Kétszázötven évig, az államalapítástól a tatárjárásig volt Magyarország fővárosa. Esztergom országrészek határán fekszik, szemközt a párkányi sík már a Felvidék része, jobbról a Börzsönnyel az északi hegyek sora indul, háta mögött a Dunántúl. Maga Esztergom a hegyen, a hegyoldalban, a hegy lábánál épült. Védi, és határát szabja a Duna kanyarja, amely játékul egy kis szigetet alakított ki a város elé. Ha repülőgéppel közeledik az utazó, már messziről föltűnik a bazilika félgömbje, jelzi: hazaérkeztél, hamarosan földet érsz.
Talányos név az Esztergom, a Duna folyó ősi, Iszter neve rejtőzik benne, a gom pedig valami kanyargót jelent, vagyis együtt a név: Dunakanyar. Az esztergomiak egymás között Egom néven nevezik városukat. Mondják még Magyar Sionnak, Szent István városának. Való igaz, itt született a fejedelmi gyermek.
Persze, jártak erre már a rómaiak is. Marcus Aurelius császár erre táborozott, erre vadászott, nevezetes könyvét itt írta, pontosabban a túlparton, a Garam torkolatánál.
István itt alapította az első püspökséget, de itt volt az ország első pénzverdéje is, hiszen királyi székváros volt. A keresztes háborúk idején járt erre II. Konrád német császár, vendégül látta a város a Rőtszakállút: Barbarossa Frigyest, sőt a francia VII. Lajost is. A város és a templom elpusztult a tatárok ittjártakor, a fellegvár ellenállt nekik. Béla király, a második honalapító, mégis új fővárost keresett megújításra szánt országának. Hasonlót, mint Esztergom, de távlatosabbat, közelebb az ország szívéhez: Budát. Esztergom maradt püspökség, később érsekség lett, megyeszékhely.
Mint sok vidéki városban, Esztergomban is távol esik a vasútállomás a város belsejétől. Az állomás előtt kisvonat várakozik, a naptól tető véd, oldala nincs, a vadnyugati szabású mozdony orrán tábla: Esztergom – Párkány, persze, már átdöcöghet a hídon.
Az esztergomi főtér leginkább háromszögre emlékeztet, a forgalmat elterelték, most az esztergomiak és az idelátogatók sétatere. Kisebb paloták, nagyobb polgárházak a barokk és a klasszicista időkből, a béke századvégi korából. A platánok szigorú rendben nőnek. Szobordíszes, szép szökőkút: nimfák kagylótányérral, halászlányok hálóval, márványdelfinek. A tér hosszabb oldalán a városháza egyemeletes épülete. Árkádos, nemes vonalú palota, Vak Bottyán (tisztességes nevén: Bottyán János generális) tulajdona volt, valójában a felesége hozománya. A városháza udvarán egy régi ismerős: Julianus barát kőszobra.
A városháza mögött emelkedik a ferences templom, az egyik legrégibb, bár Esztergomban óvatosan kell bánni a korjelzéssel! A hajdani templom kriptájába temették IV. Béla királyt és családját. Mint a magyar királysírok legtöbbjét, ezt is csak leírásokból tudhatjuk.
A város hajdani szívét modern házkockákra cserélték, de a fasor kegyesen eltakarja a betonszögleteket. A belváros fölé magasodik a bazilika. Kellemes domboldalon kaptat föl az út, díszfák és ligetek között. Szobrok. Balassi Bálint a szívére teszi egyik kezét, a másikkal a kardját emeli magasba. E hely közelében érte a halálos ágyúlövés, éppen negyvenéves korában. Egy iramodással följebb kőfülke padján üldögél Vitéz János érsek, humanista, könyvgyűjtő és templomépítő. Arcán szelíd mosoly, ölében egy szép művű templom modellje. Esztergom sokat köszönhet Vitéznek.
Aztán a város csak török kézre jutott. A bég, afféle városparancsnok, a Duna partjához közel lakott, tábla őrzi hírét egy romos házon. Aztán a török megye (a vilajet) székhelye Érsekújvár lett, Esztergomnak maradt a Duna-part, a kereskedő hajók.
A vár évszázadokon át bővült, az egyes rétegek és stílusok hol egymásba olvadtak, hol keresztezték egymást. Az üvegpadló alatt három-négy kutatóárok mutatja a századok mélységeit. Oszlopfők, rózsaablakok, lépcsőfordulók, balkonok – legtöbbjük törött részletekből összerakva, kiegészítve. Régészek és építészek aprólékos munkája nyomán képet alkothatunk a magyar középkor kultúrájáról. A kápolna előterében az Erények festett asszonyképei sorakoznak, az elmúlt századokban hol lemeszelték, hol átfestették őket fekete kontúrral, a freskókat jelenleg üveg alatt szemlélhetjük, műértők valószínűsítik, hogy az itáliai Botticelli mester keze nyomát őrzik. Királyi fogadóterem, a gótikus ablakokat később reneszánszra változtatták, aztán azokat is betéglázták. Napjainkra csak a körvonalak maradtak, de a múltat – úgy látszik – mégsem lehet végképp eltörölni. Egy gótikus kis sarokhelyiségről mondják, talán itt született István, középen vörös márványoszlop, az ablakból festői kilátás a Dunára. Az őr kegyesen elfordul, megérintem a kőbe faragott, ezeréves akantuszlevelet.
A toronytetők alatt, vagy valamelyik sziklahasadékban vércse pár fészkel, időnként őrjáratot tartanak a vár és a Duna között.
A bazilika hatalmas épület, Európa harmadik legnagyobb temploma, a magassága kereken száz méter, a kupola átmérője harminchárom méter. Az oltár fölött a legnagyobb vászonra festett kép a világon, tizenhárom méternél is magasabb. Grigoletti műve, Mária mennybevételét ábrázolja. A templom féltett büszkesége a Bakócz kápolna, amely olyan, mint egy vörös márvány, reneszánsz ékszerdoboz. Az érsek emlékműve, csodával határos módon, sértetlenül vészelte át a török időket. A bazilika elkészülte után a kápolnát ezerhatszáz darabra bontották szét, eredeti helyéről elszállították és beépítették az új főtemplomba. Szemben vele, az egyik oldalkápolnában a kassai vértanúk szobra, finom művű márványfaragás. Az altemplom falai tizenhét méter szélesek, hogy elbírják az épület hatalmas tömegét. Itt nyugszanak a magyarországi katolikus egyház vezetői: Vitéz János, Széchy Dénes, a XIX-XX. századi esztergomi érsekek, Mindszenty bíboros.
A kupolakilátó nyolcvan méter magas. Megszavazzuk: nem én gyalogok föl a sok száz lépcsőn, a lányom örömmel vállalkozik helyettem. Visszatérve meséli: odafentről ellátni a Tátráig, a déli harangtoronyban pedig megkocogtatta a csaknem hattonnás harangot. A harmadik legnagyobb az országban. Eltöprengek: mekkora lehet a két legnagyobb.
A vár és a bazilika mellett, hármas egységet teremtve: a Szent István szobor. A bástya rondelláján 2001-ben helyezték el Melocco Miklós monumentális alkotását. A két alak: a térdeplő ifjú István és a koronát a fejére helyező, idős Adalbert püspök. Fölöttük pedig óvón egybehajló, két gótikus boltív, amely mintha maga volna a korona, tetején a kereszttel. Fehér mészkőből – bizonyosan ellátszik a Tátráig.
Esztergom iskolaváros, hat középiskolája és négy felsőfokú intézete van, a diákok száma nyolcezer, a tanároké ötszáz – akárha egy kisebb város volna. Vizsgák idején tele a város sötétruhás diáknéppel. A templomdomb, a sziget, a parti sétány és persze a kocsmák is. Tele velük a hírneves cukrászda a nagy kereszteződésben. A cukrászda berendezése százesztendős biztosan van, ólomkeretben színes virágminták, régi városképek, finom rajzolatú tapéta – egy kis szecesszió, egy kis történelem. A boltívek alatt középen, üvegkalitkában sajátos cukrásztermék: a korona és a koronázási jelvények, tizennégy kiló marcipánból, színezve, pontos másolatban. A bazilikához pedig – mert az is ott díszeleg – ötvennyolc kiló édességet használt fel a cukorművész.
A sziget új életre kelt, amióta újjáépült a Mária Valéria híd. A millenniumra készült el a hatpilléres, kecses híd, amely a hercegnő nevét viselte (aki magyarul egyetlen szót se volt hajlandó kiejteni). 1919-ben a cseh légiósok lerombolták a hidat, 1927-ben magyar akaratból újjáépült, 1944-ben a németek robbantották fel. Az esztergomiak fél századon át Roncshíd néven emlegették, 2001-ig kellett várni a harmadik megszületésre. A hídfőnél szépen rendbe tett vámépület. A szigeten panziók, sporttelepek. A közelmúltban új fürdőt avattak, szemközt a fürdővel a gyógyszálló komplexum 2015-ben épült fel. Hangulatos program átballagni a hídon, átlépni gond nélkül a határon, és odaát, Párkányban meginni egy korsó Kozel sört.
Az érseki palota oldalszárnyában kapott helyet a Keresztény Múzeum, az egyik legértékesebb magyarországi képzőművészeti gyűjtemény. Szárnyas oltárok a XIII-XV. századból, M. S. mester megrázó keresztútsorozata, a nevezetes garamszentbenedeki Úrkoporsó finom és aprólékos faragásai dacolnak az évszázadokkal. A szentek és a latrok a képeken, a szobrokon magyar tájban mozognak, magyar ruhát viselnek. Mária Magdolna, gótikus köpenybe öltözötten arccal a parázsba bukott, kimentették a tűzből, de máig viseli évszázadok üszkét és kormát.
Ahol az út meredeken a dóm felé kanyarodik, fémből villog és betonból sötétlik Liszt Ferenc szobra, szuggesztív alkotás, a merész vonalú arc és a kezek különösen. A bazilika felavatására készült a Missa Solemnis, Liszt maga vezényelte ünnepi miséjét.
A város fölött a Kálváriadomb szépen felújított stációkkal, a mészkőszobrok hajdani színeikből sokat megőriztek. A hatalmas feszület és a meghökkentő méretű szoboralakok egészen betöltik a kápolna előtt a dombtetőt. Talán a kálvária mellől a legszebb Esztergom.
A kálvária alatt, arccal a kereszteződés felé, áll a hajdani Káptalani palota. Harmonikus, barokk épület. 1790-ben, II. József halála után a magyar koronát Bécsből Budára szállították. Február 20-án este érkezett Esztergomba a menet, a koronát az érseki bandérium kísérte, és háromszáz fehérruhás esztergomi hölgy fogadta. Este közszemlére tették a koronát, díszőrség és fáklyafény vigyázta, másnap a menet tovább indult Buda felé. Az esztergomiak kétszázhúsz éve büszkék erre a megbízatásukra. Az épületben jelenleg a Duna Múzeum működik. Vízgazdálkodási, árvíz- és természetvédelmi kiállítás, megtudható, hogy már a XV. században szivattyú juttatta fel a vizet az esztergomi várba, vagy, hogy miként nézett ki az Andrássy út alatt a csatornahálózat a századfordulós Budapesten. A Duna Múzeum 2003-ban megkapta az Év Európai Múzeuma díjat.
És mennyi kellemes vendéglő van Esztergomban, vastag falú kúriában, félhomályos pincében, platánlombos folyóparton, vagy akár egy hajdan volt trafóházban. A város bortermelése régente híres volt, közel a neszmélyi borvidék, a környék dombjain sok a szőlő.
Bazilikadomb, Tamáshegy, Kálváriadomb, távolabbról ide látszik a közelmúltban megújult Vaskapu menedékház. Kelet felé a kéthátú Szamárhegy – mintha Esztergom is hét halomra épült volna, akár Róma városa. Óvatosan baktatunk fölfelé az Előhegyre. Talán ez a legmeredekebb a hét halom közül. Szép, rendezett része a városnak, Babits Mihály 1924-ben itt keresett telket, ahol pihenni és dolgozni lehet. Évek munkájával Babits lefordította Dante híres költeményét, a Poklot, a kapott pénzen egy kis Paradicsomot akart vásárolni magának. Sikerült! A kicsi ház évről-évre bővült egy-egy szobával, terasszal, s itt jól érezhette magát a költő, Sophie asszony, Ildikó, a kislány és természetesen Ádáz kutya. Húsz évig töltötték itt a nyarakat, a költő sok verset írt a ház körül, az Esztergomról szólók nagy részét, a Jónás könyvét is itt öntötte végleges formába. Itt látogatták meg őket a barátok, akik fölírhatták nevüket az „autogram falra” (aztán, ha a vendégségnek harag lett a vége, Babitsék letörölték a vendég nevét). A költő halála után az özvegy eladta a házat. Manapság szépen berendezve várja a látogatókat, az eredetit idézi a berendezés. A veranda ablakain át szinte körpanoráma fogadja a látogatót. És választhat verset magának, nekem Jónás imája szólt, Mensáros László töprengésében. Babits szobra a főtéren áll sötét bazalttalapzaton, a költő égnek emeli két karját, mintha könyörögne, Jónás prófétaként. A szobrot néhány éve ledöntötték, összetörték. Vajon ki dönti le a költő szobrát, aki idejött Esztergomot szeretni? A szobor azóta ismét a helyén áll.
Délután fél öt van, már éppen a vasútállomás felé fordulnánk, amikor különös hang úszik át a város fölött. Tárogatószó, ritkán hallott hangszer és dallam: „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!” A tárogatóhang száll a város felett, a Duna felett át a szomszéd város felé is. Megállunk és elcsöndesedünk, úgy hallgatjuk, az esztergomiak már természetesnek veszik. A tárogató elhallgat, mi még dúdoljuk magunkban tovább, valahogy így: „Szép vagy, gyönyörű vagy, Esztergom!”
(Lyukasóra 2010. 2. sz. 46-48. oldal.)
Hozzászólások