Verebi Éva | Elfogadva, eladva

Szépirodalom - vers

Elfogadva, eladva

 

És ők hirdetik, boldogok a szegények,
mert övék lesz majd a mennyeknek országa,
hogy annyit érünk minden, amennyit adunk,
Agnus Dei, Isten Bárányaként vakon,
és vár a földön a rögösre vájt utunk.

Szétrebben bennem az ólomkönnyű fátyol,
s pillanatra érzem is, amit mondanak,
de tovaszáll, viszik a minapi gondok,
Ő még a keresztnél kérőn visszafordul,
pillantása fáj, s éhe a hamis koszton.

Agnus Dei, Isten szépséges Báránya,
nézz csak körül, hát mégis hiába jöttél,
a vakság szétszitálja igazi kincsünk,
festett bögréből szürcsöl minden sóhajunk,
s a tudatlan, hitetlen reggeli nincsünk.

A nyitott panaszfal ráomlik a testre,
a sorsok útja ezért már nem hordható,
az ember hű gondja a sarokban térdel,
a Föld, Atlasz válláról semmibe zuhan,
de a Te terheidet valahogy mégse,

lám, még egyik sem kérte magának,
csak az övét vidd, amíg ő vétkez…

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Elfogadva, eladva”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés