Először akkor éreztem meg,
hogy valami végképp odalett,
örökre elveszett, elmúlt belőlem,
amikor a hozzá írott több száz
szerelmes versem egyikét
úgy olvastam, mintha valaki
másnak a megélése, és verse
lenne, mintha nem is én lettem
volna az, akit öleltek, megérintettek.
Amikor már nem tudtam magamban
felidézni a teste érintését, az illatát,
akkor döbbentem rá, mit érzek:
már csak az űrt, a hiányt, de nem
is gyászt, már nem őt gyászoltam
magányos éjszakák hosszú során
át, hanem ezernyi szenvedélyes
szeretkezésünk emlékét. Végre
megértettem, míg a hajnalt ébren
vártam egy átvirrasztott éjjelen:
valami végleg odalett, eltűnt, a
múló idő magával vitte oda, ahol
a feledés fátyla borít be mindent.
Hozzászólások