Kovács Alexa | Magyar vagyok

Szépirodalom - próza

Magyar vagyok

 

Zsófi nem akarja ezt az egészet. Ideges, feszült, szabadulni szeretne a fellépés, a kimondásra váró szavak néma súlya alól.
Nemet kellett volna mondania, amikor a tanárnő hetekkel korábban felkérte a műsorban való szereplésre, mégsem tudta megtenni: jó volt érezni, hogy szükség van rá, hogy számítanak rá.
Mostanra azonban már megbánta.
A fehér blúzt túl szűknek, a fekete szoknyát túl rövidnek érzi, a kokárda is mintha szúrná a mellét… természetesen semmi ilyesmiről nincs szó, csak az izgalom, a szerepléstől való félelem miatt képzeli ezt.
Egy meleg kéz fogja meg az övét, ujjak kulcsolódnak az ujjaira, ő pedig félénken pillant a mellette álló Botira, erőt merít az őt figyelő kék szempárból, a kedves mosolyból.  Az osztálytársa vele ellentétben nyugodt és ez valamennyire őt is megnyugtatja.
Vesz egy mély levegőt, és még mindig a fiú kezét fogva sétál föl a színpadra akkor, amikor a műsorban ők következnek.  Egy egész iskola figyeli, diákok, tanárok egyaránt.  Mögötte a szintén szereplő barátai támogatását érzi, maga előtt pedig sok száz szempár hol izgatott, hol unalmas pillantását látja.
A torka száraz, a keze izzad, úgy érzi, nem fog tudni megszólalni. Pedig muszáj lenne, ő kezdi a verset, kettőjük előadása adja a gerincét a műsornak. Mégis… mintha csomót kötöttek volna a nyelvére, nem képes megformálni a szavakat.
– Föltámadott a tenger / A népek tengere… – ezek az ő sorai, de nem ő ejti ki őket. Óvatosan sandít a mellette álló fiúra. Kihúzta őt a kellemetlen helyzetből, átvette a szerepét. Érzi, hogy a pánik lassan csillapodik a lelkében.
– Reng és üvölt a tenger / Hánykódnak a hajók… – veszi fel a fonalat, és talán csak képzelődik, de mintha egy halk sóhaj szakadna fel Botondból.  Nem bicsaklik meg a hangja, ahogy végigmondja a versszakokat.
– Jegyezd vele az égre / Örök tanúságúl… – az utolsó versszakba ketten kezdenek bele, összhangban mondják ki a szavakat, olyan tökéletesen, ahogy még egyik próbán sem sikerült.
Csendesen lépnek hátra mindketten, beleolvadnak a többiek által alkotott tömegbe.
Zsófi úgy érzi, a múlt szellemei súgnák fülébe üzenetüket: ne maradj néma, szólalj fel, hallasd a hangodat, tedd fel a kérdéseket, követeld a válaszokat.
Önkéntelenül is elgondolkodik, miközben a műsor megy tovább: ezt jelenti a hazaszeretet, a szabadságvágy?

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Magyar vagyok”


  1. Aranyos történet. Az igazi, naiv hazaszeretet. Miért is növünk fel?

    Hozzászóló: Bandi András | 2020. július 5., 10:32

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés