Gyermekkori emlék
1969 júliusában már öthónapos házasok voltunk. Vártuk első gyermekünket, aki az anyaméhen belül akkorákat rúgkapált, hogy azt hittem, fiú lesz és focista.
Az egyik moziműsorban meglepetten fedeztem föl: Bátor emberek – szovjet film. Emlékszem, annakidején, a film után hetekig játszottuk a csetényi katonásdiban, annyira megragadott minket.
– Nézzük meg! – jöttem elő az ötlettel. – Nagy gyermekkori élményem.
Elindultunk. A rekkenő hőségben olvadt az aszfalt, vibrált a levegő. A legtöbb Budapest-térképről már hiányzott az a rész, ahol az ominózus mozi volt. Három busszal utaztunk, mindegyiknek a végállomásáig. Időnként lakatlan tájakon vágtunk át. Másfél óráig zötykölődtünk, mire odaértünk. Közben szakadt rólunk a víz. Mások hűvös szobában, strandon, szabadságon vannak, mi meg rendületlenül a gyermekkori emlékemet hajkurásszuk. Hát normális dolog ez? A moziban a 10 forintos jegy volt a legelőkelőbb. Várakozásom egyre jobban fokozódott. Végre, elkezdődött a film. Mit mondjak, egy világ omlott össze bennem. Ahogy a cselekmény kibontakozott, én úgy mentem össze. Megszólalni se mertem. Odakint a feleségem rám mosolygott:
– Na, Kedves! Van még gyermekkori élménye?
Azt hiszem, több ilyen emlékkel is így járhatnánk, ha megismételhetők lennének. Hányszor halljuk: – Ha még egyszer kezdhetném… Persze úgy gondolják, hogy mai fejjel, ami nem megy.
Szőnyeg
Párizsban erősen rázza a szőnyeget egy arab vendégmunkás az emeleti ablakban. Arra jár egy francia és felkiált:
– Mi van, Ali, nem indul?
Önzetlenség
Az anya maga mellé ülteti tizenhárom éves lányát.
– Szexuális problémákról akarok veled beszélni.
– Oké, szívesen segítek.
Hozzászólások