Ambrus Attila József | Buszra várva

Szépirodalom - próza

Buszra várva

(Párbeszéd valahol Európában – vagy azon kívül?)
– Hová fiam ilyen sietősen, hogy majd felöklelsz?
– Sietek, mert megyek Európába.
– Aztán minek neked odamenni?
– Hallja-e, jó ember, hol él maga?
– Hát itt! Ez nem Európa?
– De, Európa ez is, csak ez mégis más. Én az Egyesült Európába tartok.
– Aztán miért jó az? Ez a divat, vagy mi a csuda…?
– Hát, most mindenki odatart.
– Amerika is?
– Neeem! Amerika nem akar belépni az Egyesült Európába!
– Pedig biztosan jól festene a dolog. No, aztán mi lesz ott veled fiam?
– Hát európai leszek.
– No, az is valami. De mondd meg nekem, mit csinálsz te ott? Az európaiságból nem lehet megélni. Mire jó az?
– De hát mi is odatartunk.
– Én ugyan nem, én fiam a 7-es buszt várom, azzal megyek haza Sármánypusztára. Feltéve, ha felférek a járatra.
– Jaj, ne bolondozzon már. Én az országról beszélek.
– Értem én, de mondd meg, ha az ország Európába tart, akkor ki marad itthon?
– Látom, maga ezt nem érti. Az ország marad! Mi is maradunk, de mégis az Egyesült Európába tartunk.
– Aztán mondd csak, fiam, ez már megint kinek volt az ötlete?
– Ez nem egy ötlet, papa, ez egy lehetőség. Ezt az egész ország akarja már régóta.
– Hát, fiam, én ezt most hallom először, én erre eddig még nem is gondoltam. És mondd csak, ezért van ez a rohanás? Talán félsz, hogy nem elsőnek érsz oda?
– Ugyan már, nem leszünk mi az elsők között, ez már az utolsó szakasz, az utolsó lehetőség.
– Én inkább maradnék fiam! Ha nem lehetünk az elsők között, akkor utolsónak meg minek. Utolsók lehetünk mi itthon is.
– De papa, az Egyesült Európába tartani megéri az országnak! Egy nagy közösséghez tartozni, az ám az igazi. Ha mi már odatartozunk, akkor másképpen fognak ránk nézni. Szeretni fognak bennünket, támogatni fognak bennünket, mert hasonlítani fogunk rájuk.
– Olyanok leszünk, mint ők?
– Persze. Látom, most már érti a dolgot.
– De hát fiam, szőkék, kékszeműek leszünk, meg magasak?
– Nem úgy értem én azt… aztán meg… hát az se kizárt.
– De hát hogyan, fiam. Én alacsony, köpcös, meg barna vagyok.
– A termet nem számít. Európában is vannak köpcösek. A haját meg be lehet szőkíteni!
– Beee?
– Be hát! Nem látott még olyat? Itt is sokan csinálják. Bemennek a fodrászatba barnán, aztán kijönnek szőkén.
– Ők is Európába tartanak?
– Nem… Ők csak hóbortból csinálják. Most ez a divat.
– No és fiam, a barna szemeimmel mit fogok kezdeni?
– Nem hallott még a mindenféle színű kontaktlencséről? Van kék is, zöld is, ki milyet akar. Válogathat kedvére.
– De fiam, nem tiltja az ilyesmit a Jóisten?
– Már miért tiltaná? Már a boltokban is lehet kapni. Nem tilos az. Ki is tilthatná meg?
– És a fogaim?
– Mi van velük? Van protézis is a világon.
– Na jó, tudom én azt, hiszen itt is hordják, akiknek kell. Nekem jók a fogaim, csak hát… nekem nem olyan, mint a nagy filmsztároknak. Az én mosolyom nem olyan szép… az én fogaim össze-vissza állnak, és ráadásul sárgák.
– Ugyan már, ez nem lehet gond, papa. Fogad egy jó orvost, megbeszéli vele a méreteket és a dőlésszöget, aztán a többi már az ő gondja. Ha tükörbe néz, magára sem ismer majd.
– Tudom én azt, ha van az embernek pénze, akkor ezt itthon is lehet, de műfogakkal hogyan rágom el a szalonnabőrkét? Aztán tudnak-e ott főzni, mert a babgulyást én nagyon szeretem.
– Főzni? Főzni mindenhol tudnak, papa. Igaz, lehet, hogy nem babgulyást, de az emberek ott is csak esznek valamit. Meg aztán van ott wimpi, hot dog, hamburger…
– Igen! Nekem is van egy ócska 18 éves Wartburgom, de ilyenkor télen nem nagyon használom, mert sokat kell tologatni.
– Papa, a hamburger az nem Wartburg!
– Neeem?
– De nem ám! Az egy ennivaló!
– Hát én nem enném meg, én örülök, ha elindul egyáltalán.
– Papa, nem érti, az nem kocsi!
– Tudom fiam, de hát mit csináljak, nem futja jobbra.
– Látja, ezért kell az Egyesült Európába menni.
– Miért?
– Azért, mert ott jó kocsik vannak!
– Hát fiam, jó kocsiból van itt is elég!
– Igaza van, de ez itt mégsem ugyanaz. Itt nagyon sokat kell dolgozni. Itt az ember mindig hajt valami után. Dolgozni kell ebéd előtt, és dolgozni kell ebéd után. Azután dolgozni kell este is.
– Engem is ez bánt fiam. Tudod, én evés után mindig szeretnék kicsit szunyókálni.
– Na látja, papa, Európában nem kell majd szunyókálnia. Ott fittnek kell lenni.
– Á, nem értek én ahhoz, én csak egy egyszerű parasztember vagyok.
– Papa, hát mi nem is egyről beszélünk. Maga nem tudja, mi az, fittnek lenni! A fittség az azt jelenti, hogy kocogni kell reggel, hogy frissen kezdjük a napot, kocogni kell ebéd után, hogy ne hízzunk el, és kocognunk kell este lefekvés előtt is, hogy jól aludjunk.
– Én, fiam, nagyon jól tudok aludni. Örülök, ha este ágyba kerülök. De mondd, ott Európában mindenkinek „fittynek” kell lennie? Ott mindenkinek kocognia kell?
– Már miért kellene?
– Hát, az előbb te mondtad!
– Mi az, hogy kell? Nem kell! Ott mindenkinek igénye van a kocogásra, a fittségre, mint Amerikában.
– Mint Amerikában?
– Persze.
– De fiam, ezzel ugye, nem azt akarod mondani, hogy Európa meg Amerikába tart.
– Ugyan már, papa, hogy jutott ilyesmi eszébe?
– Hát, csak gondoltam… ha mi is tartunk valahová, hát ők miért ne tarthatnának valahová? Te is futsz, ők is futnak, hát mire gondoljon az ember?
– Papa, értse meg, ők nem azért futnak.
– De hát, akkor meg hova futnak?
– Csak úgy… futnak.
– Hogy-hogy csak úgy futnak…? Hát bolondok azok. Az ember nem fut csak úgy fittységből.
– Látom, már megint nem érti!
– Értem fiam, de mégis, hová?
– Csak úgy, körbe-körbe.
– Hát, annak meg mi értelme?
– Az előbb mondtam. Ott… ezt csinálják.
– Szóval ilyen az Egyesült Európa.
– Bizony papa.
– Szóval csak azért van mindez, mert ez egy utolsó lehetőség?
– Ez nem csak egy lehetőség, ez a fejlődés. Ezt meg kell csinálni. Ha előre akarunk haladni, ezt meg kell csinálni.
– Me-e-eg?
– Bizony papa, ez a jövő.
– Méghogy ez! Én erről még nem is hallottam. És aki mégsem akarja, azt lecsukják, vagy mi?
– Ugyan már, manapság nem csuknak le ilyesmiért senkit. Papa, ez egy szabad ország. Hát mégis mit gondol? Itt demokrácia van!
– Az már igaz.
– Na, menjen papa. Jön a busza… találkozunk Európában.
– Az Egyesültben…?
– Ott hát…
– Ez tényleg az én buszom, de eléggé tömve van, lehet, hogy én inkább megvárom a következőt. Na, Isten áldjon, fiam…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Buszra várva”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés