Létjogosultsági hányados
Én magam alkottam ezt a fogalmat a saját esetemből kiindulva, melyre vonatkozóan meglehetősen alacsony értéket valószínűsítettem. Nagyot nem tévedhetek, mert az általam később felállított statisztika szerint ez a mutató az esetek többségében meglepően alacsony. A valószínűsítésnél azonban nem juthatok tovább; önmagamat nem tudom alávetni múltfeltáró, szaknyelven mondva regressziós hipnózisnak, és egyetlen kollégát se kérnék meg rá, hogy tegye meg velem. Nem akarom elárulni nekik a felfedezésemet, a titkomat – melyet ugyan- akkor két páciensem előtt részben feltártam. Kisebb részben, hiszen a lényegről, a hipnózis levezetésének módszeréről semmit se közöltem velük – e helyütt se fogok kitérni rá –, a többi pedig csak matematika. Abból az előfeltevésből kiindulva viszont, hogy minden egyes ember világra jövetele eleve elrendeltetett, természetesen értelmét veszti a létjogosultsági hányados fogalma, illetve olybá tekintendő, hogy mindenkié egyformán a lehető legmagasabb, vagyis száz százalék.
Nos tehát, a regressziós hipnózis említett, általam kidolgozott módszere annak feltárására szolgál, hogy a vizsgált személy világra jövetele, következésképp a létezése százalékban kifejezve milyen mértékben felel meg a felmenői akaratának. Előre kell bocsátanom, hogy a kapott számadat sohase lehet eléggé pontos, mert a feltárás csak az üknagyszülők generációjáig – azt még beleértve – lehetséges. Úgy látszik tehát, hogy e tárgyra vonatkozóan az ember tudatalattija ennél messzebbről, mélyebbről már nem őriz egyértelműen értékelhető információkat. Talán nem véletlen, hogy az üknagyszülőket megelőző, harminckét felmenőből álló generáció jelölésére már nincs is szavunk.
Lássuk most a létjogosultsági hányados fogalmának matematikai kifejtését.
A két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédnagyszülő és tizenhat üknagyszülő összesen harminc felmenőt jelent, közöttük pedig a vizsgált személy világra jöttének vonatkozásában egy-egy, összesen tizenöt együtthálást. Ha mind a tizenöt alkalom mögött indítékként mindkét fél részéről az utódnemzés, illetve a fogantatás feltett szándéka állt, akkor harminc pozitív, igenlő hozzáállást kell alapul vennünk, amit száz százaléknak tekintünk. Ez a vizsgált személyre nézve értelemszerűen a lehető legmagasabb létjogosultsági hányadost jelenti. Ha pedig a harminc felmenője közül csak egyetlen egy esetében mutatható ki pozitív hozzáállás, akkor az érték 100/30 = 3,3%. Ha kettő esetében, legyen bár egyikük az egyik szülője, és mindegy, hogy az apja vagy az anyja, másikuk pedig az egyik üknagyszülője, és ugyanúgy mindegy, hogy férfi volt-e, vagy nő, a létjogosultsági hányadosa 6,6%.
Hogy felállítsak egy többé-kevésbé megbízható statisztikát, huszonöt személyen végeztem el az újszerű regressziós hipnózist. Voltak közöttük állandó pácienseim, akiket sikerült rábeszélnem a kísérletre, legtöbbjük azonban a hirdetésemre jelentkezett, az abban említett honorárium csábítására. Mint fentebb utaltam rá, többnyire meglehetősen alacsony értékeket állapítottam meg. A legmagasabb is mindössze 23,1% volt, ami a harminc felmenő közül hétnek a pozitív hozzáállását jelenti. Az átlag a három, illetve öt pozitív hozzáállásnak megfelelő 9,9 és 16,5% közötti értéket mutatta. Két személy esetében állapítottam meg nulla százalékot. Az egyik állandó páciensem, egy sikeres üzletember volt, aki vonzó megjelenésével olykor-olykor a divat- és bulvárlapok címlapján is szerepelt, a másik pedig egy népszerű író, aki csak azzal az egy alkalommal keresett fel, alkotói válságának okán, ahogy mondta.
Az ember rendesen természetesnek, magától értetődőnek fogja fel, hogy a világon van, emiatt pedig egyfajta megrázkódtatást okozhat számára – feltételeztem – azzal szembesülnie, hogy létezése a harminc legközelebbi felmenője nagy többségének részéről nem kívánt történések láncolatának a végkifejlete. A vizsgálatsorozattal eredetileg éppen arra szándékoztam fényt deríteni, milyen hatással lehet, vagy egyáltalán hatással van-e a lelkületre, a kedélyvilágra, az intellektusra és a jellemre, egyszóval az ego-ra a létjogosultsági hányados ismerete. E célból azonban állandó kapcsolatot kellene tartani a vizsgált személyekkel, és akár éveken keresztül figyelemmel kísérni az életüket. Mivel ezt a magam részéről nem láttam lehetségesnek, elálltam a szándékomtól, és végül csak az említett statisztikát akartam felállítani, kíváncsiságból. Nem is közöltem a pácienseimmel a vizsgálat célját, következésképp az eredményét sem, csak az üzletemberrel és az íróval tettem kivételt. Gonoszságból. Bevallom, némi ellenérzéssel viseltetem a sikeres üzletemberek és a népszerű írók iránt.
Végletesen eltérő módon fogadták az eredményt. Az üzletembernek elkomorult az arca, egy darabig értetlenül meredt maga elé, és meg-megcsóválta a fejét, mint valami igazságtalan és megfellebbezhetetlen ítélet hallatán. Nem éreztem elégtételt, inkább megsajnáltam. Mondtam neki, mintegy vigasztalásul, hogy az üknagyszüleit megelőző, visszamenőleg sorban megkettőződő generációkban okkal feltételezhetünk számos pozitív hozzáállást, de nem tudtam megnyugtatni. Biztosra vettem, hogy nehezen fogja túltenni magát a csalódásán. Komor arccal, kimért udvariassággal köszönt el, mint azelőtt soha. Jó egy hét múlva telefonüzenetet hagyott, közölve, hogy hosszabb időre külföldre távozik, így sajnálatára kénytelen lesz nélkülözni a szolgáltatásaimat.
Az író kissé elcsodálkozott az eredmény hallatán, majd visszafogottan elnevette magát, és megjegyezte, hogy ennél azért jobbra számított. Kisvártatva hozzátette, némi büszkeséggel, úgy véli, okkal tekinti magát kiváltságosnak, lévén az esete bizonyára éppoly ritka, mint az ellenkező véglet.
– Így igaz – erősítettem meg a feltevését, meggyőződésem ellenére, mely szerint ez utóbbira aligha akadna példa.
– Azt hiszem, meg is van a következő regényem témája – mondta végül.
Derűs kedvvel távozott.
Alig egy év elteltével a bulvárlapok szenzációként tálalták az üzletember öngyilkosságának hírét, címlapjukon az arcképével. Kevéssel utána küldeményt kaptam az írótól. A legújabb könyve volt, Létjogosultsági hányados címmel. Még azon a héten elolvastam. Egyik fejezete tartalmazza e fogalom részletes kifejtését is – megkockáztatom, szó szerint idézve az általam elmondottakat, nem kis bosszúságomra. Maga a történet egy sikeres üzletemberről szól, akivel egy konzultáció alkalmával, a megfelelő, célirányos vizsgálat végeztével közli a pszichiátere, hogy a létjogosultsági hányadosa nulla százalék. Magába roskad, elveszti az önbizalmát és önbecsülését, sorra rossz döntéseket hoz, ami miatt csődbe megy a vállalkozása, a magánélete is válságba jut, és végül eldobja az életét.
Olvasmányos könyv, tény és való.
Hozzászólások