Két hónap után talán most már itt az ideje, gondolta Pécsi Jonatán, és egy májusvégi hétfő reggel felhívta a fogorvosát. A belvárosi rendelőintézet központja hosszan csengett ki, majd egy készséges hangú nő jelentkezett be. Jonatán ettől megnyugodott, lám, működik az egészségügy.
– Jó napot, Kovács doktor rendelőjével szeretnék beszélni – mondta a nőnek.
– Kivel?
– Kovács doktorral. Fogorvos.
Néhány pillanat csend következett.
– Ő nem itt rendel, hanem Uránban – mondta aztán a nő, majd megadott egy telefonszámot.
Jonatán elcsodálkozott. A Kovács doktor mióta rendel Uránban? Mindenesetre megköszönte a segítséget. Uránban egyből felvették. Egy ismeretlen, kásás hang jelentkezett be.
– Tessék, fogászat!
Jonatán megmondta, kit keres.
– Hol lakik?
Jonatán azt is megmondta.
– Szóval, maszek betegnek tetszik lenni?
– Nem, a Kovács doktor a körzeti orvosom.
Az ismeretlen, kásás hang kételkedett ebben, még egyszer megkérdezte a lakcímet. Jonatán még egyszer megmondta, közben nem győzött csodálkozni azon, hogy a járvány alatt mennyi változás történt a városi fogászatban.
– Az ön orvosa Balogh doktor, a belvárosban.
Jonatán e név hallatán eltátotta a száját, keze – a benne lévő telefonnal együtt – lehanyatlott.
Valóban! Az ő fogorvosa tényleg Balogh doktor. Már tíz éve. Mégis: most mit akart ezzel a Kováccsal?! Még hallotta, ahogy a kásás hang kiszűrődik a telefonból:
– Megadjam a számát?
– Köszönöm, nem kell, tudok mindent – mondta Jonatán, majd kinyomta a telefont.
A következő pillanatban rájött mindenre. Kovács doktor a Balogh előtt volt tíz évig a fogorvosa. Ilyen hosszú volt a karantén, hogy elfelejtette, ki az aktuális fogorvosa?
Ekkor nevetni kezdett saját magán. Ilyen nagy, gyógyító és felszabadító nevetéssel még nevetett március közepe óta.
Hozzászólások