Ha elképzelem Virginia Woolfot, ahogy reggel kontyba tűzi a haját és cigarettára gyújt, ha újra és újra meghallgatom Chopin Spring Waltzát, ha csapdába csalok egy galambot a parkban és az asztal lábához kötözöm, akkor visszatér hozzám az univerzumban cikázó, ámde engem elkerülő ihlet?
Ha elolvasok egy motivációs könyvet az önmegvalósításról, akkor képes leszek valamit letenni a művészetek oltárára?
Ha felidézem Avilai Szent Teréz nehéz óráit, amint hánykolódva ébredt, mert a lelkét kiszáradt sivatagnak véli, az vajon ad elég erőt ahhoz, hogy elhiggyem, az ihlet nem hagyott el örökre?
Segíthet a vodka, vagy a tokaji aszú?
Ha a szerzőtársaim köteteivel alszom, megszánnak az ő múzsáik?
Kifogás az ihlet hiánya? Pusztán csak tehetségtelen vagyok? Az írás munka, tán még lusta is vagyok?
Érdemes középszerűt írni? Lehet, a csendemmel teszek a legtöbbet az olvasókért?
Miről írjak? Tényleg a siker kulcsa a gyerek és a kutya? Vagy a szex?
Szórhatnék lisztet, áldozhatnék Jézusnak, Krisnának, de ha kell, még az ördögnek is. Eltévedtem, nem találom az utam a lelkemhez. Mi a legfélelmetesebb dolog a világon? Kígyóverembe esni? Éhen halni? Nincstelen szegényként gyötrődni? Dehogy!
Ihlet nélkül élni!
Hozzászólások