Vörös Viktória | Világűrnyi éhség

Szépirodalom - vers

Világűrnyi éhség

 

„Megsokasodnak a bűnök
és a szeretet elapad”

 

Bolyong az út az erdőn
nem találja a lépteket
Tollát veszti a szálló madár
a repülés emléke viszi szárnya helyett
Tátong a hiány a szakadékban
felfelé sír könnyeket
a harmat párává oszlik
tiltott szó a szeretet

Omló kalács
kéz melegét őrzi
izzik benne a fehérség
kérge barnán betakarja
Amelyik jobban betölti
a kelő nap karéját
az kerül táladra
csillapítani világűrnyi éhedet

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Világűrnyi éhség”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés