Három országban követték Szarvas István online könyvbemutatóját • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Három országban követték Szarvas István online könyvbemutatóját

A szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezésében mutatták be 2020. június 21-én Szarvas István,  író a Hetedhéthatár magazin újságírója hamarosan megjelenő Kérdeztem – válaszoltak című, interjúkat tartalmazó kötetsorozatának ötödik részét. A könyvbemutatót eredetileg még korábban, az egyesület székházában tartották volna meg, de a járványügyi helyzet miatt elhalasztódott és ezúttal otthoni körülmények közt, online lehetett figyelemmel kísérni. Szarvas István Budapestről jelentkezett be, a nézők határon innen és túlról is, a műsort pedig Szabadkán tartották meg. Az új kötetében Szarvas István megközelítőleg huszonhat ismert közéleti személyiségek életébe, munkásságába enged betekintést, a megszólaltatottak között művészeket, tudósokat, sportolókat és politikusokat is találhatunk, egyebek között José Carrerasszal, világhírű énekessel Müller Péter Sziámival, íróval Pleschinger Gyulával,  közgazdásszal a Magyar Közgazdasági Társaság elnökével, Záborszky Kálmánnal, a Magyar Művészeti Akadémia tagjával karmesterrel és Polgár Zsuzsával, olimpiai és világbajnok sakkozóval készített interjút is olvashatunk.

Az online közönséget Miklenovics Aranka, a beszélgetés moderátora köszöntötte.

Jónás Gabriella és Miklenovics Aranka az online könyvbemutatón (Fotó: Lukács Melinda)

„Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a rendhagyó könyvbemutatón. Úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki még nem vett részt online eseményen, főleg nem így, hogy ilyen módon ismerkedünk egy sorozat ötödik könyvével és annak szerzőjével. Nagy szeretettel köszöntöm Szarvas István író urat, akinek a Kérdeztem-válaszoltak című könyveit eddig Szabadkán már bemutattuk, de most a kis jubileumi kötet úgy kerül Önök elé, hogy egy időben látható Budapesten, Szabadkán és a világ bármely pontján. Jelzést kaptam, hogy Los Angelesből is csatlakoztak műsorunkhoz. Többször elhangzott korábbi rendezvényen, hogy egy könyv meghatározó bemutatkozói az előszók. Ebben a kötetben két közismert és elismert ember véleményét ismerhetjük meg Báger Gusztáv professzorét és Komlós Attiláét, a Hetedhéthatár főszerkesztőjét. Közös bennük, hogy mindketten szerepeltek már a korábbi interjúkötetben. Kérem, hallgassák Jónás Gabriella és jómagam tolmácsolásában – majd Jónás Gabriella színművésznővel felolvasták a kötet előszavait.

Ezután Szarvas István is köszöntötte a nézőket, majd így folytatta: szeretnék külön köszönetet mondani a Szabadkán élő  Professzor Gabric Molnár Irén és Pribillia Valéria úrhölgyeknek, akiknek a segítségével 2014-ben létrejött a szabadkai kapcsolat. Ezután válaszolt Miklenovics Aranka kérdésére, hogy miért nem csoportosította a kötetekben szereplőket a hivatásaik szerint.

„Talán ezt kellett volna tennem, de az első interjúkötetemnél még nem tudtam, hogy lesz-e folytatása és egyáltalán mennyi jelenik majd meg. Ha újrakezdeném, ezt megfontolnám, és valószínűleg így adnám ki. Ugyanakkor léteznek olyan hírességek is, akik szerteágazó tevékenységet folytatnak és nem lehet csak egy csoportba helyezni őket. Egyes vélemények szerint nincs is szükség a csoportosításra, mert így sokrétűbb, színesebb a kiadvány.” – hallottuk Szarvas Istvántól.

Krizsán Edith és Szarvas István

A továbbiakban Jónás Gabriella és Szarvas István párbeszéd formájában, kedvcsináló gyanánt interjúrészleteket olvastak fel. Ilyen módon ízelítőt hallhattunk a Janics Natasával, Czeróczki Judittal, Moritz Líviával, Szóka Júliával és Krizsán Edithtel készült interjúkból. Az online műsor izgalmas és érdekes momentuma volt, hogy Janics Natasa kivételével minden interjúalany is csatlakozott a hálózathoz, részt vettek a műsorban, elmondták a véleményüket, beszélgettek Szarvas Istvánnal, sőt ezúttal ők is kérdeztek az interjúkészítőtől. Bebizonyították, hogy nemcsak válaszolni, de kérdezni is tudnak.

Továbbá azt is megtudhattuk Szarvas Istvántól, hogy készül a hatodik és a hetedik interjúkötet is. Ezek előszavainak megírására Jónás Gabriellát és Miklenovics Arankát kérte fel. Emellett kitért arra is, hogy egy másféle könyvet is tervez megjelentetni, amelynek címe „Őszintén az interjúkészítésről”, az  interjú rejtelmeibe vezetné be az olvasókat.

– Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy könyvet írok az interjúkészítés módszertanáról. Ebben egyebek között azzal foglalkozom majd, hogy milyen a jó interjú, a professzionális hozzáállás, és egyes interjúalanyok miért szeretik előre megkapni a kérdéseket – mondta Szarvas István.

A műsor folyamán Jónás Gabriella és Miklenovics Aranka Petőfi Sándor és Arany János verseket szavalt, de nem maradt el a zenélés, az éneklés sem, Torok Orsolya citerán, Szabó Róbert gitáron működött közre.

A két és fél órás program végén Szarvas István megköszönte a nézőknek, akik végig kitartottak, Jónás Gabriellának a fáradhatatlan sokoldalú közreműködést, Miklenovics Arankának a kitűnő műsorvezetést. Torok Orsolyának a csodálatos citera játékát és éneklését, Szabó Róbertnek, hogy eljátszotta kedvenc dalát, a Szabadkai villamost. A jelenlévő Lukács Melindának, a Magyar Szó Online szerkesztőjének az eddigi cikkeit és kérte, hogy tolmácsolja a főszerkesztőnek az elismerését az újságban megjelenő cikkekért. Megjegyezte, ha eddig megjelent róla cikk az újságban, az biztos, hogy a magyar cikk archívumba bekerül.

(Forrás: Magyar Szó)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS