Petri György-olvasó • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Petri György-olvasó

 

Petri György

A közélet-politikum, filozófia, társadalomrajz, magánélet, irodalom témahálója közhelyes megfogalmazása mellett ki-ki őriz magában egy-egy meghatározó olvasmány(sor)élményt Petri György költészetéből. „Amikor nem verset írok, nem vagyok” ̶ ars poeticája lételemmé teszi az alkotást a lírikusi œuvre-ben. A verseiből összeállított műsor 2017 novemberétől telt házzal megy a Radnóti Színház Andrássy úti lakásszínházában, a Keres Emil Próbateremben. Vallai Péter emlékének szól Rozs Tamás és Pál András immár kultikusnak számító estje. Valcz Péter rendezése életművet összegző versélményt nyújt. „Az ő fényűzése a feltétel nélküli igazmondás” – írta Gabnai Katalin a Kezdhetek folytatódni című versszínházi előadásról 2019-ben. Újrakiadás, zenés monodráma, ennek 2018-as díja és folyamatos közönségigény. Az élő emlékezet bizonyítékai a költő halálának 20. évfordulóján.

Petri György a Pilinszky utáni magyar költészetnek talán az egyetlen olyan alkotója, aki iránt a kánoni figyelem és a kultikus érdeklődés egyaránt és folyamatosan megnyilvánul.” – írta a Jelenkor folyóiratban Halmai Tamás 2012-ben.

Összegyűjtött verseit (1971 és 2000 közötti Összegyűjtött munkái első részeként) a Magvető Kiadó adta ki 2003-ban Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs szerkesztésében.

József Attila követőjéből (fordításai révén is) a német romantika, illetve Rilke, az angol tárgyias költészet (Eliot) és Baudelaire hatására alakult ki saját költői hangja. A pszichológia helyett egyre inkább a filozófiára irányult az érdeklődése, ahogy megfogalmazta, utóbbiban több a „megbízható ismeret. Végül a filozófiában találtam meg azt a területem, ahol – a költészet mellett – érdeklődésem találkozik, legalábbis remélem, a lehetőségeimmel.” (Petri György: Önmagamról, 2000).

A Demi sec-ciklus első verse, a Reggel (Magyarázatok M. számára-kötet, 1971) tizenegy részében a szemlélődő én kérdéseit veszi sorra az éjszaka (Miért az éjszaka / szabadítja fel a költészetet?), a vele ellentétes nappal és ünnep (Mihez fog a nappal / az éj lüktető sebüregével; savóvá lett ünnep), valamint a kettő közötti folyó (Folyó rohan…héjjal és szeméttel) toposzaival. A tűnődés és szomorúság hangulatával és a szürkeség színével festett versben a létezés kérdéseinek, így válaszainak is elmarad a kimondása. Ennek egyik magyarázata lehet a megfogalmazás lehetetlensége, a nyelv behatároltsága:

 

A szavak újabb szavakhoz vezetnek
Merő kockázat
megeleveníteni a képeket
melyekben mind jelenetek feszülnek
szóbeszéd
újfent a szétszűrődő
(vagy csipkés) határokhoz vezetve
Lények tárgyak kagylózúgása
akar szavakká alakulni
egyszerre elsegítve és elnapolva
mit adnom kell
a
magyarázatot

 

A József Attila-i gondolati költészet hagyományán a hétköznapok világába, de csak a válaszadás lehetőségeinek felvetéséig jut el Petri költészete. A szépségtől a csömörig és undorig szélesebb lírai (vagy delirizált) képi világa, a kimondás könyörtelensége azonban leginkább a lírai beszélőre irányul. Erről így írt a szerző: „Ami élettörténetemből, személyes tapasztalataimból talán érdekes, azt az olvasó megtalálja verseimben. Hiszen legfőbb szándékom éppen ez volt: egy megfogható személyt akartam felidézni, életének tárgyi motívumain keresztül, s nem valami látomásokban szétfoszló általánosságot.

A vallomásosság a nőalakot megszólító versekben van jelen leginkább (Reggel szoktál jönni, Délelőtt, A szerelmi költészet nehézségeiről), majd ennek ellentéteként ezt az első kötetben gyakran felváltja az evokáció (Kivagy, Catullusom, Levélminta [Julien Sorel és Mathilde de la Mole levélváltását  idézve fel]), illetve a tárgyias líra (Séta egy ház körül, A felismerés fokozatai).

A szerelmi költészet hétköznapiságából egy modern trubadúrlíra alakjai tűnnek elő A szerelmi költészet nehézségeiről című versében, melynek, illetve az kötet egészének ihletője Dante Vita nuova (1291) című harmincegy versből álló gyűjteménye, melyben a Beatrice Portinari iránti szerelmének állít emléket az olasz költő, a lány halálát követően egy évvel.

A kedves szemének motívumával indul a vers, amelynek egyben „e költemény a tükre”. A szépség és biológiai önmagunk is kapcsolható a szemgolyóhoz, amely „a szivárványhártyák korallmezője”, egyben „félig víznemű / gömbbe ágyazott porózus telep / a test nyilvános anatómiája”.

Abaelardus és Heloise ábrázolása a Roman de la Rose kéziratban

Ó, nézz szemembe! / Szerelmem!” felszólítása után a közös értelmiségi létre tér át a vers, majd Abélard és Héloise szerelmét hozza fel párhuzamként.

 

Abélard-t kiherélték. Kedvese
szűk falak közt, mint egy iniciálé börtönében,
könnyé vált, vagy megszaggatta ruháit,
aztán szárazon, mint a rőzse, égett
a megszégyenült testűért tovább.
Vad szerelmük
kormaként maradt miránk
a szentimentális nyavalygás?
Ahogy ők – vagy sehogy. Érjen véget
a szerelem, ha már nem tiszta tett,
áttetsző lobogás, mint láng vagy forrás.

 

A hétköznapi képek (kirakatnézés, esti séta) után a költemény ódai vallomásossága a záró sorokban újra fokozódik, mivel a racionálisan meghatározható „rideg valókat” az érzelem „elváltoztatja” a metaforák éterien romantikus megfogalmazásáig:

 

A szerelmesek is
áthasonulnak. Egyanyaguvá
lesznek a fénybeszőtt
porral. A világ fénybeszőtt porával.

 

Petri György portréja a Szép versek 1988 antológiában (Kecskeméti Kálmán felvétele)

A felismerés fokozatai című versében abból a filozófiai tételből indul ki, hogy „Nincsenek szokásaink. Se formák. / Semmi tartós, amit derűsen felajánljunk a mulandóságnak.” Míg Novalis és Burke „metsző eszű rosszhiszeműséggel” figyelte saját korát, addig a jelenben ez csak lenyűgözhet, rokonszenvet ébreszthet bennünk. A vers elősorolja, ami objektívan megőrizhető: „utcák szagát, a délutánok jellegét egykori lakásaidban”, „a nők / tekintetét, a néhány arcot, melyhez közelebb / hajoltál a szokottnál.” A végkövetkeztetés (Kész vagy.) előtt a legfontosabb a számvetésnél, hogy „Megtanultál / elfogulatlan élni.

A líraiság és az irónia Petri Györgyre jellemzően összekapcsolódik a Magyarázatok M. számára-kötet perorációjában:

 

Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.

 

 

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS