magasabbra,
hol tisztán látszanak részek.
Várja a hon, hol szívét tartja,
mint szép madarát a fészek.
Látja, szerte mennyi vétek,
szajkók mellén lopott gitár,
gond gondra, mint fákon a kéreg,
fáradt az arc, esendő-sivár.
– Kobzos!
Legyél a szabadságtól részeg,
szólíts talpra, rád bármi vár,
vagy köss mindent batyuba szépen,
ha versed csak esendő-sivár!
Hozzászólások